Mozdulj, munkás!

Az Eurostat adatai szerint Ausztria csak a középmezőnyben áll a szabadidős sportolók arányának tekintetében – Románia pedig…

Meglepő eredményt hozott egy nemzetközi felmérés, amelynek részleteit legutóbb az osztrák Der Standard című lap ismertette. A vizsgálat az Európai Unió munkavállalóinak sportolási szokásait vette górcső alá, és túlzás nélkül állítható, hogy az Eurostat adatai alapján összeállított rangsor némileg váratlan, sőt különös összképet mutat.

A felmérés szerint az Európai Unió munkavállalóinak majd’ 28 százaléka egyáltalán nem folytat sporttevékenységet a szabadidejében. E tekintetben az osztrákok kevéssel az átlag fölött vannak (rossz értelemben persze), mert 28.6 százalékuk minden mással tölti a munka utáni idejét, csak testmozgással nem.

Déli szomszédaink, a horvátok meglehetősen rosszul állnak a 28 tagállam rangsorában, náluk ugyanis a dolgozók 64 százaléka azt a választ adta, hogy távol áll tőle a szabadidősport. No, de következzék a meglepetés! Az Eurostat adatai alapján 2017-ben Románia élen járt a szabadidős sportolásban – a munkavállalók írd és mondd 3.9 százaléka mondta csupán, hogy hanyagolja a sportot munka előtt vagy után.

Nézzük, kik állnak a sereghajtó Horvátország előtt:

• Portugália 55.2 százalék
MAGYARORSZÁG 49.8
• Ciprus 49.6
• Málta 47.8
• Lettország 46.9
• Belgium 46.1
• Litvánia 46.0
• Olaszország 43.1
• Görögország 42.9
• Bulgária 42.8
• Csehország 39.0
• Franciaország 33.6
• Ausztria 28.6
• Luxemburg 28.4

Az európai átlaghoz képest ezek az országok végeztek előkelőbb helyen: Lengyelország (27.9 százalék nem sportol), Spanyolország (27.8), Írország (20.0), Nagy-Britannia (18.9), Svédország (13.7), Finnország (13.1), Szlovénia (15.5), Németország (11.7), Hollandia (8.9), Dánia (7.1), Észtország (4.7) és végül de első sorban Románia (3.9). Szlovákiából nem érkezett adat.

Ami az osztrákokat illeti: a 28.6 százaléknyi nem sportolóval szemben szinte ugyanennyi, mintegy 27.9 százalék sportkedvelő áll, akik a munkájuk mellett hetente több mint öt órát edzenek, hogy megőrizzék az egészségüket. A munkavállalók 16.9 százaléka heti három és öt órányi időt szakít sportolásra, 23.4 százalék pedig egy és három órányit tud rászánni.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.