Phil Heath nem indul a Mr. Olympián!

Visszamondta a részvételt a profi testépítők idei csúcseseményén a korábban hasműtéten áteső hétszeres Mr. Olympia-győztes amerikai versenyző, aki hosszas készülés után hozta meg döntését.

Phil Heath edzője, Hany Rambod jelentette be, hogy a hétszeres Mr. Olympia-győztes testépítő mégsem indul az idei megméretésen, a pontos részleteket később közlik, de a 41 esztendős Heath nem visszalépett, valójában nem is tervezte az indulást. Mindez persze nem jelenti azt, hogy felhagyott a versenyzéssel, csupán kihagyja az idei Mr. Olympiát.

Amikor Phil Heath egy év kihagyás után tavaly bejelentette, hogy újra indul a profi testépítők legrangosabb eseményén, sokan furcsán néztek a bodybuilderre. Elszállt felette az idő, bármennyire is tapasztalt, formája és teste már nem a régi, így nem tudja felvenni a versenyt a fiatalabbakkal – vélekedtek a szurkolók és a szakemberek. Úgy tűnik, a szakma ráérzett, hogy leáldoztak a napjai, ám az is lehet, hogy a testépítő-legenda becsülte túl képességeit. Bármelyik is legyen, Heath csupán harmadik volt a 2020-as Mr. Olympián.

„Azért tértem vissza, hogy újabb kihívás elé állítsam versenytársaimat, de legfőképpen magamat – írta Instagram-oldalán közvetlenül a tavalyi Mr. Olympia után. – Mindig is megküzdöttem az elém gördülő akadályokkal, és számoltam tetteim következményeivel. Éreztem, hogy az idei verseny soha vissza nem térő alkalom, hogy még többet érjek el. Köszönöm, hogy újra rátaláltam a bennem rejlő erőre és a nagyságomra.”

Hogy pontosan mire is célzott, csak ő tudja igazán, üzenete mégsem talált süket fülekre. Korábbi riválisa, Kai Greene ekképpen válaszolt a hétszeres bajnok bejegyzésére.

 

 

„Soha ne engedd, hogy kárba vesszen a tehetséged! Köszönd meg a sorsnak, hogy ilyen adottságokkal áldott meg! Csak kevesen vannak, akik a nyomdokaidba léphetnek. Minden tiszteletem a tiéd” – írta Greene.

Heath a 2020-as Mr. Olympián mutatott teljesítménye sokaknak csalódást okozott, sőt a sztáredző Chad Nicholls, Hadi Csupan trénere nem fukarkodott a kritikával.

„Amikor először a színpadra lépett a tavalyi versenyen, azonnal észrevettem, hogy még mindig a hasizma a gyenge pontja. Néztem, ahogyan pózol, és az is szemet szúrt, hogy a méreteivel is akad némi gond. Kar- és lábizma sem volt az igazi, nem beszélve farizmáról, ami még nem is lett volna olyan nagy probléma, de amikor lesétált a színpadról, olyan rosszul nézett ki a hasizma, hogy tudtam, ez okozza majd a vesztét. Végül is nincs is ezen semmi csodálkoznivaló, hiszen korábban két jelentős műtétet végeztek el a hasán. Vissza kellene vonulnia, már nem úgy edz, mint régen, és már soha többé nem tudja kellőképpen megterhelni hasizmát. Ha netán mégis, ahhoz át kellene szakítania a korlátait, ez azonban újabb sérüléshez vezetne” – foglalta össze Nicholls.

Ezek hallatán óriási meglepetésként érte rajongóit és a szakmabelieket, amikor az elbukott Mr. Olympia után röviden Heath ennyit mondott motivációs kisfilmjében:

„Nem adom fel. Még nem. Pályafutásom során megtanultam, hogy ez az a cím, amelyhez a legjobban ragaszkodik az ember. Egyszer már visszatértem, és ez most sem lesz másképpen. Vissza akarom nyerni a Mr. Olympia-címet, és ha bárki is az utamba áll, szétrúgom a seggét. Készen állok a harcra. Vigyázzatok, jövök!” – hangzik el a videóban.

A szkeptikusok szerint mindez csak felhajtás volt, Heathnek már rég mással kellett volna foglalkoznia, és ebbéli véleményüket rajongói sem rejtették véka alá.

 

Phil Heath 2017-ben szerezte meg hetedik Mr. Olympia-címét. Fotó: AFP

 

„Legyünk őszinték, Heath hétszeres Mr. Olympia-bajnok, neki már nem kell bizonyítania – olvasható az egyik kommentben, amelyet a kisfilmhez fűztek. – Már így is sokat tett a testépítősportért, de el kell ismernie, hogy Big Ramy megérdemelten nyert.”

A 2020-as Mr. Olympia férfidöntőjéről készült rövid videót itt találják, a Mr. Olympia eddigi győzteseinek nevét pedig ide kattintva olvashatják el.

 

A 2021-es Mr. Olympián induló testépítők névsora (nyílt verseny):

William Bonac (Hollandia)
Hadi Csupan (Irán)
Brandon Curry (Egyesült Államok)
Nathan De Asha (Egyesült Királyság)
Mamdu „Big Ramy” Elszbiaj (Egyiptom)
Regan Grimes (Kanada)
James Hollingshead (Egyesült Királyság)
Hunter Labrada (Egyesült Államok)
Patrick Moore (Egyesült Államok)
Hasszán Mosztafa (Egyiptom)
Andrea Presti (Olaszország)
Justin Rodriguez (Egyesült Államok)
Mohamed Saban (Egyiptom)
Vladiszlav Szuhorucsko (Ukrajna)
Iain Valliere (Kanada)
Nicholas Walker (Egyesült Államok)
Akim Williams (Egyesült Államok)
Roelly Winklaar (Curacao)

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.