ÚJ KÖZEGBEN Diaz: csak pislogtam az első ütésnél

Csöndör László, azaz Diaz a Wellhello együttesből nemcsak koncertezik, hanem igazán sportosan él: mostani posztjában arról ír, miért próbálta ki az ökölvívást.

Ilyen a boksz! A kezdetektől fogva rendkívül vonzott az ökölvívás, mindig is érdekelt, pontosan milyen lehet: kicsi gyerekként nagyon szurkoltam Kovács Kokónak a ’96-os atlantai olimpián, amelyről aranyéremmel térhetett haza, és a profi vb-címmecseit is mindig megnéztem – most pedig lelkesen olvasom a csupasporton közzétett bejegyzéseit… A Rocky-filmek is nagy kedvenceim, így persze a sportág nem volt idegen, de arra sosem gondoltam, hogy egyszer én is kipróbálhatnám.

Majdnem fél éve azonban mégis elkezdtem ökölvívóedzésekre járni: a konditeremben barátkoztam össze egy bokszedzővel, és egyre többet beszélgettünk a terhelésről, izomfejlesztésről, aztán amikor szóba került, hogy az edzőtermi edzésen kívül más mozgásforma is érdekelne, javasolta, hogy próbáljam ki vele a bokszot. És nagyon tetszik! Egyelőre csak hetente egyszer tudok edzeni, és az első időszakban még csak a technikát gyakoroltuk, melyik ütésnél hogyan kell tartani a kezet, a felsőtestet, merre kell mozogni, edzőpartnerrel sokáig nem is találkozhattam.

Legfeljebb az edző kezére húzható mancsot ütöttem eddig, persze ezt is az ő instrukciói alapján: azt ütöttem, amit kért, jobbegyenest, balhorgot vagy a többi ütésfajtát.

Az első tapasztalataim alapján nem éreztem, hogy egy őstehetség lennék, de a szakemberek szerint gyorsan adoptálom a technikát, könnyen másolom, amit látok, ami biztató – és talán abból is fakad, hogy mindig is mozogtam, sportoltam.

Érdekes egyébként, hogy egy hónappal korábban születtem a vártnál, és az orvosok akkoriban azt mondták, hogy talán problémák lesznek a koordinációmmal és nem biztos, hogy sokat mozgó gyerek leszek… De ez a jóslat szerencsére nem jött be.

Visszatérve a bokszra: amikor óvatosan kipróbálhattam magam a ringben az edzésen egy másik sráccal, csak pislogtam, mikor jött felém az első ütés.

Persze azért vigyázunk egymásra, főleg ők rám, mivel tudják, hogy még új vagyok és nem lenne jó egy nagy fekete monoklival a szemem alatt koncertezni, de még így is nagyon érdekes érzés ez az új helyzet.

Teljesen más jellegű edzések ezek, mint amikhez eddig hozzászoktam, és máris nagyon érezhető az erőnlétemen ezeknek a gyakorlatoknak a jótékony hatása. Ráadásul a feszültség levezetésére is szuper megoldás, kíváncsi vagyok, mennyit fejlődök majd hobbibokszolóként a következő időszakban. A kondizás persze megmarad emellett is – hogy abba mikor és hogyan szerettem bele, és mit csinálok mostanában, főleg ilyenkor, amikor még nem indult be a koncertszezon, a következő bejegyzéseimből megtudjátok.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.