Girl Power – „Legyek minél erősebb!”

Az „erős ember” elnevezés első olvasatra nem kifejezetten női sportágat sejtet, olyannyira nem, hogy a közelmúltig nem is létezett ilyen szakág hazánkban. Immár versenyeket is rendeznek, mi több, egyre több hölgy próbálja teljesíteni a kihívást.

Kapuszta Hanna korábban kosárlabdázott, a küzdősportokkal is megismerkedett, hobbifutó is volt, így tehát jó alapokkal vágott bele az erősember-sportba, s pár év konditermes edzéssel is ráerősített a remek alapra – a csupasport olvasóinak mesél erről a különleges világról.

Hogyan lesz egy lány „erős ember”?

Nálam speciel már a kezdés sem volt hétköznapi, ugyanis a tradicionális jakut erősportot, a bothúzást űztem, csakhogy a jelenlegi egészségügyi helyzetben nem lehet versenyeket szervezni.

Én viszont szerettem volna az erőnlétemet fejleszteni, így jött képbe a strongmanedzés. Két-három éve már jártam edzőterembe, ahol is egyedül végeztem súlyzós edzést, de egy idő után nem ment úgy a fejlődés, ahogyan azt szerettem volna, így elkezdtem edzőt keresni. Megtaláltam Nagy Gábort, és vele Angyalföldön a kifejezetten strongmanedzéshez kialakított teremben gyakorolhatok, mert vannak kőgolyók, traktorgumik, rengeteg súly, állványok a cipeléshez, szánkó és sok más olyan eszköz, amelyekkel fel lehet készülni a versenyekre.

Milyen helyzetben van idehaza az „erős ember” női szakága?

Éppen idén indultak a női versenyek Magyarországon, eddig ugyanis csak férfivonalon működött ez a sportág.

A változásnak nagyon örülök, mert már régen ki akartam próbálni a kamionhúzást, amire csak versenykörülmények között van lehetőségem.

A strongman-versenyeken sokféle gyakorlat van, hogyan lehet ezekre felkészülni, és miként épülnek fel az edzések?

A jó erőnlét alap, a megfelelő felkészültséget pedig konditermi edzéssel is meg lehet szerezni, de kimondottan nem lehet minden gyakorlatra tökéletesen felkészülni technikailag. Heti három edzésünk van, ezek átlagosan két-két és fél órásak, s kimondottan a strongmanversenyekre készítenek fel, azaz sok húzó- és nyomógyakorlat szerepel a tréningek programjában, de emeléssel is kell foglalkozni. Személyes kedvencem a szánkóhúzás, ami elég összetett gyakorlat, sokféle módon lehet végezni, különböző súlyokkal, különböző nehezítésekkel.

A klasszikus erőemelő fogásnemek, azaz a guggolás, a felhúzás, a fekve nyomás is része a felkészülésnek?

A rúddal guggolás és felhúzás szerepel az edzésprogramban, s bár korábban is végeztem ezeket egyedül konditeremben, de akkor nem valami jó technikával, így most csiszolom, hogy megfelelő alapokkal fejleszthessem.

A koronavírus-járvány árnyékában mi a helyzet a versenyekkel?

Július közepén lett volna a kamionhúzó-liga második fordulója, amit a rossz időjárás miatt a pár nappal elhalasztottak. Vártam már ezt a kihívást, mert itt szerepelhet a férfi- és női mezőny is, a fiúknál pedig a nyílt és a masters kategóriában több versenyszámos erősember-versenyre is sort kerítenek.

A női küzdelmek Girl Power néven futnak, négy állomást terveztek, s abból kettőt már megtartottak, remélhetőleg a másik kettőre is sor kerülhet.

A férfiak versenyei népszerűek. Vajon a női szakág mennyire lehet ismert, sőt elismert?

Természetesen abban reménykedem, hogy sikerül a női szakágat is felfuttatni, népszerűvé tenni. Még nagyon az út elején tartunk. Külföldön jóval professzionálisabb a sportág női ága, de nagyobb múltja is van, és nagyszabású versenyeket rendeznek. Remélhetőleg hasonló szintre itthon is eljut a sportág. A nemzetközi mezőnyben a nők sokkal komolyabban készülnek, rengeteget edzenek, és ez a teljesítményükön is meglátszik.

Melyek a hosszú távú célok?

Legyek minél erősebb, emellett szeretnék főleg itthon versenyezni, és persze jó eredményeket elérni. Külföldön is szívesen indulnék néhány versenyen, de a határon túli kihívásokra sokkal komolyabb felkészülés kell, és azt már sokszor nehéz megoldani hétköznapi módon.

Kinek érdemes elkezdeni ezt a sportágat?

Mindenkinek, aki némi tapasztalatot már szerzett az erőedzés világában, és stabil erőnléttel rendelkezik. Nem a profik mércéjéhez igazodva kell elkezdeni a gyakorlást, mert a saját szintünkön is nagyot lehet fejlődni.

Lehet, hogy elsőre az öt versenyszámból egyet sikerül teljesíteni, úgy, mint nekem is, de amikor már a százhetven kilogrammos szánkót elhúztam, vagy megindult a nyolctonnásnál is nehezebb kamion, az bizony hatalmas élmény volt.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.