Szuper mozgás – télen is!

A hideg és rossz időjárás miatt sokan váltanak, és inkább fedett helyen mozognak ahelyett, hogy szabadtérre merészkednének: hét gyors tippet adunk, melyek a legkedveltebb benti edzések.

1. Kettlebell
Aki valamilyen szinten is sportol, biztosan látott már kettlebellt: az eszköz gyakorlatilag egy súlygolyó, amelynek fogantyúja van, és mindkét kézzel lehet fogni. Kiegészítő sportágként vagy önmagában is hasznos, hiszen a gyakorlatok során az egész test dolgozik.

A kettlebell harmonikus izomzatot épít, és úgy erősít, hogy közben nem terheli az ízületeket. Sokkal erősebb lesz a törzs is, ami jól jön a kint végzett mozgásfajtákhoz is.

Egyre népszerűbb segédeszköz a kettlebell (Fotók: AFP)

2. TRX
A mozaikszó a saját testtel végzett ellenállásos gyakorlatokat jelenti, azaz saját testsúlyos edzést. A TRX-hez szükséges a hevederrendszer, amelyet könnyű bepakolni a táskába, aztán az edzőteremben előszedni és használni, vagy akár otthon rögzíteni valamihez. Bármilyen edzettségi állapotban el lehet kezdeni használni, és a variálhatóság miatt akár több száz gyakorlat végezhető el vele. Mivel a TRX egyszerre mozgatja meg a test minden izmát, simán felér bármilyen szabadban végzett mozgással.

3. Kangoo
Elsőre talán szórakoztató a kangoozás, de aki próbálta, tudja, nemcsak mókás, hanem igen erőteljes mozgás is a speciális cipőn való ugrálás. Ahogyan a kettlebell vagy a TRX, úgy kangoo is úgy erősíti az izmokat, hogy közben nem terheli az ízületeket. Mivel a rugók elnyelik a terhelés jelentős részét, a mozgással éppen csak ismerkedők, túlsúllyal küzdők is kipróbálhatják.

Azoknak is hasznos, akik kinti edzésformát cserélnek fel rá, hiszen a kangoo használatával máskor meg sem mozgatott izmok „kelnek életre”.

4. Hot iron
A hot iron gyakorlatilag edzés súlyzós rudakkal. A mozgásforma Németországból ered, és trükkje, hogy már a csekély súllyal végzett gyakorlatok is jól formálják az alakot, illetve alaposan átmozgatják a testet. Noha ezt is lehet otthon csinálni, sokkal izgalmasabb közösségben, valamelyik edzőteremben végezni, mert a koreografált, zenére felépített edzésterv csoportos.

5. Crossfit
Ez voltaképpen egyfajta filozófia is: a crossfit funkcionális edzésmódszert jelent, amelynek lényege, hogy a test rendeltetésszerű használatával végezzük a mozdulatokat. Akár egy traktorgumi mozgatását is jelentheti, de mert nincs különösebb eszközigénye, otthon is könnyedén végezhető: a hasznosságát az emelt súly, a gyakorlatok és az ismétlésszám függvénye adja. A crossfitben a lábra és a hátra helyeznek hangsúlyt, mert ezek a test legerősebb pontjai. Alapja a folyamatosan változó edzésingerek biztosítása, ezért ez a leginkább megterhelő edzésformák egyike.

6. Spinning
A kerékpározást egyszerűen felcserélhetjük a szobabiciklire és az azon végzett spinningre. A spinning magas intenzitású, zenés aerobikóra, szuper kardio- és zsírégető edzés, a nyeregben, a nyereg felett és előretámaszkodva kell tekerni.

A spinningórákon nem lehet nem alaposan megizzadni és elfáradni, ami jelzi, hogy hasznos munkát végzett a test.

A spinningedzés fárasztó és jó közösségi program is lehet (Fotók: AFP)

7. Hulahopp
Mielőtt vállat vonnánk, ugyan mire jó a hulahoppozás, csak figyeljünk: napi néhány perc mozgással már rengeteget tehetünk a feszes hasért. A hulahoppozás erősíti a has-, a fenék- és a hátizmokat, 10-15 perc belőle pedig a teljes testet átmozgatja. A hulahoppozással a gerinc melletti izmok is erősödnek, eközben javul az egyensúlyérzék és a tartás is. Sok sportszerkereskedésben kapható súlyozott hulahoppkarika, amely könnyen összeszerelhető (és darabjaira is szedhető), ráadásul a plusz súlynak köszönhetően még hatékonyabban mozgat át.

(Megjelent a Nemzeti Sport Csupasport mellékletében 2018 novemberében.)

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen
A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon

Videók

Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között
A kötélen egyensúlyozás csúcsa, amikor csak egy hiba választ el a biztos haláltól

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.