Azok az átkozott bacilusok!

Aki jelentős erőpróbára adja a fejét, készüljön fel arra, hogy célba érését követően fogékonyabb lesz a betegségekre.

Az idei volt zsinórban a hetedik Vienna City Marathon rendezvény, amelyre több mint 40 ezren jelentkeztek – egészen pontosan 40 590-en –, és töretlen népszerűségén még egy 60 év körüli futó szomorú halála sem ejtett csorbát. A maratoni, 42.195 kilométeres erőpróbát 5693-an, a félmaratoni távot 11 964-en, a váltót pedig 13 168-an teljesítették.

A bécsi Der Standard című lap újságírója, Franziska Zoidl igyekezett testközelből tudósítani az immár 36. alkalommal megrendezett eseményről. Ezért rajthoz állt, és sikerrel is vette a maratoni megméretést. Elégedett mosoly ült ki az arcára, amikor teljesítette a 42.195 kilométert, és az egyik szervező a nyakába akasztotta a teljesítésért járó medált.

Remekül érezte magát, miközben tisztában volt vele, hogy a szervezete a legkevésbé sincs jól.

A maratoni futók testhőmérséklete a célba éréskor elérheti a 40 Celsius-fokot is, immunrendszerük pedig a fehérvérsejtszám csökkenése miatt meggyengül, ez az úgynevezett nyitott ablak jelenség (angolul open window effect), amikor a kórokozók könnyebben juthatnak be a szervezetbe.

Ezért fordul elő, hogy sok célba érő hamarosan megfázással küszködik. Franziska Zoidl már a verseny előtt igyekezett erre felkészülni, sőt – mint írta – „bacifóbiája” lett. Így még a kelleténél is többször megmosta egy nap a kezét; mindig hordott magánál kézfertőtlenítő spray-t; C-vitamint és immunerősítő szereket szedett; s amikor kicsit is elkezdett kaparni a torka, máris ment a patikába gyógyszerért. Nem csoda, hogy az alkalmazott egy idő után már csak mosolygott rajta.

A verseny után is igyekezett odafigyelni a részletekre. Jóllehet nem fázott, meleg kabátba bújt, és habár nem volt éhes, azonnal enni kezdett, hogy tápanyaggal töltse fel lemerült szervezetét. A linzi sportorvos, Andreas Dallamassl a célba érkezés utáni négy-öt napban – egészen addig, amíg az immunrendszer nem erősödik meg ismét kellőképp – elsősorban pihenést javasol.

„Aki nem bírja ki testmozgás nélkül, kerékpározzon vagy ússzon, de csak könnyedén – mondta a szakértő. – A tömegrendezvényeket ilyenkor azért elkerülném. Sok alvás, semmi futás.”

A 37. Vienna City Marathont jövőre április 19-én rendezik meg, és már most több mint ötszázan adták le jelentkezésüket.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.