Keménykezű fitneszbajnok

Jankó Csáder Brigitta negyvenéves korában, három gyermek és munka mellett döntött úgy, hogy megméreti magát testépítőként. Világ- és Európa-bajnoki aranyérmes álmainak azonban a koronavírus-járvány vetett véget, ám ez nem keseríti el.

A többségében magyarok lakta szlovákiai Somorja vélhetően leghíresebb magyar lakosa a masszőrként dolgozó Jankó Csáder Brigitta, aki a World Bodybuilding and Physique Federation (WBPF) tavalyi, budapesti testépítő és fitnesz Európa-bajnokságán ezüstérmet nyert, amely mellé – ugyanebben az évben – begyűjtött egy bronzérmet is a dél-koreai Csedzsu szigetén rendezett világbajnokságon az athletique physique 40 éven felüli hölgyeknek kiírt számában.

Első hallásra talán nincs is ebben semmi meglepő, ám ha hozzávesszük, mindezt három gyerek és munka mellett érte el, ráadásul nagyon rövid idő, mindössze két év alatt, a siker mindjárt értékesebbnek tűnik. Joggal merülhet fel a kérdés, hogyan sikerült a sportág berkein belül ilyen gyorsan nemzetközi hírnevet kivívnia magának.

„Kitartó munka eredménye, amit eddig elértem. Hozzá kell tennem, nem ma kezdtem a sportolást. Gyerekkoromban vívtam, így korán megtanultam, hogyan kell kitartónak lennem. Somorján van az ország legeredményesebb vívószakosztálya, korosztályos szlovák és csehszlovák bajnok is voltam – az aktuális történelmi helyzettől függően.

Amikor aztán kadétversenyzőként éppen a juniorok közé készültem, súlyos motorbalesetet szenvedtem, és több mint egy évet ki kellett hagynom.

Nem tudtam bepótolni a lemaradásomat, ráadásul nehezen tudtam volna összeegyeztetni az élsportot a középiskolai tanulmányaimmal, így végül fel kellett hagynom a vívással” – meséli Jankó Csáder Brigitta.

A tőrvívást abbahagyta, a rendszeres testmozgást azonban nem. Mindig igyekezett jó kondiban maradni, és különösen figyelt az alakjára is. Sikeresen vett részt Crossfit- és Spartan-versenyeken, évről évre pedig apró célokat tűzött ki maga elé. A testépítés és a fitnesz azonban újabb kihívások elé állította.

„A fizikai megerőltetés nekem sohasem jelentett problémát, ám a megváltozott étrend nagy kihívás elé állított. Nagyon szeretem a hasamat, kiváltképpen az édességet, így nem volt könnyű háromóránként a pontosan előírt étrend szerint táplálkoznom, és mérnem a testsúlyomat” – emlékezik vissza Brigitta.

Az sem elhanyagolható kérdés, hogy az ember miképpen talál elegendő időt edzeni a családi élet és a feszített munkatempó mellett.

„A nap első edzését akkor tartottam, miután a gyerekek elmentek az iskolába. Még nehezebb lett a helyzetem, amikor dolgozni kezdem, hiszen a napi két tréninget egyre nehezebben tudtam beilleszteni a napirendembe. Ennek ellenére még jobban belevettem magam a sportolásba, ami nagy erőt adott ahhoz, hogy végigcsináljam, amit elterveztem. A sport mindig is a legjobbat hozta ki belőlem, így volt ez most is: segített túljutnom egy nehéz helyzeten, aminek ráadásul érmekben mérhető eredménye lett” – árulta el a sportoló.

A nemzetközi versenyeken elért eredményei közül a 2019-es, csedzsui világbajnokságon elért 3. helyére a legbüszkébb. Mint meséli, szerencsésnek érzi magát, hogy részt vehetett a világversenyen, amelyen négy alkalommal is színpadra kellett állnia és pózolnia. Mindössze egy pont választotta el az ezüstéremtől, ennek ellenére örömmel emlékszik vissza a vb-re. A sikernek hamar meglett a jutalma.

„Az ismerőseim és a barátaim hamar értesültek a sikeremről a Facebookon keresztül. Reménykedtem, hogy rajtuk kívül más is tudomást szerez a világbajnoki helyezésemről. Minden év végén tartanak egy díjátadó gálát a városban a húsz év alatti helyi versenysportolóknak, akik valamilyen sikert érnek el.

Mindig is arról álmodtam, hogy egyszer én is a díjazottak között leszek, és amikor tavaly év végén felhívtak, hogy engem is várnak a gálaestre, mert elismerést kapok, nagyon boldog voltam. Mindezt negyvenkét évesen, háromgyermekes anyaként értem el, amit soha nem felejtek el.

Talán nem szerénytelenség azt mondanom, így lettem példakép sokak számára a városban és környékén, ami kifejezetten büszkévé tesz” – nyilatkozta Jankó Csáder Brigitta.

A koronavírus-járvány azonban az ő terveit is meghiúsította. A májusi, Prágába tervezett világbajnokságon – amely elmarad – még előrébb szeretett volna lépni.

„A lehető legrosszabbkor jött a járvány, de mindenkinek el kell fogadnia a helyzetet. Nagyon készültem a világbajnokságra, amelyen a sportág történetében talán én lettem volna az első, aki háromgyermekes anyaként és nagymamaként állhat pódiumra. Végül elengedtem az egészet, hiszen eredetileg is csak két évre terveztem a versenyzést. Most készülök a nagymama szerepre, és továbbképzem magam. Szerencsére még korábban beiratkoztam egy magyarországi fitneszedzői tanfolyamra, amelyet most online tartanak. Hogy mi lesz utána? Még nem tudom, de állítólag nagyon jó, kemény kezű masszőr vagyok” – zárta a beszélgetést Somorja büszkesége.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.