A hegymászók különleges gyásza

Maguk a hegymászók jóval többet tudnak róluk, ezért egészen másképpen gondolkodnak a hegyen történt tragédiákról, mint a közvélemény. Hogyan lehet mindezt megérteni?

A hegymászás sajnos még mindig leginkább akkor jut el a közvéleményhez, ha tragédia történik, aminek általában az a következménye, hogy egy csapásra mindenki szakértővé válik, hirtelen szinte mindenki tudja, ki hol hibázott, és mit is kellett volna tennie a tragédia elkerülése érdekében. Mindezt általában mindenféle hegymászó-tapasztalat nélkül. Véleményt formálni persze mindenkinek joga van, de ne feledjük el, hogy a hegymászók teljesen más szemszögből ítélik meg az ilyen eseteket, mint egy átlagos – értsd: nem hegymászó – ember.

Az elmúlt évek tragédiáit a közvélemény egészen másként élte meg, mint a hegymászóközösség, amely a gyász közepette is képes volt józanul és reálisan kezelni a történteket, higgadtan megítélni egy adott szituációt.

Egyrészt azért, mert a hegymászók kapcsolata eleve más a halállal, mint a hétköznapi embereké, hiszen gyakran találkoznak vele, másrészt egy-egy tragédia után a gyakorlati teendők is csökkentik a gyász súlyát.

„Ha Nepálban valaki meghal a hegyen, a szabályok szerint társainak kötelessége őt lehozni onnan, ha ezt nem teszik meg, több ezer dollár büntetést kell befizetniük” – mondta Kollár Lajos, a Magyarok a világ nyolcezresein expedíciósorozat vezetője, aki egy évtizeden keresztül vezetett vállalkozásokat a világ legmagasabb hegyeire.

Erőss Zsolt és Kiss Péter emléktáblája a Kancsendzöngán

Egy emberi testet a Himalája hegyeinek lejtőiről lehozni pedig az esetek többségében egyáltalán nem könnyű, sőt szinte lehetetlen vállalkozás, hiszen egyrészt nagyon magasan van, másrészt általában olyan helyen, ahol nehéz hozzáférni. Ráadásul, ha lehetséges is lenne, tucatnyi emberre, esetleg helikopterre van szükség, hogy el tudják szállítani, ami további költséget jelent.

Sőt sok esetben nem segít a pénz sem, mert maguk a serpák sem mindig vállalkoznak rá, hogy az életüket kockáztassák.

„Ezért aztán minden expedíció, más lehetősége nem lévén, eltűntként jelenti be az elhunyt hegymászót, hiszen a testet egyszerűen lehetetlen lehozni. Viszont a nepáli törvények szerint ebben az esetben ugyanolyan természetidegen anyagnak minősül, mint a hegyen hagyott szemét” – világított rá Kollár az ottaniak végtelenül pragmatikus szemléletmódjára.

A csapatok koordinálására és a kapcsolattartásra ugyan kineveznek központilag egy összekötő tisztet, ő azonban szinte sosem hegymászó, hanem hivatalnok, így ritkán jár fent még az alaptáborban is. Egyedül talán a Mount Everest kivétel, ott gyakran fizikailag is jelen vannak, de a többi hegyen a hiányuk és általános érdektelenségük miatt tragédia esetén inkább a helyi rendőrfőnökkel kell beszélni.

Mivel az expedíció többi tagjának ilyenkor a gyakorlati teendők kötik le a figyelmüket, igazából csak hazatérés után kezdik el feldolgozni a történteket.

„A hegymászók pontosan tudják, bármi előfordulhat velük a hegyen, és ha ezzel tisztában vannak, könnyebb elfogadniuk és feldolgozniuk, ha meg is történik – mutatott rá Kollár Lajos. – A hegymászók gyásza nem ugyanaz a hagyományos értelemben vett folyamat, mintha, mondjuk, itthon meghal valaki balesetben vagy betegségben. Ez másmilyen gyász.”

Kollár Lajos 2013-ban szomorú híreket osztott meg a sajtóval

Kollár hozzátette, hogy a halál együtt jár ezzel a tevékenységgel, ezzel az életmóddal, főleg a Himalájában, így ha megtörténik, senki sem tekinti értelmetlennek. Még akkor sem, ha a közvélemény általában teljesen mást gondol róla – de az eltérő élethelyzet, illetve a média által közvetített, a hírverseny és az „olvasóvadászat” következtében sokszor eltorzított kép miatt nem is várható el, hogy valóban megértse.

(Megjelent a Nemzeti Sport Csupasport mellékletében 2019 márciusában.)

ELHUNYT MAGYAR HEGYMÁSZÓK A HIMALÁJÁBAN
1983 Jankovics László (30) Satopanth
1985 Csanádi Sándor (36), Greskovits Péter (33) Himalchuli
2000 Dékány Péter (44) Distaghil Shar
2001 Gárdos Sándor (38) Mount Everest
2002 Ozsváth Attila (45) Karakorum
2009 Csizmadia Péter (37), Mikolovits Veronika (35),
Pechtol Balázs (31), Tolnay Katalin (36) Nyugat-Himalája
2009 Szabó Levente (40) Manaszlu
2010 Várkonyi László (53) Mount Everest
2012 Horváth Tibor (33) Annapurna
2013 Erőss Zsolt (45), Kiss Péter (26) Kancsendzönga

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.