Anastacia jógával tartja karban magát

Újra Budapesten járt Anastacia. A világhírű amerikai énekes a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntő sztárfellépőjeként kétszer is színpadra lépett, és ha már itt volt, mesélt magáról a Csupasportnak.

Anastacia, a kétezres évek egyik legnépszerűbb előadójának számító világhírű amerikai énekesnő idén már ötvenéves, de máig nagyon aktív, világszerte rendszeresen koncertezik.

2001-ben járt először Budapesten, az elmúlt hétvégén pedig immár hatodik alkalommal látogatott el a magyar fővárosba, ahol ezúttal a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjének sztárfellépője volt.

Az énekesnőnek számos nehézséggel kellett megküzdenie az évek során, gyermekkorában erős gyomorfájdalmakkal járó Crohn-betegséget diagnosztizáltak nála, az ezredforduló után nem sokkal pedig szembe kellett néznie a mellrákkal, amit végül legyőzött.

Emellett ráadásul igen komoly fizikai igénybevétellel jár a popsztárok élete, a rendszeres utazás és a színpadi fellépések, azonban neki is megvan a módszere, hogyan tartsa karban magát.

„Jógázom, de ne mondjon semmit, tudom, hogy arra azt mondják, nem is sport – mondta nevetve Anastacia a Csupasport kérdésére. – Pedig higgye el, tudnék magának mutatni olyan testhelyzetet, amit nem tudna utánam csinálni, ezért nekem nagyon is sport! Sőt, jóval több is annál, az elme, a test és a lélek egysége, mert mindhármat karban tartja.

Az én szakmámban, a show businessben nemcsak a sok utazás nehéz, hanem hogy a hangom is olyan maradjon, amilyen. Erre nagyon kell figyelnem, mert szeretnénk továbbra is úgy énekelni, ahogy eddig, hogy ne legyek hamis vagy ne kelljen playbackelnem, amit egyébként sokan megtesznek manapság.”

Ő viszont sosem, pénteken koncertet adott a Papp László Budapest Sportaréna mellett, a final four szurkolói zónájában, ahol elhangzottak a legnagyobb slágerei – Paid My Dues, Sick and Tired, Left Outside Alone –, majd szombat délután is fellépett az esemény hivatalos megnyitóján, immár bent a csarnokban.

Anastacia két koncertet is adott a női kézilabda BL final four keretében Budapesten (Fotók: Tumbász Hédi)

A jógának egyébként valóban lehet némi pozitív hatása az énekesnőre, aki nemcsak fizikailag abszolút fitt, de lelkileg is kiegyensúlyozottnak tűnik, arról nem beszélve, hogy a magyaroknak is szerencsét hozott, mert a négyes döntőt – sorozatban egyébként harmadszor – a Győri Audi ETO KC nyerte.

Anastaciával hosszabb interjút olvashatnak a Nemzeti Sport május 18-i, szombati számának Hosszabbítás mellékletében!

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.