AUSZTRIA

Programozott lépések

Az Egészségügyi Világszervezet szerint az osztrák lakosság harminc százaléka nem sportol, erre nyugati szomszédunk kormányzati segítséggel akcióba kezdett az egészségesebb népesség érdekében.

Alaposan ráijesztett nyugati szomszédainkra az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amely tanulmányában mutatott rá, hogy az osztrák lakosság 30 százaléka valójában semmit sem sportol, és ez jelentős hatással bír a népesség testi és szellemi egészségére.

Az osztrákok ahelyett, hogy szőnyeg alá söpörték volna a problémát, azon nyomban cselekedtek. A Der Standard című lap is beszámolt arról a sajtótájékoztatóról, amelyen – többek között – Heinz-Christian Strache sportminiszter bejelentette, kampányt indítanak, s kortól, valamint nemtől függetlenül igyekeznek mindenkit testmozgásra ösztönözni.

A kezdeményezés a „Tedd meg az első lépést!” elnevezést kapta.

A szakemberek által összeállított program a következő ajánlást tartalmazza:

• egy felnőttnek hetente legalább 150 percet kellene testmozgással töltenie közepes intenzitású (sport)tevékenységgel,

vagy

• egy felnőttnek hetente legalább 75 percet kellene testmozgással töltenie magas intenzitású (sport)tevékenységgel, emellett érdemes lenne még heti két alkalommal izomerősítő gyakorlatokat végeznie

Ezzel szemben a minisztérium kérésére készült felmérés szerint a lakosság több mint fele (egészen pontosan 53 százaléka) ennek az ajánlásnak sem tesz eleget. Ezért a döntéshozók mindenekelőtt a fiatalok sportolását szorgalmazzák, mondván, a gyermekekkel könnyebb megszerettetni a testmozgást, mint gyökeresen megváltoztatni a felnőttek életmódját.

Ráadásul a fiatal korosztály „állapotfelmérésekor” kiderült, az eredmények évről évre rosszabbak, és egyre több gyermek szenved például porckorongsérvtől. Ugyanígy az idősebbek helyzete sem ad okot derűlátásra, mivel a mozgásszervi megbetegedések mind gyakoribbak, amelyek sokszor a mozgásszegény vagy -hiányos életmódra vezethetők vissza.

Az osztrák lakosság helyzetén (és főleg hozzáállásán) igyekszik változtatni a kormányzati segítséggel útjára indított www.fitsportaustria.at oldal, amelyen mindenki az igényeihez és kedvéhez illeszkedő sportolási lehetőségek közül válogathat. A projekthez országosan megszámlálhatatlan sportegyesület, valamint szervezet csatlakozott, amelyek sportolási lehetőségekkel és programokkal kecsegtetnek.

Ehhez kapcsolódóan kiegyensúlyozott táplálkozásra is szeretnék szoktatni a lakosságot, egy másik felmérés ugyanis rámutatott, az osztrákok egyharmada túlsúlyos. Szóval, érdemes mielőbb megtenni azt a bizonyos első lépést.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.