Így gyúrta ki magát a korábbi Real-sztár

A 2017-ben visszavonult Zé Roberto látványosan kigyúrta magát, a brazil válogatott és a Real Madrid egykori futballistája rendszeresen sportol, emellett az étrendjére és az életmódjára is odafigyel.

A brazil válogatott, a Real Madrid, a Bayern München és a Bayer Leverkusen korábbi középpályása, Zé Roberto feltöltött egy képet az Instagramra, ami villámgyorsan bejárta a világsajtót, egyúttal bizonyította, hogy nem feltétlenül igaz minden futballistára, hogy pocakot ereszt a pályafutása befejezése után.

A Bajnokok Ligája-győztes volt világsztár szemlátomást odafigyel magára, igaz, a labdát súlyzókra cserélte. A gyúrásnak köszönhetően azonban negyvenöt évesen úgy néz ki, hogy azt bizony sok kezdő testépítő is megirigyelhetné.

Szálkás, látványos izmok, kockás has – de vajon mi a titka?

„Nem iszom alkoholt, nem dohányzom, tudatosan táplálkozom, és jól alszom” – mondta még 2016-ban a madridi Marcának, nem sokkal azelőtt, hogy 2017-ben visszavonult a Palmeirastól. Az alapelvek vélhetően azóta sem változtak.

„Az egyetlen ember, akivel versenyezned kell, az a tegnapi önmagad” – írta a mostani posztja alá. Egyébként rendszeresen tölt fel magáról edzős videókat a közösségi oldalára, amelyeken rendszeresen fut, emellett például a TRX-et és a súlyzókat is rendszeresen használja.

Alighanem ennek az odafigyelésnek köszönheti egyébként, hogy negyvenhárom éves koráig futballozott.

Természetesen nem ő az egyetlen ismert labdarúgó, aki látványosan kigyúrta magát. Tim Wiese, a Hoffenheim és a Bremen exkapusa annyira komolyan vette a testépítést, hogy a WWE nevű pankrátorszervezettől is szerződést kapott, de a mindössze huszonnégy éves, Barcelonában nevelkedő, jelenleg az angol Wolverhamptonban játszó Adama Traoré is akkora izmokat épített, amekkorákat nem sűrűn látni futballpályán.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen
A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon

Videók

Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között
A kötélen egyensúlyozás csúcsa, amikor csak egy hiba választ el a biztos haláltól

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.