Küzdelem súlyfelesleggel, depresszióval

Serena Williams, az amerikai teniszező, aki tavaly szeptemberben adott életet első gyermekének, őszintén beszél a terhesség és az anyaság nehézségeiről, a tüdőembóliáról, a depresszióról és a felszaladt kilókról is.

Serena Williams kislánya születése után először játszott Grand Slam-tornán, a párizsi Roland Garroson szerepelt, és egyéniben a nyolcaddöntőig jutott – hétfő délután Marija Sarapova ellen játszott volna, de mellizomsérülés miatt visszalépett.

Ez is igazolni látszik, hogy bomba formáját még nem nyerte vissza. Látható súlyfelesleggel is küszködik, fekete elasztikus ruhában játszik, amely kiemeli az alakját. A közösségi oldalakon bírálták is, hogy nem előnyös számára ez a ruha. A teniszező azonban nem foglalkozik ezekkel a megjegyzésekkel, már csak azért sem, mert ez a ruha az egészségét is védi. Ebben a dresszben jól működik a vérkeringése, ami számára különösen fontos. Williams érrendszerében többször is kialakultak vérrögök, többször kapott tüdőembóliát, legutóbb a szülés után. Ez a ruha viszont segít a trombózis elkerülésében.

Serena Williams a nőknek is szeretne példát mutatni.

„Úgy érzem magam ebben a dresszben, mint egy harcos, mint egy szuperhős. Ez a ruha minden olyan nőt képvisel, aki mentálisan és fizikailag is nehézségeken ment keresztül terhessége alatt és után. Hiszek benne, hogy ösztönzőleg hatok a nőkre” – nyilatkozta a 23-szoros GS-győztes Williams, aki a szülés után depresszióval is küzdött.

„Egyszer nem találtam a kislányom cumisüvegét, és úgy kiborultam, hogy elkezdtem sírni. Sokszor voltam mélyponton. Nem értettem, miért vagyok lehangolt, amikor van egy gyönyörű kislányom” – mesélt őszintén problémáiról a sportoló, aki már túl van a nehézségeken.

Williams gyermeke születése után az edzésmódszerein is változtatott. Nagyobb hangsúlyt fektetett a kardioedzésekre is.

„A kislányom születése óta heti háromszor-négyszer próbálok kardioedzésen részt venni, ami leginkább futásból áll. Igazából sohasem futottam, de most szeretném minél gyorsabban csökkenteni a súlyomat” – idézte a tennisworldusa.org Williamset, aki nem titkolta azt sem, hogy mindig is problémája volt a súlyával.

„Testvérem, Venus mindig is magas, vékony alkat volt. Engem sokszor csúfoltak azzal, hogy olyan vagyok, mint egy fiú, mert akkora karom van” – mesélte Serena Williams.

Az amerikai teniszező az étrendjére is nagy hangsúlyt fektet. Évek óta vegetáriánus, szülés után másfél hónapig pedig semmilyen állati eredetű ételt sem evett.

„Sokkal egészségesebben akartam étkezni, ezért 44 napig vegán voltam. Egészen jól ment. Most visszatértem a vegetáriánus étrendhez, sajtokat eszem például. Imádom az európai sajtokat” – nyilatkozta Williams.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.