Fiatalosan negyvenöt felett

A nett külső adottság, szakértőnk azonban saját példájából kiindulva tíz pontban összegyűjtötte, hogyan lehet az alakot, a bőr feszességét és egyáltalán a jó közérzetet javítani, regenerálni.

Noha nem azért kezdtem el sportolni, hogy megőrizzem a fiatalságomat, hanem azért, hogy visszanyerjem az egészségemet, a mozgás mégis hozzájárul ahhoz, hogy konzerváljam a fitt külsőmet. Megpróbálom összefoglalni, mit teszek az egészségemért és a fiatalos külsőmért – a tanácsok talán másnak is segíthetnek.

1. Legnagyobb titkom a rendszeres mozgás, azon belül is a heti négy súlyzós edzés, mivel ezek során sok növekedési hormon termelődik, amely elősegíti az izomtömeg növekedését és a zsírégetést.

2. A tiszta táplálkozás a másik alapvető tényező, az alkohol, a kávé, a cigaretta, a gyors ételek, a cukros italok, a tartósított élelmiszerek, a tejtermékek többsége, a fehér lisztes ételek hiányoznak az étrendemből.

3. Szerepelnek viszont levesek, zöldségek, húsok (vörös hús is), halak, rizs, barna rizs, édesburgonya, hüvelyesek, alternatív gabonák, gyümölcsök, olajos magvak, zsírok.

4. Ha folyadékpótlás, akkor 80–90 százalékban vizet iszom, ha mégsem, akkor valamilyen gyümölcs- vagy zöld teát, olykor elektrolititalt.

5. A kemikáliákat minden téren kerülöm, kisebb betegségek esetén fűszernövényekkel, gyógyteákkal gyógyítom magam. A NeoLife tiszta vitaminjait szedem, amelynek kozmetikumai őrzik az arcom fiatalságát, valamint a Trec Nutrition kollagénjét fogyasztom, elsősorban az ízületeim védelme érdekében, de nyilván hat a bőröm rugalmasságára is.

6. A testem fiatalsága több tényezős. A jó genetikámon kívül egész biztos, hogy jótékonyan hat a sok keringésfokozó edzés, a heti három–négy úszás, illetve heti egy futás. Utóbbi akkor, ha nem vagyok sérült, mert a lábaim érzékenyek.

7. Előnyömre válik a heti egy jégszauna, egy LPG-kezelés és a heti egy szauna is. Mindezt okos időbeosztással oldom meg, nem főállásban vagyok sportlédi, rengeteget dolgozom. Amúgy a kezelések főleg a sportolásomat segítik, s csak hozadék, hogy szépítik is az embert.

8. Sok időt töltök levegőn, ha nem futok, akkor túrázom. Hóban, sárban, dermesztő hidegben is, utóbbit azért emelem ki, mert a hideg kifejezetten jót tesz a bőrnek – szárítja ugyan, de fokozza a vérkeringést. Túrák után elképesztően üde a bőröm!

9. Fiatalon tart még, hogy negyven fölött sok újat tanultam, elvégeztem az edzői iskolát, két edzői továbbképzésen vettem részt, coachnak tanultam, negyvenhárom évesen tanultam meg úszni és kerékpározni. A szellemi frissesség, a sok új élmény és a célok nemcsak az elmét, hanem a testet is fiatalon tartják.

10. Sokat edzek és sokat dolgozom, de tudatosan törekszem rá, hogy olykor lelassuljak, az idegrendszerem kisimuljon. Nem siettetek semmit, nincs bennem a türelmetlen hajsza, nekem jó a jelen, a boldogságom nem a jövő esetleges eseményeitől függ. És ez talán minden eddigi pontnál fontosabb!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.