Marics Krisztina: légtornától a fitneszig

Marics Krisztina a mindennapokban cirkuszi artistaként kápráztatja el lélegzetelállító mutatványaival a közönséget, és amikor a koronavírus-járvány hosszú időre ellehetetlenítette ezt, a fitnesz világa felé fordult, és azóta két versenyen is megmérette magát.

Gondolom, ezerszer megkérdezték már: miért és hogyan lesz valaki cirkuszi artista?
A főiskolán testnevelés és magyar szakon végeztem, de akkor úgy éreztem, túl kötött a tanári pálya nekem, és vágytam valami kalandosabbra. Az interneten találtam egy hirdetést, egy akrobata partnert keres a duószámához, és végül itt találtam meg a helyem. A partneremmel, Budai Lászlóval, öt éve kezdtünk együtt dolgozni, és már a magánéletben is egy párt alkotunk. A társakrobatika után, (amely a Golden Pyramid csapatnevet viseli) jött a rúdsport és a légikarika.

A légi karikát kezdetben az ikertestvéremmel duóban adtuk elő, így ő is bekerült a cirkuszba. Mondani sem kell, a gyakorlatok során mennyire fontos a bizalom, és amikor elmegyünk dolgozni egy-egy szezonra, akkor tényleg úgy élünk, mint egy család.

A fitnesz viszont nagyon más világ, mint a légtorna: miből fakad ez a fajta rajongás?
A koronavírus-járvány a cirkuszt egy időre teljesen letarolta, így jött képbe a fitnesz, először hiánypótlóként, és azért is kezdtem bele, mert szerettem volna a porondon is még fittebben kinézni. Nagyon sokáig idegenkedtem a súlyzós edzéstől, mert ahogy sok más nő, én is féltem, hogy túl izmos leszek. Na persze, azóta tudom, hogy ez nem megy olyan könnyen.

Eleinte túl monotonnak tartottam az edzéseket, ám idővel rájöttem, hogy ez is ad némi pluszt, sőt a gyakorlatok mentálisan is erősítenek, és azóta nagyon megszerettem a súlyokat.

Szerencsés voltam, mert édesapám segített abban, hogy otthon a pincében kialakítsunk egy kis házi konditermet, amelyben a legszükségesebb eszközökkel sőt gépekkel edzhetek, így otthon tudtam készülni. Ehhez először egy személyi edző hölgyet kértem fel, de nem vállalt versenyfelkészítés, ám az ajánlása alapján Jenei István lett a trénerem. Ő egy felmérés után online küldte az edzéstervet, ami heti öt-hat tréninget tartalmazott. Emellett a táplálkozásom is megváltozott, de diétázni csak az első verseny előtt három héttel kezdtem.

Jenei István nagyszerű edzésekkel készítette fel a versenyekre Marics Krisztinát

Ha már a versenyek… Adva van a kérdés, hogyan sikerültek a megméretések?
Két versenyen is indultam, az első május tizenötödikén volt, a másik rá egy héttel, az előbbi egy IFBB-verseny volt, a második a WABBA szervezésében a Hercules Olimpia. Először csak egy kategóriában indultam, a Bikini True Novissban, amelyben több mint húszan voltunk, és ez volt a legnépesebb kategória. Itt hetedik lettem, de nem voltak elvárásaim a helyezéssel kapcsolatban, így csalódott sem voltam. A másodikra már két kategóriában is neveztem, és az egyikben sikerült negyedik, a másikban ötödik helyet elérnem, ami már éremmel is járt, mivel itt az első hat versenyzőt díjazzák. Ezen a versenyen már sokkal magabiztosabbnak éreztem magam, az elsőn még kevésbé mozogtam otthonosan ebben a világban.

Merre tovább a jövőben?

Szeretném a cirkuszi akrobatikát addig csinálni, amíg lehet, és mellette most már a fitneszt is folyatni akarom, nagy álmom, hogy egyszer profiként léphessek színpadra. Egyszer egy óceánjáró hajóra is szeretnék kijutni, mint fellépő artista, szóval, tervem van bőven, aztán meglátjuk, mi lesz belőle.

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.