Edzéstippek Shaquille O'Nealtől

Nyilván emlékeznek még a Los Angeles Lakers vagy az Orlando Magic egykori játékosára, elvégre 2 méter 16 centiméterével és 147 kilogrammjával feltűnő jelenség volt az észak-amerikai profi kosárlabdaligában. Most megtudhatja, hogyan tartja karban magát, miután befejezte pályafutását.

Tizenkilenc év a kosárpályán.

Shaquille O’neal ennyi ideig volt profi kosárlabdázó, majd egyik napról a másikra – magához méltó módon –, a Twitteren jelentette be visszavonulását. A négyszeres NBA-bajnok, aki nem mellesleg rapper és színész is, 1994-ben világbajnoki, 1996-ban olimpiai bajnoki címet szerzett, profi sportolói pályafutását 2011-ben fejezte be. Akkor 147 kilogrammot nyomott, de rövid idő alatt megközelítette a 160-at. Mégis volt visszaút.

 

Shaquille O’Neal 147 kilogrammot nyomott, amikor befejezte pályafutását
Fotó: AFP/Vince Bucci

 

„Miután abbahagytam a játékot, az első hat hónapban, lényegében semmit nem csináltam – nyilatkozta Shaquille O’neal. – Végre volt időm arra, amire az azt megelőző több mint egy évtizedben nem, elmentem sörözni a haverjaimmal, bedobtam négy-öt hamburgert, és naphosszat pöffeszkedtem a kanapén. Több mint tíz kilót híztam, ami nálam mondjuk nem volt szembetűnő, de a mérleg nem hazudott, zavart, hogy megindultam a lejtőn. Fél év után elhatároztam, elég volt, nincs több lazítás, újra edzésbe állok, és rámegyek a legszexibb negyven évesek címére.”

Miután felhagyott a profi játékkal, sokan féltették, hogy ekkora tömeggel és testalkattal gyorsan elhízik. Az egykori kosaras azonban mindenkire rácáfolt – vajon hogyan?

 

A kosárlabdázás után fél évig bírta a semmittevést, azóta az egészsége is visszaállt.
Fotó: Backpage Images/Mike Frey

 

„Átálltam az egészséges étkezésre, utána olvastam, és egy specialistát is felfogadtam. Sok fehérjetartalmú ételt eszem, ha most is napi négy-öt hamburgert ennék, mozoghatnék bármennyit, előbb-utóbb úgy elhíznék, hogy nem tudnék felállni a fotelből. Eljárok kocogni, szeretem számolgatni, mennyi kalóriát égetek el egy nap alatt. Azt tanácsolom az összes fiatalnak, ne autóval vagy busszal járjanak munkába, pattanjanak bringára, esetleg sétáljanak.„

A híres rappert, színészt világhálós közösségi oldalán több mint hatmillióan követik, így fontosnak tartja, hogy példát mutasson, s ne azzal hencegjen, milyen autót vásárolt vagy milyen méregdrága órát kapott a barátjától.

 

A sport mellett rapper és színész is, de 2015-ben Kínában megmutatta, mit tud a keverőpult mögött.

 

”Mindig magamat adom. Egész életemben az voltam, aki, sosem próbáltam megjátszani magamat. Az interneten sokan a legjobb formájukat próbálják mutatni, egyfajta csalóka, nem valós képet festenek magukról. Nálam ilyen nincs. Ha éppen a felszaladó úszógumimon nevetek egy jót, akkor azt is bátran megmutatom mindenkinek. Nálam nincs zsákbamacska. Igenis fontos, hogy az ember eljárjon sportolni, mozogni. Ha van ideje, heti egy-két, esetleg három napot menjen el futni, edzőterembe, vagy csak kosarazzon a téren a haverjaival. Sokkal jobb, mint a tévé előtt gubbasztani.”

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.