Bringások Spartathlonja

Európa egyik legnagyobb mountainbike-versenyén, a Salzkammergut Trophyn csaknem negyven nemzet ötezer versenyzője állt rajthoz múlt hétvégén, s dicséretes magyar eredmények is születtek.

Idén 21. alkalommal dördült el a rajtpisztoly az ausztriai Bad Goisernben, Bad Ischlben és Obertraunban, a Salzkammergut Trophyn ugyanis több távon profi és amatőr kerékpárosok egyaránt indulhatnak. A kijelölt pályák festői tájakon, alig járt erdei ösvényeken, sziklafalba vájt csapásokon, hegygerinceken haladnak át. A látvány nem hiába lenyűgöző, a Hallstatt-Dachstein-Salzkammergut régió ugyanis a világörökség része.

A régió a világörökség része, a Dachstein impozáns látványt nyújt

A versenykínálat a 22 kilométeres távtól a 210 kilométeres pályáig terjed, sőt, e-bike-, gravel bike- és gyermekfutamot is rendeznek, még monocikli-downhillt is láthat, aki kíváncsi.

A többnapos rendezvényen mindig számos kísérőprogram várja a kerekeseket: filmvetítés, tésztaparti, dirt bike show, tombola, szervezett túrázás, bringaexpó, sőt, még helikopteres utazásra is nyílik lehetőség.

Érdemes akár családostól, nyaralással egybekötve meglátogatni a versenyt, Budapesttől mindössze 500 kilométer. A környék bővelkedik látnivalókban is, a hallstatti belváros és sóbánya, a jégbarlang vagy a Dachstein-gleccser egyaránt egyedülálló.

Családoknak is ideális a hely, a verseny nyaralással is egybeköthető

Az évek óta visszajáró magyar mountainbike-osok is megerősítik, az esemény népszerűségét növeli a magával ragadó hangulat, a szinte tökéletes szervezés, a frissítő- és szervizpontok olajozott működése. A helyiek nemcsak szurkolnak, de szinte együtt lélegeznek a versenyzőkkel – a „legördögibb drukkerről”, a gerillafrissítésről vagy a célvonalnál habosra csapolt sörökről nem is beszélve.

A nézők nem kizárólag szurkolnak

Technikailag a Trophy ha nem is könnyű, de megfelelő felkészüléssel teljesíthető kihívás elé állítja a versenyzőket. A pályák kétharmada jellemzően murvás út, a két rövid táv (F-G) kezdőknek ideális, de a többi távon is bőven elboldogul egy hazai terephez szokott versenyző. Az itthoni maratonokhoz képest a jóval hosszabb emelkedők jelenhetik az egyetlen igazi kihívást. A legkeményebb kerékpárosoknak viszont nincs könnyű dolguk.

A versenytávok koronáját az igen extrém A-táv jelenti a maga hajnali öt órás (!) rajtjával, 210 kilométeres távjával, 7100 méteres szintkülönbségével, technikás lejtőivel és meredek emelkedőivel. A hegyikerékpársport egyik legnehezebb egynapos maratonja, alapos felkészülést és szívósságot igényel a technikai kihívások és nem utolsósorban a köztes időlimitek miatt.

Nem véletlen, hogy a hazai mountainbike-osok közül sokakat csábít a verseny. Az idei magyar különítmény 263 főből állt, a legnépszerűbbek a B- és E-távok voltak (nagyjából 60-60 versenyzővel), s kiválóan szerepeltek, különös tekintettel Szalay Péter 10:55-ös ideje kiemelkedő az A-távon, amellyel összetettben a 12. helyet szerezte meg.

Csaknem negyven ország ötezer versenyzője kerékpározott

A legjobb magyar időeredmények: Ringelhann Fanni B, 08:30; Csonka Zsolt B, 05:59; Pataky Kitti C, 04:59; Dallos Kornél C, 03:49; Móczár Adorján Edvin D, 03:57; Szekeres Viktória E, 03:18; Vingl Balázs E, 02:57; Horváth Lívia F, 02:27; Pillisz Szilárd F, 01:52; Foki Hanna G, 01:09; Gergácz Péter G, 00:57

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen
A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon

Videók

Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között
A kötélen egyensúlyozás csúcsa, amikor csak egy hiba választ el a biztos haláltól

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.