Ácsorgás mínusz 180 Celsius-fokban

Idehaza például Hosszú Katinkát, külföldön Cristiano Ronaldót láthattuk a jégdézsában állni, s általuk is köztudott, hogy a regenerációban fontos szerepe van a kriózásnak – vajon a hétköznapi ember számára is elérhető ez a módszer?
Amióta köztudott, hogy Cristiano Ronaldo a Juventusban folytatja pályafutását, és ismert, hogy a portugál futballista nagy híve a jégszaunának, Olaszországban is megnőtt a krio népszerűsége. Itthon is egyre többen használják s nem csak élsportolók. Magam is híve vagyok a hidegterápiának, azokat kérdeztem a jégszaunáról, akik engem is kezelnek. Szilvi és Kriszta, akik gépértékesítéssel is foglalkoznak, nemsokára Olaszországban nyitnak szalont.
Mi a tapasztalatotok, itthon kik használják leginkább a jégszaunát?
Hétköznapi emberek éppen úgy, mint élsportolók. Az utóbbi időben talán a sportolók többségbe kerültek, sok futballista, kézilabdázó, MMA-s, úszó és ökölvívó kezdett el járni hozzánk. Az élsportolók leginkább a regeneráció miatt szeretik a jégszaunát, illetve kisebb sérülések esetében.
Hogy látjátok, mennyire hatékony ilyen esetekben a jégszauna?

A regenerációs időt egy-egy alkalom is megfelezi, ez most már sokéves tapasztalat. Apróbb sérülések esetén két-három alkalomra van szükség ahhoz, hogy a sérülésről múlt időben beszélhessünk.

Milyen elv alapján működik a krio?
A szervezet egyensúlyra törekszik, vagyis extrém hideg esetén próbálja kiegyenlíteni a testhőmérsékletet, a sejtszintű anyagcsere felgyorsul, vagyis a test öngyógyító folyamatai rövidülnek. Emellett gyógyhatású hormonok termelődnek, a szervezet védekezőképességét stimulálja a hideg, az immunrendszer erősödik, a stressz-szint pedig csökken.
Egyre többen sportolnak amatőr szinten is. Az ő körükben mennyire népszerű a jégszauna? Nekik milyen gyakorisággal ajánlott?
Ezt mi is érezzük, ugyanis egyre több amatőr futó, triatlonista és Spartan Race-versenyző keres meg minket. Heti egy-két alkalom mindenképpen ajánlott nekik is, főleg úgy, hogy hetente tíz-tizenöt órát edzenek, vagyis óriási igénybevételnek vannak kitéve.
Milyen betegség esetén érdemes a kriót választani?

Azt látjuk, hogy az ötvenes-hatvanas korosztály körében is egyre ismertebbek vagyunk, ők főleg ízületi panaszokkal jelentkeznek. A jégszauna mellékhatásmentes fájdalomcsillapító hatása nagyon jelentős, sokan váll-, térd-, boka-, illetve gerincproblémák esetén választanak minket.

Hány kezelésre van szükség ahhoz, hogy jelentős változást érezzen a páciens?
Aki fájdalomcsillapítási szándékkal jön, annak rendszeresen kell járnia. Aki apróbb sérülés esetén választ minket, annak néhány alkalom is elég. Sokan bőrproblémákkal küzdenek, nekik azt javasoljuk, hogy hetente minimum három alkalommal jöjjenek, például az ekcémára és pszoriázisra is jó, de hébe-hóba jönni nem elég.
Amatőr sportolónak mit javasolnátok, hogyan használják?
Edzés előtt élénkítő hatású, edzés után kiválóan regenerál. Sérülés esetén gyorsítja az öngyógyító folyamatokat, akkor nem elég a heti egy-két alkalom, olyankor nagyobb gyakoriságra van szükség.
És a szépészeti hatása? Csodálkoznék, ha ilyen céllal nem használná senki.
A szépészeti ipar is felfedezte már, hiszen a bőrfeszesítő hatása igencsak jelentős, a sejtszintű anyagcsere felgyorsítása miatt pedig a narancsbőr ellen is hatásos.
Ezért szeretem: immunerősítő, bőrfeszesítő, alváskönnyítő…
Heti egy alkalommal járok kriózni, s a tapasztalatom szerint izomlázra kiváló, illetve akkor, ha közvetlenül edzés után használom, alig jelentkezik izomláz. Apróbb húzódások gyógyulását abszolút felgyorsítja, fájdalmasabb sérülések esetén egyértelműen érzem fájdalomcsillapító hatását. Nem tagadom, engem az immunerősítő és bőrfeszesítő hatása is érdekelt, és mindkettőben segített. Tulajdonképpen alig vagyok beteg és negyvenöt évesen elfogadható a bőröm minősége. Alváskönnyítőnek is kiváló, a kezelések napján mindig kifogástalanul alszom.

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.