Könyvelőből lett a testépítés királya

Több mint fél évszázados múltra tekint vissza a Mr. Olympia-verseny, amelyet két versenyző tudott nyolcszor is megnyerni – Lee Haney-t már korábban bemutattuk, most következzen Ronnie Coleman.

1984-ben Lee Haney sikerével kezdődött (újra) a dinasztiák korszaka a Mr. Olmypia-versenyen, hiszen az elmúlt 35 kiírást nyolc testépítő nyerte meg, közülük Lee Haney nyolc, Dorian Yates hat, Ronnie Coleman nyolc, Phil Heat hét, Jay Cutler pedig kettő plusz két győzelmet aratott.

Ezúttal Ronnie Coleman kerül a célkeresztbe, aki a Lee Haney sikerkorszakát lezáró Dorian Yates szériáját követte, és győzött 1998 és 2005 között nyolc alkalommal. Érdekesség, hogy ebben az időszakban a címeitől később megfosztott kerékpáros Lance Armstrong hétszer nyerte meg a Tour de France-t (1999–2005), míg Michael Schumacher öt világbajnoki címet (2000–2004) szerzett a Formula–1-ben.

De térjünk vissza Colemanhez, aki előbb könyvelőként diplomázott, közben pedig amerikaifutballban erősítette az egyetemi csapatot, majd amikor nem tudott a szakmájában elhelyezkedni, egy pizzériában kezdett el dolgozni, ahogy elmondta, annyira szegény volt, hogy csak így tudott rendszeresen ételhez jutni. Később rendőrnek állt és itt vett gyökeres fordulatot az élete.

Az egyik kollégája elvitte egy edzőterembe, ahol a tulajdonos egy örökbérletet ajánlott neki, ha megengedi, hogy felkészítse a Mr. Texas elnevezésű viadalra. Amit Coleman meg is nyert, többek között az őt felkészítő Brian Dobsont is legyőzve.

Ez 1990-ben történt, ekkor volt 26 éves, pályafutása mégis lassan haladt előre, 1995-ig, a Canada Pro Cup megnyeréséig kellett várnia az első profi sikerére, és további három évet az első Mr. Olympia-diadalra.

„Amikor amerikaifociztam, több megfigyelővel is egyeztettem, de sohasem jutottam el oda, hogy egyetemi játékosként draftoljanak. Úgy éreztem, ha nem vagyok elég jó ahhoz, hogy felfigyeljenek rám, akkor a játékhoz sem vagyok elég jó. Persze, ha még többet dolgoztam volna, ha bejelentkezek egy csapathoz, akkor lehet, hogy a kitartásommal sikert érek el” – nyilatkozta a Valuetainment Youtube-csatornájának, s megjegyezte, ha nem szenved nyaksérülést az egyik alkalommal, lehet, hogy nem testépítőként, hanem NFL-játékosként szerepelne az interjúban.

De térjünk vissza a Mr. Olympiára: a testépítők legrangosabb viadalán már 1992-ben, 1994-ben, 1995-ben, 1996-ban és 1997-ben is részt vett, a legjobb eredménye egy hatodik hely volt 1996-ból, s bár Dorian Yates visszavonulása után, az 1998-as versenyen sem ő volt a favorit, sikert aratott és elkezdődött a leghosszabb győzelmi széria (Lee Haney nyolcasával holtversenyben).

2001-ben történelmet írt, hiszen ő lett az első testépítő, aki ugyanabban az évben nyerte meg a Mr. Olympiát és az Arnold Classicot, ezt a sikert csak Dexter Jackson tudta megismételni 2008-ban.

„Edzés közben sosem okoztam magamnak fájdalmat, akkor sem, amikor hatalmas súlyokat emeltem vagy guggoltam. Elképzelhető, hogy a különböző gyakorlatok kombinációja hozzájárult a sérülésekhez, de ebben nem vagyok biztos, sőt inkább azt gondolom, hogy nem” – mondta a muscleandstenght.com oldalnak adott interjújában az egyik műtétjét követően, mivel a csípőjét és a csigolyáit többször is operálni kellett, ami a mozgásában is korlátozta.

A beavatkozások után már csak kis súlyokkal és nagy ismétlésszámmal dolgozhatott, noha amikor a csúcson volt, a nagy súlyokkal végzett munkában hitt. Visszavonulását követően edzőtermeket nyitott, edzéssel kapcsolatos videókat készített, sőt a Netflix dokumentumfilmet készített róla Ronnie Coleman: A király címmel.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.