Tinédzserként nyerhet olimpiát a BMX-es

Női szabad stílusban Hannah Roberts az egyik legígéretesebb tehetség, a tokiói olimpiára is esélyesként utazik, s a kerékpársport történetének első tinédzserkorú olimpiai bajnoka lehet.

A tokiói olimpia közeledtével cikksorozatot indítunk, amelyben megismerkedhetünk a hazai és nemzetközi kerékpársport egy-egy kiemelkedő alakjával, aki aranyérem-esélyesként utazik az ötkarikás játékokra. A sorozat első fejezetében a szabad stílusú BMX park megszállott zsenijéről, az ausztrál Logan Martinról írtunk, most pedig az amerikai Hannah Robertset mutatjuk be, aki szintén e szakág jeles képviselője.

 

Hannah Roberts korábban is megmutatta kivételes képességét. Fotó: Ernesto Benavides/AFP

 

Hannah Roberts még csak 19 éves, de nála nagyobb női BMX-es tehetséget még nem hordott hátán a föld. Túlzás nélkül állíthatjuk, minden idők egyik, ha nem a legígéretesebb női szabad stílusú versenyzője, aki a park szakágban már két világbajnoki címet és világkupa-győzelmet tudhat magáénak, és ha így folytatja, a tokiói olimpián is a dobogó legfelső fokára állhat.

Nyolcévesen ült először BMX-kerékpárra, és volt kitől ihletet merítenie, mert unokatestvére, Brett Banasiewicz – aki akkor az egyik legjobb BMX-versenyző volt az Egyesült Államokban – vette szárnyai alá.

Banasiewicz 2012-ben óriásit bukott, amelynek következtében maradandó agyi károsodást szenvedett, de nem mondott le arról, hogy mentorálja unokatestvérét. Hannah Roberts szülővárosában, az Indiana államban található South Bend-i Kitchen deszkásparkban sajátította el a sikerhez vezető trükköket – mind a mai napig heti 28-36 órát gyakorol.

„Nemcsak a pálya, hanem a körülötte lévő terep is kitűnő helyszín volt a gyakorlásra – emlékszik vissza. – Tulajdonképpen ez a terep készített fel, hogyan birkózzak meg a rámpákkal. Ha az ember dimbes-dombos területen meg tudja csinálni a trükköket, akkor bárhol sikeres lehet. Amikor új mutatványokat tanultam, felment bennem az adrenalin, és ez így van mind a mai napig. Nincs ahhoz fogható érzés, mint amikor elsajátítok egy új trükköt.”

 

 

Épphogy felépült csigolyasérüléséből, amikor 2012-ben, tizenegy évesen elindult élete első megméretésén. Mindössze tizenhat évesen megnyerte az Extrém Sportok Nemzetközi Fesztiválja (FISE) világkupa-sorozatát, majd egy héttel később aranyérmet szerzett a csengtui világbajnokságon is.

„Amikor a pontozóbírók kimondták a nevem, rendkívül megkönnyebbültem – válaszolta arra a kérdésre, hogy mit érzett, amikor megtudta, ő nyerte a 2017-es világbajnokságot. – Egész évben azért dolgoztam, hogy részt vehessek ezeken a jelentős versenyeken, így amikor kiderült, hogy én nyertem, úgy éreztem, óriási teher esik le a vállamról. Leírhatatlan érzés, leginkább azért, mert együtt ünnepelhetek a barátaimmal és versenytársaimmal.”

Bár valóban rengeteget gyakorol, Roberts életét nem csak a bringázás tölti ki.

„Azokon a napokon, amikor éppen nem versenyre készülök, igyekszem behozni a lemaradásomat az iskolában. Szerencsére a tanáraim nagyon segítőkészek és megértőek. Ha éppen nem a pályán gyakorlok, és akad némi szabadidőm, filmeket nézek vagy a barátaimmal lógok, és ha tehetem, utazgatok.”

Névjegy: Hannah Roberts

Született: 2001. augusztus 8., South Bend (Egyesült Államok)
Állampolgárság: amerikai
Magassága/testsúlya:
172 cm/86 kg
Kiemelkedő eredményei: 2x FISE-világkupagyőztes (2017, 2019), 2x UCI-világbajnok (2017, 2019), Pánamerikai Játékok-győztes (2019)
Jelenlegi világranglista- (UCI-)helyezés: 1.

Visszatérve a BMX-pályához és a diadalmas olimpiai menethez: egy évvel később, 2018-ban „csupán” harmadik lett a csengtui vb-n, és második a világkupa-sorozat összetett versenyében. A „csalódást keltő” év után főnixmadárként támadt fel: 2019-ben megnyerte a Pánamerikai Játékokat, visszahódította világkupa-elsőségét, majd a novemberi csengtui világbajnokságon újra feltekert a világ tetejére.

„Rengeteg energiát fektettem ebbe a győzelembe. Nagyon sokat számít, hogy látom, a sok munka meghozza gyümölcsét” – nyilatkozta a világbajnoki cím megnyerése után.

Mivel 2020-ban a koronavírus-járvány miatt törölték a hátralévő kvalifikációs viadalokat, világranglistapontjainak és helyezésének köszönhetően egyértelmű volt, hogy Roberts az első amerikai bringás, aki kvalifikálja magát az olimpiára a nők szabad stílusú BMX park szakágában. Erre már csak az amerikai szövetségnek, a USA Cyclingnak kellett rábólintania, ami hamarosan meg is történt. Tegyük hozzá, a szervezetnek nem kellett sokat gondolkodnia: az akkor 18 éves bringás utcahosszal vezette a szövetség ranglistáját.

Ha minden a terveknek megfelelően alakul, az olimpiai aranyérem legnagyobb várományosa nyolc nappal huszadik születésnapja előtt lehet a szakág első női olimpiai bajnoka, a freestyle ugyanis most debütál a nyári játékok programján. Ha valóban aranyérmet nyer, ő lesz a kerékpársport olimpiai történetének első tinédzserkorú bajnoka.

 

A Pánamerikai Játékokon is nyert 2019-ben. Fotó: Ernesto Benavides/AFP

 

„Hannah nagyon tehetséges BMX-es – mondja róla Szepesi Tibor freestyle-versenyző. – Sokkal tehetségesebb és ügyesebb, mint versenytársai. Elképesztő trükköket sajátított el, szinte hibátlanul kivitelezi a szaltó közbeni vázpörgetést, az előreszaltót, a flair nohandet vagy a háromszázhatvan fokos triplát. Érdekes módon első ránézésre nem az a tipikus BMX-alkat. Tavaly együtt edzettem vele, és akkor kaptam választ az összes kérdésemre, hogy miért is jobb a többieknél. Minden reggel nyolc órakor, szinte elsőként érkezett az edzőközpontba. Elmondta, minden nap reggel öt-hat körül kel, majd megy az edzőterembe. A pályán nagyon precíz és kimért. Ha valami nem sikerül neki, addig csinálja, míg össze nem jön. Ha pedig begyakorolja a mutatványt, jöhet a csiszolás. Világelsőségét annak is köszönheti, hogy az egyik legjobb edzőközpontban gyakorol a világ legjobb férfi versenyzőivel, Daniel Dhersszel, Brandon Louposszal, Justin Dowell-lel és Marin Rantesszel. Sikerében az is fontos tényező, hogy kitűnően kezeli a rá nehezedő nyomást.”

A szabad stílusú BMX park szakág olimpiai kvalifikációjának részletes, angol nyelvű leírását itt találják. A nők és férfiak selejtezőjét 2021. július 31-én, szombaton tartják, a döntőkre pedig augusztus 31-én, vasárnap kerül sor az Arijake Városi Sportparkban.

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.