Repülésoktató győzött a Csúcsfutáson

A féltávú triatlon országos bajnokság után a szombati futóversenyen szerzett aranyérmet Tarnai László, aki kevesebb mint negyvenkilenc perc alatt ért fel Magyarország legmagasabb pontjára.

Minél magasabbra, egészen az égig – szombaton és vasárnap is ebben a szellemben végezte a dolgát Tarnai László, aki a hétvége első napján megnyerte a Kékes Csúcsfutást, másnap pedig „munkával ünnepelt”, hiszen kisgépes oktatóként dolgozik, és a diadalt követően várt rá a repülés.

„Öt és fél órát repültem a Balaton felett, a Kékes irányában még nem voltam, de egyszer szívesen repülnék arra is” – tudtuk meg Tarnai Lászlótól, aki nagy gépet is szeretne vezetni, a vírushelyzet azonban a légiközlekedést is padlóra küldte, így erre még várnia kell.

A Kékes Csúcsfutás győzteséről nemcsak azt érdemes tudni, hogy pilótaként dolgozik, elsősorban triatlonozik. A viadallal már régóta szemezett, most alakult úgy a programja, hogy próbára is tehette magát.

„Az év első fele a tanulás jegyében telt, nemrég kezdtem el a versenyeket. Szeptemberben kettőn vettem részt, így sorozatban ez volt a harmadik hétvégém, amelyen versenyeztem – folytatta Tarnai László, aki triatlonban fél távon megnyerte az országos bajnokságot, s ez egészen a Kékes csúcsáig repítette. – Az edzőmmel, Kis Judittal régóta kacérkodtunk ezzel a versennyel és mivel őszre került, elindultam. Azon túl, hogy ki akartam próbálni, úgy álltam oda a rajthoz, hogy a lehető legtöbbet facsarjam ki magamból, akkor adja meg igazán az élményt a versenyzés.”

 

Maszkban rajtoltak a csúcstámadók – Fotók: BSI

 

Tarnai Lászlótól megtudtuk, korábban csak biciklivel ment fel a Kékesre, s akkor a másik oldalról, a Parád–Mátraháza útvonalon jutott a csúcsig. A 48:59 perc alatt a hegy tetejére felfutó versenyző elmondta, sok versennyel ellentétben az erdőben nyugalom, csend vette körül (főleg, amikor már csak hárman maradtak az élen), így miközben fárasztotta magát, töltődött is a természetben.

„Az utolsó kilométert emelném ki, ott jött el az a pillanat, amikor mindenkinek meg kellett mutatnia, milyen lapjai maradtak a végére – tekintett vissza a hajrára Tarnai. – Addig jó, lendületes utazótempóban haladtunk, aztán mindenki próbálta leszakítani a másikat kisebb iramváltásokkal.

Nagy csatát vívtam Juhász Patrikkal, jól váltott tempót, amikor a fenti parkolóhoz értünk, ki is alakult egy kis különbség, de a célegyenesbe fordulva erőre kaptam és megelőztem. Természetesen nagyon örülök, hogy nyertem.”

A Kékes Csúcsfutás győztese hozzátette, továbbra is triatlon a prioritás, viszont mivel a három számból a futás a kedvence, ha van rá lehetőség, máskor is indul egy-egy futóversenyen. A következő verseny, ami szerepel a tervei között a velencei maratoni – ennek érdekében hétfőtől folytatja is az edzéseket –, bár egyelőre nem tudni, hogy a vírushelyzet megengedi-e a rendezést.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.