Játszva fogynánk? Fallabdázzunk!

Szeretne leadni néhány kilót, de futás vagy kondizás helyett inkább valami játékosabb mozgásformát választana? Tudja, melyik ütős sporttal lehet a legtöbb kalóriát égetni? A helyes megfejtés a fallabda.

Bár a tenisz, az asztalitenisz, de még a tollas is nagyobb népszerűségnek örvend hazánkban, mint a squash, átlagosan az utóbbival lehet a legtöbb kalóriát égetni. Természetesen nehéz pontos számot mondani, elvégre az ember alkata és súlya mellett a játék intenzitása is nagyban befolyásolja, hogy ki mennyi kalóriát ad le egy óra alatt, ám összességében kijelenthető, hogy az ütős sportok közül hobbiszinten űzve a fallabdával lehet a legjobban fogyni.

Miközben egy átlagos testalkatú (65–70 kg) ember egy óra teniszezéssel körülbelül 500-600 kalóriát éget, addig a fallabda esetében egy óra alatt 900-1000 kalória ég el. Ez persze valójában nem meglepő, a squash ugyanis intenzívebb, kisebb a pálya, kevesebb az üresjárat, és általánosságban kijelenthető, hogy gyorsabban jár a labda, mint a teniszben. Hozzá kell tenni ugyanakkor, hogy túl nagy súlyfelesleggel a sérülésveszély miatt nem feltétlenül ajánlott a fallabda, vagy legalábbis mindenképpen érdemes profi szakemberrel edzeni, aki a számunkra megfelelő gyakorlatokkal mozgat meg minket.

Egy óra fallabdázással akár ezer kalória is eléghet

Az asztalitenisszel és tollassal egyébként körülbelül egyaránt 300 kalória égethető el egy óra alatt, bár az intenzívebb tollasozás esetén ez a szám akár 500-ra is nőhet. Ám a zsírégetés szempontjából még így is egyértelműen a tenisz és a fallabda a legjobb a négy közül. Persze mindegyik ütős sportnak megvan a maga szépsége és előnye, így ha tehetik, próbálják ki mindegyiket, és döntsék el, melyiket játszanák a legszívesebben heti rendszerességgel. A kalóriaégetés mellett ugyanis ez sem utolsó szempont.

 

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.