Harcos szaúdi úttörő

Halah Alhamrani amolyan földalatti mozgalmat indítva tanította harcművészetre a szaúdi nőket, de három évvel ezelőtt megnyithatta az első, erre a célra specializálódott termet az országban.

Tizenöt éven át titokban, a szülei házában tartott edzéseket, három évvel ezelőtt azonban a negyvenkét esztendős Halah Alhamrani végre megnyithatta első edzőtermét. Önmagában persze ez még nem lenne említésre méltó, csakhogy a rijádi terem az első és egyetlen olyan ökölvívóterem Szaúd-Arábiában, ahol nők tanulnak bokszolni és megismerkedhetnek a küzdősportok alapjaival. Illetve kizárólag nők, merthogy férfiak nem vehetnek részt az edzéseken. Halah Alhamranit az Instagramon több mind huszonhatezren követik, az utcán pedig rendszeresen odamennek hozzá, arra kérve őt, nyisson még több termet a szaúdi nők számára.

„Nagyon sokan odajönnek hozzám, s bár fátylat viselnek, így az arcukat nem látom, a szemükből sugárzik a boldogság – mondta korábban Halah Alhamrani. – Eleinte szájról szájra terjedt a hír, hogy edzéseket tartok a szüleim házában, és egyre többen jöttek. Azonnal rájöttem, az itteni nők mennyire érdeklődnek a harcművészetek, a boksz és a kick-box iránt. Számukra ez remek módszer az agresszió kezelésére és a stressz levezetésére. Aztán idővel megtalálják a hangjukat és a belső erejüket, de ez olyasmi, ami nem tudatosan történik. Számomra sokkal fontosabb, hogy a testük erősítésével mentálisan is erősebbé válnak.

Mindenféle nők jönnek, van tizennégy éves tanítványom és akad olyan, aki hetvenévesen sétált be a terembe. Elsősorban ők inspirálnak. Persze akadnak, akik számára ez kellemetlen, szokatlan érzés, ezért távoznak is.

Egyesek korábban semmit nem sportoltak, ezért tartanak az ökölvívástól, mások pedig attól félnek, mit szól a családjuk, ha egy férfiak uralta sportot próbálnak ki. Ez nekem is nehéz, mert nem akarom, hogy olyasvalamit csináljanak, amit a családjuk nem fogad el. Olyanok is vannak, akik azért mennek el, mert mások nem örülnek megerősödésüknek. Ez nagyon szomorú. Sajnos ezek a nők fenyegetve érzik magukat, de hiszek abban, amit csinálok, a negatív hozzászólásokkal, megnyilvánulásokkal pedig nem foglalkozom.”

 

Szaúd-Arábiában meglehetően ritka a női ökölvívó

 

Természetesen adja magát a kérdés, ha az övé az ország első, nőknek nyitott harcművészeteket oktató edzőterme, akkor vajon hogyan sajátította el a sportág alapjait? Valójában szerencséje volt, mert olyan magániskolába járhatott, ahol a nőknek is lehetőségük nyílt megismerkedni a harcművészetekkel. Eleinte karatézott, majd az Egyesült Államokba ment egyetemre, ahol elkezdett thai boksszal foglalkozni, majd jött a kick-box és az ökölvívás.

„Mielőtt Amerikába mentem, esélyem sem volt, hogy nőkkel eddzek, de ez ma is elég nehéz, ezért inkább férfiakkal gyakorlok. Ha nőkkel edzek, ők mind külföldiek, szaúdi férfival még sosem gyakoroltam. Pedig többször odajönnek, és elmondják, mennyire büszkék arra, amit csinálok, de itt a két nem nem sportolhat együtt.”

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.