Mindig a futásról beszélgetünk, ezúttal is volt 14 kilométer a szokott útvonalon, a szokott tempóban. Munkanapokon azonban nemcsak ezt a terhelést adom magamnak, ott vagyok a konditeremben is. Hollandiában futballoztam, amikor láttam, hogy a futballisták kisebb-nagyobb rendszerességgel megjelennek a konditeremben, sokan akkor, amikor fájt valamijük, sőt divat volt edzés előtt súlyzózni egy keveset. Én is kipróbáltam, és amikor hazatértem a Lokihoz, vagyis kétezerkettő óta rendszeres vendége vagyok a teremnek. Főleg, amióta van a pallagi edzőközpontban is, ahol az utánpótláscsapat edzőjeként dolgozom.
Hogy mit csinálok? Tizenhat éve ugyanazt. Úgy kezdődött, hogy a gerincemmel volt némi probléma, és a szakemberek javasolták, tornázzak, erősítsem a hátizmomat, hogy jobban tartsa a csigolyákat. Jó, de ha terheljük a hátat, edzeni kell a hasizmot is, és úgy voltam vele, fekvőtámaszokat is csinálok. Idővel megtanultam, hogy megelőzésre is jó a kondizás, ezért a lábamat is edzettem, a combközelítőt, a -hajlítót, a -feszítőizmot. Nem nagy súllyal, nem is sokszor, két sorozatban húsz gyakorlat mindenből – tudom, azóta modernizálódott ez a terület, jók a gépek, vannak új és nagyon hasznos gyakorlatok, de maradtam ennél az állandó körnél. Megéltem, hogy az volt a legjobb tanács, futás előtt ne kondizzak, aztán az, hogy edzeni a kocogást követően a leghasznosabb, most éppen az megy, hogy előtte kell csinálnom ezeket a gyakorlatokat – sok idő ez, majd jön még újabb jó tanács.
Az biztos, ha rám bízzák az ifisták konditermi edzését, változatosabb menüsort állítok össze, de ez az erőnléti edző feladata, ő ért jobban hozzá – a negyvenötödik születésnapom után már nem módosítok. Ez nekem bevált, megfelel, jól érzem magam tőle, még kis has- és karizom is van tőle, a gerincem nem fáj, szóval jó ez így. Most éppen csomagolok, a barátaimmal indulunk az Egyesült Államokba, és bár ott a kikapcsolódásé a főszerepe, egyszer-kétszer biztosan elmegyek kocogni egy jót.
