Célegyenesben a Balaton-átúszás

Csütörtökön délben kiderül, megrendezhetik-e eredeti időpontjában az eseményt, amelyen a biztonság mindenek felett áll, és a szervezők a jótékonyságról sem feledkeznek meg.

Közeleg a 37. Lidl Balaton-átúszás időpontja, június 29., szombat. Hogy megrendezik-e, csak csütörtök délben válik bizonyossá, s noha nem jósolnak rossz időt, a szervezőknek nemcsak azt kell figyelembe venniük, esik-e majd az eső, hanem, hogy mekkora szél várható.

A Révfülöp és Balatonboglár közötti 5.2 kilométert tízezren teljesíthetik. Köztük hírességek is, ebben az esztendőben Kovács „Kokó” István a rendezvény arca, tavalyelőtt Risztov Éva, míg 2018-ban Biros Péter és Székely Bulcsú korábbi vízilabdázók voltak.

Annyi biztos, hogy elindul Magyar Bálint, a Madách Színház színművésze, Berács József, a Corvinus Egyetem professzora és Köteles Géza, az Operaház karmestere. A tervek szerint rajthoz áll Filó Edit szaxofon és klarinétművész, Fehér Dániel, a Kolibri Színház művésze, illetve Tótka Sándor világ- és Európa-bajnok kajakozó is.

Az első úszók a tervek szerint 7.30-kor indulnak, az utolsók délben, de legkésőbb 16 óráig mindenkinek meg kell érkeznie. Az úszók biztonságára 130 vitorlásból, hét kishajóból és négy motorcsónakból álló úszófolyosó felügyel, de vízirendőrök és vízimentők is folyamatosan figyelemmel kísérik a versenyzőket. A teljes stáb 1500 fős lesz, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság hét hajóján 15-en foglalnak helyet, míg a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata 18 fős legénységgel segíti, hogy balesetmentesen fejeződjön be az átúszás.

Orvosi igazolást vizsgálat után a helyszínen is állítanak ki a sátrakba beosztott doktorok, ez némileg megnöveli a nevezési költségeket, vagyis jobban jár(t), aki előzetesen feltöltötte a háziorvos által aláírt és lepecsételt, a szervezők által kiküldött formanyomtatványt, vagy éppen érvényes sportorvosival rendelkezik.

Azt se hallgassuk el, hogy a Bátor Tábor Alapítvány jótékonysági sportközösségének amatőr sportolói (Élménykülönítmény) a Balaton-átúszással negyedik éve segítik az alapítvány munkáját. Tizennégy úszójuk idei gyűjtési célja 2.2 millió forint, amelyet a súlyos betegek nyári táboroztatására fordítanak.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Tippek a túrahátizsák könnyítéséhez
Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.