Jótékony célból fogyna Erdei Zsolt

Erdei Zsolt is csatlakozott Bocsi Viki tizenkét hetes fogyáskihívásához. Az egykori profi ökölvívó a Madárfészek Akadémia hátrányos helyzetű gyermekeit támogatná a megnyerhető egymillió forintos díjjal.

Az egykori félnehézsúlyú és cirkálósúlyú profi ökölvívó világbajnok, Erdei Zsolt is csatlakozott Bocsi Viktória táplálkozási szakértő, életmód tanácsadó tizenkét hetes fogyáskihívásához, amellyel az egészségesebb élet és a testsúlycsökkenés mellett hárman egymillió forintot nyerhetnek. Fontos, hogy itt nem a leadott kilók mennyisége számít majd, hanem az induló testsúlyhoz százalékban mért három legnagyobb fogyás nyerhet, mivel magasabb induló testsúlyból könnyebb ugyanannyi kilót fogyni, mint az alacsonyabból.

Erdei Zsolt február 14-én, Valentin-napon kezdi meg a három hónapos kihívást, addig viszont tudatosan semmit sem változtat az eddigi étkezésén, hogy annál látványosabb legyen majd a változás.

„Egyelőre ugyanúgy étkezem, ahogy eddig, hogy lássam majd, milyen hatása van a Viki által előírt diétának – mondta a Csupasportnak Erdei Zsolt. – Reggelire például nyolc tojásból készítettem rántottát, ebédre pedig kacsacombot ettem tört krumplival és lila káposztával. A legfontosabb, hogy fogyjak, és ezáltal jobb legyen a közérzetem, de sportolóként természetesen mindig győzni akarok, így az is cél, hogy megnyerjem a kihívást. Szeretnék nyolc-tíz kilótól megszabadulni, továbbá másokat inspirálni, jó példával előállni. Aki ismer, az tudja, hogy ha valamit elvállalok, ha törik, ha szakad végigcsinálom.”

Fontos hangsúlyozni, hogy ez nem egy szokványos „önsanyargató” fogyókúra. A szakértő örökre búcsút intett a tévhiteknek, és olyan szokatlan lépéseket alkalmaz, mint például a magas zsírbevitellel történő fogyás vagy akár a fehérjeszegény étrend. Az emberek ugyanis más-más típusokba sorolhatók a hormonrendszerük működése alapján, és lehet, hogy valaki gyors ütemben veszíti a súlyát a csirkehús-zöldség kombinációtól, míg másnak kifejezetten tésztákat kell fogyasztania.

Bocsi Viki ezzel a speciális módszerrel már több mint harmincezer kilótól szabadította meg az embereket. Meglátása szerint Erdei Zsoltnak meglepő módon nem fog működni a sportolóknak javasolt napi ötszöri, szénhidrátban gazdag étrend. És hogy mi hiányzik majd leginkább Madárnak?

„Még én sem tudom pontosan, miből áll majd az étrend, de talán a péksütemény fog leginkább hiányozni.

De nem hiszem, hogy gond lenne bármivel. Nem tartok semmitől, profi ökölvívóként mindig kellett hozni a kívánt súlyt, sportolóként, ha van cél, nem jelent gondot, hogy áldozatot hozzak érte. Korábban ökölvívóként egyébként sokszor a folyadékháztartással játszottunk, és pontosan tudom, hogy a szomjúság százszor gyötrőbb, mint az éhség. Ez a kihívás és módszer pedig egyébként sem az éhezésen alapul.”

Erdei Zsolt a kihívással elnyerhető egymillió forintot jótékony célra ajánlaná fel hátrányos helyzetű gyermekeknek.

„Az akadémiánkon vannak hátrányos helyzetű, tehetséges gyermekek, akiknek nagyon jól jönne ez a pénz, és nagyon sokat segítene nekik. Szeretnék nekik kapaszkodót adni. Ha megnyerem a fődíjat, őket szeretném támogatni.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.