Figyeljünk a tricepszre!

A háromfejű karizom kevésbé látványos izomcsoport, de télen itt a lehetőség, hogy tavaszra, nyárra felfejlesszük. Az alábbi öt egyszerű gyakorlattól néhány hónap után mesésen nézhet ki.

A tricepsz fontos izmunk, mert elhanyagolásával nehezen fejlődnek további testrészeink is.

Erre az izomra is érvényes az általános szabály, vagyis a nagy tricepszek építéséhez csupán egy jó edzésterv és kemény munka szükséges. Fejlesztésére lássunk öt remek gyakorlatot.

1. Szűk nyomás
Régi gyakorlat. Ahhoz, hogy minél jobban megdolgoztasd a tricepszed, minél szűkebb fogás szükséges. Ennél a fogásszélességnél a tricepszek nagyon komoly terhelést kapnak. Kezdetben próbálkozzunk kevésbé szűk fogással, a két hüvelykujj között nagyjából 15 centiméter legyen a távolság, majd folyamatosan szűkítsd akár 5–10 centire is, s akkor határozottabban érzed majd a háromfejű karizom feszülését.

2. Kábeles nyomás
Akasszuk a köteles fogantyút a felső csiga kábelébe. A dupla köteles fogantyú előnye, hogy az alsó holtponton kifelé feszítheted, így a nagyobb mozgástartomány miatt extra terhelést adhatsz tricepszed belső és külső fejének. A felkarodat szorítsd a törzsedhez, a mozdulat végén pedig feszíts rá a tricepszre.

3. Dicks-nyomás
Közvetlenül a tricepszet terheli, de sokkal nagyobb súllyal lehet végezni, mint a hagyományos homlokra engedést. A mozdulatsor a szűk nyomás felső pozíciójából indul, onnan leengedni a mellkasig, majd öt centivel a mellkas fölé nyomni, hátrabillenteni a súlyt az áll fölé és vissza, majd dinamikusan kinyomni.

4. JM-nyomás
Egyfajta kombinált mozdulatsor, a koponyatörő és a szűk nyomás kombinációja. A végrehajtásnál kiemelkedően fontos a kontrollált, lassú leengedés és a dinamikus felnyomás. Nagyjából vállszélességben fogjuk meg a rudat. Engedjük le először egyenes vonalban, majd a mellkasunk felett nagyjából 10–15 centivel engedjük ívesen a kulcscsontunk fölé, majd dinamikusan nyomjuk fel.

5. Tolódzkodás
Sokan mellgyakorlatként tartják számon, holott szabályos végrehajtással a tricepsz is remekül fejlődik vele. A különbség annyi, hogy a törzset a lehető legegyenesebben kell tartani, lábunkat pedig lógatni. Az alkarunk és felkarunk 90 fokos szöget zárjon be, testünk pedig maradjon függőlegesen. A felnyomásnál koncentráljunk arra, hogy ne a mellizmunkra támaszkodva, hanem tricepszből toljuk fel magunkat.

Ha az öt gyakorlatot heti kétszer elvégezzük, jövő nyárra garantáltan szép, formás tricepszünk lesz.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.