A TRX csodája: kell egy kötél

Nem, nem dinoszaurusz, de nem is egy autómárka kategóriajelölése, sőt nem egy étrendkiegészítő csodaszer mozaikszava, hanem egy hatékony edzésmódszer, amely meghódította a világot.

Negyvenéves kortól kezdve egy nőnek sokkal nagyobb küzdelmet kell vívnia a kilók ellen, mint azt korábban megszokta. Ha szabad ennyi személyes kitérőt tenni: én is ekkor kezdtem el futni. Először öt kilométert, aztán hosszabb távokat, mert azzal kellett szembesülnöm, hogy meg tudom állítani a tömegnövekedést (azt is csak időlegesen), de visszafordítani a folyamatot egyáltalán nem sikerült. Olyannyira nem, hogy orvoshoz fordultam, hátha pajzsmirigy vagy más probléma áll a háttérben. Mivel minden leletem negatív lett, az orvosom annyit tanácsolt, próbáljam meg a fehér liszt és cukor mennyiségét csökkenteni, és eddzek kitartóan.

A negyvenes méretem után nem tudtam megbarátkozni a negyvennégyessel, ezért a futást kiegészítettem a TRX-szel és funkcionális köredzéssel.

Futásban pedig annyit változtattam, hogy elkezdtem érdeklődni a hegyek iránt, a csúcsokra futottam fel – vért izzadva. Mindennek eredménye nem csupán a hónapokon át elkísérő, kegyetlen izomláz, de bizony hat-hét hónap után kezdett lötyögni az a bizonyos 44-es nadrág, sőt, aztán a 42-es igencsak kényelmes lett. Ezenkívül a tartóizmaim nagyon megerősödtek, így a futásom is stabilabbá vált (jómagam pedig kitartóbbá), a hasizmom talán sosem volt ilyen erős, s a felsőtestem is szépen alakul.

Hogy minél több anyukának, illetve fogyni, szálkásodni vágyó sorstársnak kedvet csináljunk ehhez a kombóhoz, megkértem Szabó Mirella edzőt, mutassa be, mi is pontosan a TRX, míg a következő anyagunkban a funkcionális köredzést vesézzük ki.

Tapasztalt, nagy tudású edző

Szabó Mirella a Fitparade-versenyen második és harmadik helyezést ért el, illetve a franciaországi Muscle Manián a dobogó harmadik fokára állhatott fel, az Inba-bajnokságokon vb-negyedik, illetve magyar bajnokságon hatodik, s több fitneszvégzettséggel rendelkezik, ezekből az egyik a TRX-edzői.

– A TRX-hez – leegyszerűsítve a lényeget – nem kell más, mint egy kötél. Ez az egyszerű, és mégsem mindennapi edzésforma honnan és hogyan hódította meg a világot?
A TRX-et az amerikai haditengerészet fejlesztette ki. A lényege, hogy ez egy mobil, könnyű, funkcionális eszköz, amely saját testsúly használatával több izomcsoportot dolgoz meg, ugyanakkor nem terheli meg az ízületeket. Állóképesség-növelő, jót tesz a koordinációnak. Napjainkban rehabilitációs eszközként is alkalmazzák.

Szabó Mirella remek versenyzőből lett tapasztalt, nagyszerű edző

– Kiknek és hány éves kortól hány éves korig ajánlott ez az edzésforma?
– Nemtől és kortól független, száznegyven kilogrammos testsúllyal azonban már nem tanácsos használni. Készítettek ezzel kapcsolatban felméréseket, mégpedig a húsz–hatvanéves korosztály körében, és kiderült, súlytól függően akár négyszáz kalóriát is el lehet égetni vele. A lényeg, hogy gyakorlatilag bármikor belevághatunk.

– Milyen izmokat erősít, és milyen edzettség mellett lehet elkezdeni?
A TRX minden izmot, mélyizmot, törzstartó izmot erősít, stabilitást ad, testtartást javít, hajlékonyságot fejleszt. Bármilyen erőnlét mellett el lehet kezdeni, de az elején mindenképpen edző kíséretében! A kezdők szépen fokozatosan felfejlődhetnek a csoport tagjaihoz.

– Derékfájósok belevágjanak-e?
Edzővel, kellő figyelemmel igen, mivel tartásjavító és izomerősítő hatása van. Napjainkban egyébként gyógytornászok is alkalmazzák már.

A TRX-edzésmódszert ma már gyógytornászok is alkalmazzák

 

– Hogyan néz ki a gyakorlatban egy TRX-edzés?
A bemelegítést követően elkezdjük a feladatsorozatokat. Egy sorozat tizennégy-tizenöt feladatból áll, és három kört csinálunk végig. Egy feladat munkaideje ötven másodperc, amit tíz másodperc pihenés követ. A végén pedig nyújtunk.

– Mit vigyünk magunkkal edzésre?
Nagyon fontos a jó teremcipő, hogy ne csússzon, szükséges még egy törülköző, illetve víz a frissítéshez.

– Milyen intenzitás mellett várhatunk látványos eredményt?
Ha csak ezt a sportágat űzzük, akkor heti három-négy alkalom szükséges, viszont ha kiegészítésképpen, akkor heti kettővel is szép eredmény érhető el.

– Mely sportágak mellé javasolt kiegészítő mozgásnak vagy keresztedzésnek?
Gyakorlatilag minden sportág mellé rendkívül hasznos, de kiemelném a futást, az úszást, a labdarúgást, a teniszt és a kondizást.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.