Kiszakadás a betonkockából

Szalagot szed, eltévedőt kísér, egyszóval seprű Harsányi Henrik, a háttéremberekről szóló sorozatunk következő alakja, akinek a természethez való visszatérést jelenti minden egyes segítőként való részvétel a túrákon.

„Láthatatlanok”, de nélkülözhetetlenek – hétfőnként jelentkező új sorozatunkban olyan emberekkel foglalkozunk, akik nélkül egyetlen szabadidős verseny sem zajlana le zökkenőmentesen, ám akik nem szerepelnek a reflektorfényben. Akiknek a befutóérem vagy a siker helyett egy-egy mosoly a fizetség és a főnyeremény. Sorozatunk harmadik részében következzen Harsányi Henrik.

2009. 04. 19. – vannak dátumok, amelyek kitörölhetetlenül bevésődnek az ember emlékezetébe. Ez a dátum az informatikusként dolgozó Harsányi Henrik agyába égett bele, hiszen ekkor kezdődött a valószínűleg már életre szóló szerelem a túrázással, amely elvezette ahhoz, hogy segítőként is részt vegyen a túrázásokon.

„Egy kollégám már a harmadik Kinizsijére készült, és annyit beszélt a túrázásról, hogy én is kedvet kaptam hozzá – mondja Harsányi Henrik. – Igyekeztem mindenféle sportággal megismertetni a fiamat, arra az első, Gyertek ki a Vadasparkba! elnevezésű kisebb túrára is így keveredtünk el. Persze nagyon felkészületlenek voltunk, kevés vizet és ételt vittünk magunkkal, rossz cipőben mentem, és teljesen kikészültem a végére. A szerelem viszont lángra lobbant, nem is tudom, hány túrán vettem azóta részt.”

Később úgy érezte, annyit kapott már a túratársadalomtól, hogy ideje valamit visszaadni, így amikor két-három évvel később szervezőnek hívták, boldogan mondott igent: „legyek kicsit a másik oldalon is”.

„Változó, hogy milyen feladatokat láttam és látok el, voltam már pontőr, seprű, rajtsegítő. Előfordult, hogy egy forgalmas ellenőrző ponton órákig nem tudtam felállni a pecsételésből, mert folyamatosan jöttek a túrázók. Volt, hogy az »etetőponton« másfél óráig jóformán felnézni sem volt idő a zsíroskenyér-kenésből, a kenyérszeletelésből, akkora roham volt. Van, hogy magányosan várja az ember a túra eldugott helyén az arra »tévedőt«.”

Ismerősének, Csetneki Sándornak nagy szereleme a legendás Kinizsi 100 túra. Egyszer előfordult, hogy egy társával, a távot vakként – Harsányi tudtával – egyedüliként szintidőn belül teljesítő Jeremcsuk Istvánnal privát túra keretében oda-vissza megtették a távot. Csetneki találta ki, hogy a Kinizsi 100 utolsó, régi és új végére önálló túrát építsenek Iszkiri néven. Ennek a szervezésébe – többek között – Harsányi Henriket is bevonta, aki így rendezővé is avanzsált.

Harsányi Henrik az elmúlt másfél évben negyven kilótól szabadult meg

„Az első szervezés brutálisan jól sikerült, négy-ötszáz emberre számítottunk, erre több mint hétszázan neveztek” – idézte fel a kedves emléket Henrik. A különböző túrákon előfordult, hogy két pontot kellett felállítania, így „laza” ötkilométeres tókörrel kezdte a napot. Máskor éjfélkor indult el az utolsó három emberrel seprűként, a jó félnapos pontőrködés után. Koldusszállás után futottak össze egy lánnyal, aki órákkal előttük indult el a túra utolsó 35 km-es szakaszán. Mivel lassabb volt a három fiúnál, őket elengedve némileg a szintidőn túl, biztonságban a célba kísérte.

Henrik legérdekesebb feladata talán mégis a többször emlegetett seprűség – a túrázásban járatosak biztosan tudják, mit is jelent ez, de megkértük, magyarázza el azoknak, akik még nem találkoztak a fogalommal.

„Remélem az idén is megrendezzük az Iszinik túrát, amely gyakorlatilag a Kinizsi ellentéte: az ellentétes évszakban, ellentétes irányban tartják. Régebben az ötven kilométeres, azaz ISZI 50 távon voltam seprű. A seprű gyakorlatilag egy vagy két emberből álló személyzet, amely végigmegy a túra útvonalán. Általában a mezőny után tíz-tizenöt perccel indul, és összegyűjti azokat a szalagozásokat, jelzéseket, amelyeket csak a túra idejére helyeztek ki. Gondoskodik arról, hogy ha bárkinek bármi baja van, biztonságos helyre jusson, és bár a túrázók az indulással minden felelősséget vállalnak önmagukért, becsületbeli ügy, hogy senkit se hagyjunk magára.”

Szerencsére Henriknek nincsenek olyan történetei, mint néhány seprű kollégájának.

Volt, akinek a szeme láttára esett össze egy lány szívprobléma miatt, ők támogatták biztonságos helyre. Más „praxisában” olyan erős darázstámadás ért egy túrázót, hogy mentőhelikoptert kellett hívni. Henriknek viszont egy-két „bicebóca” túrázó kíséretét leszámítva nem akadt ilyen problémás feladata seprűként.

A feladatokból látszik, olykor hétvégéket áldoz az idejéből, hogy gyakran különösebb ellenszolgáltatás nélkül segítsen a társaknak.

„Azért szeretek segíteni a szervezésben a túrákon, mert a hétköznapokon informatikusként betonkockában ülök, nézem a monitort és a kollégákat. Egyébként is vidéken nőttem fel, szerettem a pusztán, a természet közelében élni. Most rendre kapva kapok az alkalmon, hogy kiszakadjak a városból, minden eseményen részt veszek, amely segít felfrissülni. Ráadásul nagyon jólesik segíteni másoknak. Olvastam a sorozat korábbi darabjait, és nekem is hasonló az érzésem: egy-egy pillantás, mosoly sokat ad, amikor tudom, hogy hasznára lehettem az indulónak.”

Sorozatunk korábbi részei:
A sárga szoknyás, mosolygós lány – Ádám Krisztina
Gesztenyés pulyka és dobostorta a célban – Székely János

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Tippek a túrahátizsák könnyítéséhez
Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.