Idősebbek is elkezdhették

Egy finnországi kisvárosban a hatvanöt év feletti lakosoknak ingyenessé tették az edzőterembe járást. A program az idősek egészsége mellett a társadalombiztosítás miatt is fontos.

Kurikka, a 21 ezer lakosú finn kisváros eddig leginkább dinamikusan fejlődő mezőgazdaságáról, valamint bútorgyártásáról volt híres. Amióta azonban a település 65 év feletti lakosai ingyen járhatnak edzőterembe, már a sportról is. A derék finn városvezető asszony, mint mondja, hosszú távon fektet be: minél tovább egészségesebb valaki, annál később kell a társadalombiztosítónak költenie rá.

„Ingyen van, nekem ez a legfontosabb – mondja egy úr, aki láthatóan élvezi, hogy térítésmentesen használhatja a város edzőtermét, miközben jó társaságra is lelt. – Hetente egyszer, szerda reggel jövök ide kerékpáron. Akik idejárnak, új ismeretségre tesznek szert, és nem érzik magukat nagyon magányosnak.”

A kezdeményezés nemcsak az ismerkedési lehetőség miatt népszerű, hanem mert az idős emberek nagyon könnyen tudják használni az edzőtermi felszereléseket. Aki beiratkozik, kap egy karkötőt, és ha hozzáérinti egy táblagép képernyőjéhez, az rögtön megmutatja, milyen gyakorlatokat végezzen el. A karkötő ugyanis személyre szabott edzésprogramot aktivál, amelyet kifejezetten idősebbeknek fejlesztettek ki.

„A megelőző program bevezetése előtt nagyon sokat beszélgettünk a kollégákkal, miképpen valósítsuk meg az elképzelésünket – mondta Anna-Kaisa Pusa polgármester asszony, a projekt megálmodója. – Abban mindenki egyetértett, hogy javítanunk kellene a városban élő idősek egészségi állapotán, ám hogy milyen módon, azt nem tudtuk, így mindig megálltunk az ötletelésnél.

Végül úgy döntöttünk, egy évben nyolcszáz euró értékű voucher-t adunk minden hatvanöt év feletti lakosunknak, akik szabadon használhatják fel a kupont.

Bármennyire hihetetlenül hangzik, ha valaki megbetegszik, és otthoni ápolásra szorul, éves szinten nyolcezer eurójába kerül a városnak. Annak az éves költsége pedig, ha valakit huszonnégy órás ellátásban kell részesítenünk, negyvenezer euró.”

 

A városvezető úgy számolt, ha a szeniorok edzőterembe járnak, főként olyan, idős korban előforduló megbetegedések korai kialakulását előzhetik meg, mint a szívroham, a rák vagy a demencia. Hosszas előkészületek után végül 2018 szeptemberében indult a program, és a siker sem váratott sokáig magára. Az edzőterembe járók lábizma 30 százalékkal gyarapodott, kiegyensúlyozottabbak lettek, és azóta kevesebbszer fordultak orvoshoz fájdalmakkal, mint azok, akik nem részesei a programnak.

 

„Nagyon jól érzem magam edzés közben. Kifejezetten jó ötletnek tartom, hogy kuponokat osztottak szét közöttünk. Azóta nagyon sokan megfordultak már itt, szinte állandóan tele az edzőterem. Szerencsére többen is megértették, hogy idős korban is fontos a rendszeres testmozgás” – mondta elégedetten a program egyik női résztvevője.

 

 

A felszerelésekről pedig csak annyit: az időseknek nem kell súlyokat emelgetniük, a gépeket ugyanis nagy nyomású levegő működteti, ezzel is elősegítve, hogy használóik ne sérüljenek meg.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.