Lélegzetelállító merülés a szabadságba

A dán Stig Pryds súlyos betegségből felépülve vált a világ egyik legjobb szabadtüdős merülőjévé, ezen a videón pedig megmutatja, ez mit is jelent valójában.

Stig Pryds dán rekorder szabadtüdős merülőnél 2008-ban állapítottak meg súlyos ízületi gyulladást (arthritis psoriatica). Ötéves intenzív kezelés után döntött úgy, hogy elege van a gyógyszerekből, mert szerinte lassan javul, ezért inkább keres valami alternatív gyógymódot a betegségére.

Változtatott az étkezésén, elkezdett jógázni és szabadon merülni, ami drasztikus változást hozott az életében: néhány hónap múlva már bot nélkül tudott járni, és újra együtt játszhatott két kislányával.

A szabadtüdős merülésben is elkezdte kitolni a határait, előbb a dán rekordot döntötte meg, majd elkezdett utazgatni és versenyezni a világ körül, mert rájött, hogy a napsütés is sokat javít a fizikai állapotán.

Az 52 éves férfi szeretné, ha példája arra ösztönözné az embereket, hogy egészségesen éljenek, ő maga ezért elkezdett másokat is tanítani arra, hogy kezelhetik az autoimmun betegségeiket. Úgy gondolja, az embernek hét percig kell bírnia a víz alatt egy levegővel.

„Amikor a víz alatt vagyok, kiürítem a fejemet, elengedem magam, és nem félek. Megtöltöm a tüdőm levegővel, és a mélybe merülök, ami számomra a teljes szabadság érzése.”

Hogy ezt mennyire komolyan gondolja, arra itt a bizonyíték:

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.