Mennyi vizet igyunk naponta?

Az emberi test tömegének több mint a fele víz. A vízből azonban folyamatosan veszítünk, így a kiszáradás megelőzése miatt inni kell. Na de mennyit?

Sok különböző vélemény van arról, hogy mennyi vizet igyunk naponta. Az orvosok általában napi 2 liter folyadék fogyasztását javasolják, és azt, hogy folyamatosan igyunk, akkor is, ha nem vagyunk szomjasak. A víz ugyanis elengedhetetlen a szervezet működéséhez. A víz biztosítja a vérkeringést, segíti a tápanyagok felszívódását és hőszabályozó szerepe is van. Sok szakértő szerint ez a napi 2 liter kevés, inkább 3-4 liter a javasolt. Míg egyes vélemények szerint 10 testsúlykilogrammonként napi 350 ml víz ivása javasolt.

A szervezet vízigényét viszont számos tényező befolyásolja. Például nem mindegy, hogy hogyan táplálkozunk, milyen munkát végzünk, ez milyen fizikai erőfeszítéssel jár. Edzés során például elengedhetetlen a vízivás. Ha 30 percnél többet edzel, akkor mindig legyen nálad az ivókulacsod.

Edzés során sok vizet veszítünk, ezért muszáj inni /Fotó: Shutterstock

Mi történik, ha nem iszunk eleget?

Ha nem iszunk eleget, akkor enyhe dehidratáció léphet fel, ami negatívan befolyásolja a teljesítményt. Ilyenkor gyakoribb a fejfájás, dekoncentráció is. A vízhiány egyik jele lehet az izomgörcs is.

A víz segíti a fogyást?

Sokan állítják, hogy ha több vizet isznak, csökken az étvágyuk. Fél liter víz megivása 24-30 %-kal növelheti az anyagcserét. Ha pedig étkezés előtt fél órával megiszunk egy nagy pohár vizet, akkor kevesebb kalóriát fogyasztunk el utána. Egy kísérlet során kimutatták, hogy azok, akik 12 héten át minden étkezés előtt megittak fél liter vizet 44 százalékkal többet veszítettek a testsúlyukból mint azok, akik nem ittak étkezés előtt. Úgy tűnik tehát, hogy a vízfogyasztás valóban segít a fogyásban, persze akkor, ha megfelelő étrenddel párosítjuk.

Ha nem szereted a vizet?

Bizony előfordul olyan is, hogy valaki nem szereti a vizet, nem tud belőle sokat inni. A hidratációra szerencsére nemcsak a víz jó. Ihatsz ízesített vizet, teát is, a lényeg, hogy megfelelő mennyiségű folyadékot vigyél be. Ezenkívül nagyon sok étel is tartalmaz vizet, különösen a zöldségek, gyümölcsök.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.