Elképesztő bringás tornádó a város felett

Nagy napra ébredt Nürnberg tavaly szeptember elsején, bár hajnalban még egy lakója sem tudta a több mint félmillió közül, hogy egy amerikai bringás srác a nap végére örökre beírja a város nevét az extrém sport aranykönyvébe.

Az amerikai Nicholi Rogatkin már híres volt az extrém bringások között, amikor 2017 szeptemberében Nürnbergbe érkezett, a híres Red Bull District Ride-ra. Méghozzá arról, hogy 2016-ban kifejlesztett egy „Forgószél” (Twister) nevű bringás trükköt, amely három teljes fordulatot jelent a kerékpér függőleges tengelye körül, és a sportág emlékezetébe a „valaha volt legjobb 1080 fokos trükk”-ként került be.

A 21 éves sportoló a német városban aztán nemcsak az összetett elsőséget söpörte be a versenyen, hanem a legjobb trükkért járó díjat is megkapta, miután gondolt egyet, és a Twisterhez hozzácsapott még egy teljes fordulatot, így az első extrém sportoló lett, aki 1440 fokos, azaz négyszeres (!) forgásra volt képes a kerékpárjával a levegőben. Valahogy így:

Ráadásul egy nagyváros szívében, a csaknem ezeréves történelmi kerületben, egy zsúfolt tér kellős közepén felállított hatalmas ugratón hajtotta végre a bravúrt, ami még látványosabbá tette az egészet – főleg, hogy a történelmi ugrást a sisakján lévő GoPro-kamerával is rögzítette.

„Annyira motivált voltam a versenyen, mint talán még soha. Száz százalékot kellett beleadnom, de az önbizalmammal szerencsére semmi gond sem volt – mondta a verseny után Rogatkin, aki aztán ejtett néhány szót az új trükkjéről is. – Ez az ugrás már olyan nagy, hogy az ember csak remélni tudja, eléggé felgyorsul előtte.”

„Ha egy ilyet megpróbál az ember, sosem tudhatja, mi fog történni, ezért iszonyúan megkönnyebbültem, hogy akkor tudtam bemutatni, amikor szükség volt rá.”

A sportoló még hozzátette, szerinte a sportág hihetetlen ütemben fejlődik, egyre többen feszegetik a határaikat, és ki tudja, hol lesz vége a folyamatnak. Ez még akkor is így van, ha hétköznapi emberként nehéz elképzelni, hogy egy négyszeres forgáshoz képest még lehet továbbfejlődni.

Ezek is érdekelhetnek

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.