Evezés a szép hát érdekében

Talán a legtöbb variációval rendelkező gyakorlat, amelyet lehet kézi súlyzóval, rúddal, esetleg csigás gépeken is végezni. Fókuszban mindig a hát áll, de besegítenek más izomcsoportok is.

Ha azt látjuk, hogy valaki akár áll, akár ül, akár döntött törzzsel áll és a karjával – akár eggyel, akár kettővel – húzó mozdulatot végez a törzs irányába, az evez. Márpedig az evezés a súllyal végezhető gyakorlatok közül a legjobb hátgyakorlatok egyike. A gyakorlat kivitelezésénél arra kell ügyelni, hogy – ha éppen nem direkt döntött törzsű evezést végzünk – a törzs egyenes maradjon, ne lendületből végezzük a gyakorlat.

A mozdulatsor indításakor a hát begörbülhet, ilyenkor megnyúlik az izom, majd a húzómozdulat végén a lapockákat összezárjuk. Közben a törzs, derék végig stabil, nem billeg.

Fontos továbbá, hogy a hasunkhoz húzzuk be a súlyt, ne a mellkashoz, mert így valósul meg a hát leghatékonyabb munkája. Csigán végzett gyakorlatnál lehet szűk és széles fogással dolgozni, az sem mindegy, hagyományos vagy alsó fogással dolgozunk-e, utóbbinál a bicepsz is besegít az izommunkába. A csiga magassága is lehet változó, a talaj magasságától kezdve fejmagasságig bármelyik elfogadott.

A döntött törzsű evezést már haladóknak ajánlom, itt a törzs legalább negyvenöt fokban dőljön be, fontos, hogy a derék ne legyen túl homorú. A lapocka zárása itt is döntő fontosságú, valamint lényeges, hogy ne vegyünk lendületet törzsből és karból.

Az egykaros evezés – más néven a fűrészelés – kézi súlyzóval, kettlebellel és csigával is megvalósítható, itt arra kell leginkább ügyelni, hogy a hát egyenes maradjon, illetve a súlyt szintén a hashoz húzzuk és hogy a rotáló mozdulat ne legyen túl hangsúlyos.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.