Már az ütőkkel is: irány a grund!

Noha a fallabdára általában költséges, beltéri sportként gondolunk, a Public Squash nevű szervezet célja, hogy a jövőben minél több nyilvános, bárki számára elérhető szabadtéri pálya épüljön – olyan, mint amilyen áprilisban nyílt meg Manhattanben, a Hamilton Fish Park-ban.

Április közepén New York-ban megnyílt a világ első, szabadtéri, egész évben nyitva tartó, bárki számára elérhető üvegpályája, amit természetesen hatalmas lelkesedéssel fogadtak a fallabdázás szerelmesei, egyúttal világszerte több nagyvárosból, így Los Angelesből, New York-ból, és Sao Paulóból is jelezték, örülnének egy hasonló pályának. S ki tudja… Ha valóban ennyire népszerű lesz a szabadtéri verzió, előbb-utóbb talán Budapesten is lesz majd lehetőség arra, hogy barátainkkal, kollégáinkkal ne a teremben, hanem kint a szabadban ütögessük a falnak labdát.

Gondoljunk csak bele, mennyi előnye van: nem kell pályabérléssel, pályafoglalással bajlódni, még csak a kollégánkat vagy barátunkat sem kell unszolni, fogjuk magunkat és a felszerelésünket (mert itt persze ezt is mindenki magának viszi, esetleg kölcsönkéri), és ha kivártuk a sorunkat vagy épp szabad a pálya, akkor kihívunk valakit egy meccsre, esetleg egyedül gyakorolunk. Természetesen itt is ugyanazok a szabályok érvényesek, mint bármelyik szabadtéri sportpálya esetében, vagyis aki előbb odaér, az használhatja a játékteret, s bár nincs időkorlát sem, de a grundok íratlan szabálya szerint idővel azért illik átadni a sorban állóknak.

„A nap a szemembe süt, megfájdult a fejem, de mégis sokkal jobb a szabadban játszani, mint bent. Fantasztikus! Az itt élők nagyon régóta vártak már erre” – mondta a New York Times-nak a harminchét éves, divattanácsadóként dolgozó hölgy, Danielle Brown.

A fogadtatás tehát kitűnő volt, az idősebbek mellett a gyermekek is lelkesen bontogatják a szárnyaikat a manhattani pályán, és csak remélni tudjuk, hogy a következő években, évtizedekben világszerte sok hasonló épül. Ezáltal ugyanis alighanem sokkal népszerűbbé válna a korlátozott lehetőségek miatt egyelőre viszonylag szűk réteg által űzött sportág.

 

 

 

Ezek is érdekelhetnek

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.