Félszázados a fitnesz hazai csúcseseménye

A hétvégén a Kőrösi Csoma Sándor Kulturális Központ adott otthont a magyar testépítő- és fitneszbajnokságnak, amelyen a régi idők nagyjai és az új generáció képviselői is jelen voltak.

Ötvenedik alkalommal rendezték meg a honi sportág csúcseseményét, amelyen több mint 350 versenyző vett részt. Szombaton a felnőttek kilenc, a juniorok (16–23 év) hat kategóriában mérték össze erejüket, vasárnap pedig a gyermekeké volt a főszerep.

A hétvégi esemény egyben válogatóversenyként is szolgált az Arab Emirátusokban megrendezésre kerülő felnőtt férfi testépítő-világbajnokságra (2019. november 5–10.), a pozsonyi fitnesz-világbajnokságra (2019. november 29–december 2.) és a Budapesten megrendezésre kerülő junior testépítő- és fitnesz-világbajnokságra is (2019. november 22–24.).

„A kétnapos rendezvényt nem akárki nyitotta meg, Bitter István legelső magyar és örökös testépítőbajnok mondott a helyszínen nyitóbeszédet – tájékoztatott Vargha Viola, a Magyar Testépítő- és Fitneszszövetség főtitkára. – Ezerkilencszázhetven november nyolcadikán ő szervezte meg az első magyar testépítő-bajnokságot, amelyen hat magyar és hat lengyel versenyző indult el, és amelyen ő lett az első. Sőt ott volt a rendezvényen a tízszeres és örökös magyar bajnok Nagy Tibor is, valamint Kovács István, aki edzőként számos versenyzőt segített hozzá magyar és világbajnoki címekhez. Az eseményre kilátogató nézők és résztvevők ámulattal hallgatták a legendák élménybeszámolóját. Óriási megtiszteltetés volt, hogy eljöttek a jubileumi, ötvenedik magyar bajnokságra.”

Új versenykategóriaként először szerepelt a magyar testépítő- és fitneszbajnokság programjában a fitmodell, amely során a hölgyek egyrészes fürdőruhában, majd estélyi ruhában álltak színpadra. A fitmodell a bikini fitneszhez hasonló kategória, annyi különbséggel, hogy egy hajszállal vékonyabbnak kell lenni, és a női szépség is jobban dominál. Aki a fitmodell kategóriában szeretne versenyezni, egészségesen kell táplálkoznia, és hetente legalább öt-hat alkalommal edzenie.

Az eredményeket tekintve a fitnesz kategóriában mindenféleképpen említést érdemel három kiemelkedő, a felnőttek között is bajnoki címet szerző juniorkorú versenyző.

„A mínusz százhatvanhárom centis kategóriában a korábbi abszolút junior-világbajnok Ágoston Dorottya lett az első, míg a plusz százhatvanhárom feletti kategóriában a tavalyi junior Európa-bajnok Frauenberger Panni, és az idei felnőtt Eb-n második Keszei Korina lett holtversenyben az első, ami meglehetősen szokatlan fitneszversenyeken. A férfiaknál Szabó Roland, míg a nőknél a bikini fitnesz kategóriában Szalai Evelin lett az abszolút bajnok” – árulta el Vargha Viola.

Vasárnap már a gyerekeké volt a főszerep, a nap tapasztalatait így foglalta össze röviden Cservenyák Gabriella, az IFBB gyermekfitnesz-szakágának vezetője, a Marcipán Tánc és Fitnesz Közhasznú Sportegyesület vezetőedzője.

„Százhatvan gyerek részvételével zajlott az esemény, ami nagyon örvendetes. A korábbiakhoz képest színvonalasabb gyakorlatokat mutattak be a gyerekek, ami jól bizonyítja, a sportág hatalmas léptékkel fejlődik.”

„Az újabb kategóriák bevezetésének köszönhetően egyre több gyermek és egyesület fordul érdeklődéssel a sportág felé. Örömteli, hogy a sportágban jellemző elemek technikai kivitelezése fejlődik, és egyre több nemzetközi szintű versenyzőnk van. A jövő zenéje, hogy kétezerhúszban további kategóriákkal bővül a gyermekfitnesz, és emelkedik a most nyolcfős bírói létszám is, amitől azt várjuk, hogy még alaposabban tudjuk értékelni a gyakorlatokat” – mondta a szakember.

Fotók: Fitnessandmass

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.