Sportos vakációt!

Negyedik éve rendezi meg a Fővárosi Önkormányzat a Sportos vakáció a városban elnevezésű rendezvénysorozatát, amely a szünidő alatt ingyenes sportos táborozási lehetőséget kínál a gyerekeknek Budapesten.

A Fővárosi Önkormányzat az idén is megrendezi a Sportos vakációt, amely lehetőséget ad arra, hogy a gyerekek izgalmasan, aktívan, sportosan töltsék el a két és fél hónapos nyári szünidejüket – tudtuk meg Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettestől az esemény sajtótájékoztatóján, amelyet az Új Hidegkuti Nándor Stadionban rendeztek meg.

Mivel a kormány sportágfejlesztési programjának köszönhetően Budapest sportinfrastruktúrája is fejlődik, a város vezetőségének célja az, hogy a nyári szünidőre megtöltse a létesítményeket gyerekekkel, akik később sportos lakói lesznek a fővárosnak. A programban előképzettség nélkül bárki részt vehet, a sportpályákon, csarnokokban szakedzők, sőt alkalmanként Európa- és világbajnok sportolók várják a mozogni vágyó gyerekeket, akik ingyenesen vehetnek részt a programokon. Az iskolások – és akár szüleik is – cselgáncsban, ökölvívásban, labdarúgásban, kosárlabdában, asztaliteniszben, röplabdában, vívásban, különböző táncfoglalkozásokon is próbára tehetik magukat. A lehetőségekről részletes tájékoztatást a www.sportosvakacio.hu honlapon találhatnak.

Deutsch Tamás, az MTK Budapest elnöke elmondta, klubjuk a kezdetektől fogva partnere a fővárosi önkormányzatnak a program összeállításában és lebonyolításában. Az MTK két sportágban, vívásban és röplabdában várja majd az iskolásokat a Városmajorban.

„A támogatókkal, partnerekkel, fővárosi sportegyesületekkel azért találta ki és működteti ezt a programot a polgármesteri hivatal, hogy a nyári szünet ne gondokkal terhelt periódus, hanem az év legizgalmasabb időszaka legyen” – mondta Deutsch Tamás.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.