Világsztárok kidolgozott testei

Olyan hírességeket – színészeket, táncosokat, énekeseket – gyűjtöttünk össze, akik részben testükkel keresik a kenyerüket. Bármilyen elfoglaltak is, mindig szakítanak időt testmozgásra.

A híres, szabadidősporttal foglalkozó internetes hírportál, az active.com újra számba vette azokat a hírességeket, akik nemcsak színpadi, hanem edzőtermi teljesítményükkel is kivívták rajongóik elismerését. Ha lehet így fogalmaznunk, a leghíresebb hírességek közül válogattunk.

 

 

Ellie Goulding

Az angol énekesnő és dalszövegíró – akinek a Love Me Like You Do című dal az egyik legnagyobb slágere – ha teheti, naponta tíz kilométert fut, amit nemcsak kedvtelésből tesz, hanem meg is méreti magát. Több félmaratoni versenyen is indult már, többek között a híres washingtoni női félmaratonin, amelyen az első 400 futó között végzett a 15 ezer fős mezőnyben. Sőt, több alkalommal még rajongóit is futni hívta a Run Into the Light című lemezének bemutatóturnéján. Goulding vegán étrendet követ, talán ennek is köszönhető a jó kondija.

 

 

Dwayne Douglas Johnson

A Szikla becenévre hallgató amerikai színész (Halálos iramban, Jumanji 2, Törésvonal, Herkules) nemcsak a filmvásznon, a fitneszteremben és a pankrátorszőnyegen is elismerést szerzett magának. Sokan csak fitneszszörnynek nevezik, nem alaptalanul. Korábban a Miami egyetemi amerikaifutball-csapatában játszott, később a World Wrestling Entertainment (WWE) nevű pankrátorszervezet profi birkózója volt. Egy héten hatszor tréningezik, amelynek során 50 perces kardioedzéseket, illetve izomerősítő gyakorlatokat végez.

 

 

Halle Berry

Az Oscar-, Golden Globe- és PrimeTime Emmy-díjas amerikai színésznő (X-Men filmek, Szörnyek keringője) ötven felett sem tétlen. Naponta fél órát izzasztja magát saját testsúlyos és kardiogyakorlatokkal. Az orvosok cukorbetegséget állapítottak meg nála, amikor még 19 éves volt, ezért rendkívüli módon ügyelnie kell étrendjére. Nagyrészt frissen készült bioételeket eszik, és kerüli a feldolgozott termékeket.

 

 

Mark Wahlberg

Hogyan is maradhatna ki a felsorolásból az amerikai színész, akinek már mi is szenteltünk több cikket? A nemzetközi színészvilág egyik legjobb erőben lévő művésze, de ezért rengeteget dolgozik. A Pain and Game (2013) főszereplője 18 kilót hízott a szerep miatt – hét hét alatt összesen ekkora súlyt kellett a karjaira és a mellkasára pakolnia. Ehhez naponta tizenkétszer evett, felfüggesztette a kardioedzéseket, és óriási súlyokat emelgetett.

 

Fotó: Vanessa Carvalho/Brazil Photo Press

 

Will Smith

Teljes nevén Willard Carroll „Will” Smith Jr. amerikai színész és többszörös Grammy-díjas hiphopelőadó – akiről már mi is sokat cikkeztünk – akciófilmjei miatt kénytelen karbantartani a testét. Hetente hatszor végez testmozgást: bokszolni jár, és amikor futni megy, nyolc kilométerig meg sem áll.

 

 

Rihanna

A kilencszeres Grammy-díjas barbadosi énekes nem ismer tréfát a sportolásban. Olyan személyi edzőt fizet, akit két koncert között a nap 24 órájában bármikor felhívhat, hogy edzést tartson neki. Dizájnernek sem utolsó, a Pumának tervezett sportcipője tarolt a nemzetközi piacon, aminek eredményeképpen a cég eladásai 11 százalékkal nőttek.

 

 

Zac Efron

Többször is előfordult, hogy az amerikai színész és énekes (Baywatch, Hajlakk) egy-egy szerep kedvéért több kiló izmot szedett fel. Személyi edzője elmondása szerint mindössze három hónap alatt sikerült öt százalék alá csökkentenie testzsírszázalékát. Efron a testépítő superset híve, aki az első nap a hátizmán és a bicepszén dolgozik, a másodikon a lábait és a vállait dolgoztatja meg, míg a harmadikon a mell- és karizmát fejleszti. Ahhoz, hogy csökkentse testzsírszázalékát, meg kellett dupláznia kardiogyakorlatai számát.

 

 

P!nk

Az Alecia Beth Moore néven született háromszoros Grammy-díjas amerikai énekesnő, színésznő, táncos és dalszerző előszeretettel mutat be koncertjein légtornászgyakorlatokat. Ehhez rendkívüli állóképességre van szüksége, amelyhez egy héten hatszor erősít. Váltakozva jógázik és kardiózik, amihez szigorú, nagyrészt vegán étrend társul, de néha kivételt tesz, és csirkét, valamint halat is fogyaszt.

 

 

Daniel Craig

Végül essen szó a James Bond-filmekből is ismert brit színészről, aki a titkosügynökös filmek kedvéért személyi edzőt fogadott, és erőemelésbe kezdett. Nemcsak az volt fontos, hogy nagy súlyokat emeljen, hanem hogy közben szapora legyen szívverése. Köztudott, hogy imádja a hideg szaunát, amelynek gyulladáscsökkentő a hatása, és felgyorsítja a regenerációt.

Fotók és címlapfotó: AFP

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.