FUTÁS

A csapatüzemmód

A Csupasport szerzője is ott volt a Generali Night Run Budapest mezőnyében, és megosztja azokat az érzéseit, amelyek miatt minden magányos futónak érdemes néha megtapasztalnia, milyen mások oldalán legyőzni a kilométereket.

Vágjunk is bele: miért érdemes futórendezvényre menni?

Jómagam magányos futó vagyok, ritkán edzem társaságban. Nem vagyok teljesen antiszociális, inkább csak szeretek a saját tempómban, a saját gondolataimmal, a saját zenéimmel futni. Nehezen alkalmazkodom máshoz, mondhatjuk, hogy introvertált futó vagyok. Azonban évente néhány rendezvényen részt veszek. Nem véletlenül használom ezt a szót, a versenyt ugyanis nem szeretem, nekem nem ezt jelenti a futás – talán az itt induló többségnek sem. A legnagyobb élmény természetesen az Ultrabalaton, de hasonlóképp vagyok a Night Runnal is.

Amiért érdemes néha a magányos futóknak is részt venniük ilyen eseményen: olyan impulzusokat, élményeket lehet szerezni, amelyeket sehol máshol. És ezekből remekül lehet töltekezni hosszú időre.

Nézzük, melyek ezek.

1. A tömeg. Na, egyfelől pont ezért nem szeretem. De, ami a hátránya, az az előnye is. Ez a tömeg azért van ott, hogy együtt, mindannyian azt csináljuk, amit nagyon szeretünk. Mindegy, honnan jössz, mit tudsz, milyen a szerkód, milyen rekordjaid vannak, sokat futsz, vagy keveset, ide azért jössz, hogy együtt fussunk. Ez most szombaton, a Generali Night Run Budapesten négyezer embert jelentett, plusz a szurkoló közönséget, családtagokat.

2. A buzdítás. Fantasztikus, hogy itt milyen löketet kap az ember! Kezdődik a szpíkerek lelkesítő beszédével, a szuper zenékkel (minden csapat indításakor tolták az AC/DC-től a Thunderstruckot). Már ettől libabőröztem. Aztán befutottunk az Alagútba, ott pedig a dobos srácok nyomták ezerrel, ráadásul kétszer futottunk itt el. Amikor hallja az ember ezt az ütemet, úgy érzi, bármire képes. Konkrétan most értettem meg, hogy a történelem folyamán esélytelennek kinéző csatákban hogyan lehetett embereket, harcosokat úgy fellelkesíteni, hogy aztán emberfeletti erővel mégis győzni tudjanak. Úgy éreztem, el tudnék futni a világ végéig – és még azon túl is. Mondjuk, jól is jött, mert ezután futottunk fel a Várba. További erőt adott még az arra sétálók, a családtagok biztatása és a sok külföldi, akik megálltak, tapsoltak és kiabáltak: „Come on! Go, go!” De még a frissítőpontokon is olyan segítők kínálják a többféle inni- és ennivalót, hogy érzed, fontos vagy, ők is drukkolnak, hangosan kiabálnak, hogy igyál, frissíts és hajrá!

3. A látnivalók. Olyan helyeken futhatsz, olyan helyekre mehetsz be ilyenkor, amelyekre egyébként nem mennél, vagy nem jutnál be. Gyönyörű terepeket láttam így az Ultrabalatonon és az éjszakai futások során is.

4. Az emberség, a kitartás, a küzdelem, a figyelem, az akaraterő. Ez mind közül a legdurvább. Szombaton láttam egy látássérült srácot, és az őt segítő futótársát, ahogy együtt, ketten, egymásra figyelve futottak. Lélekmelengető volt. Az UB-n pedig beleégett a retinámba, amikor mozgássérült társát az emelkedőn tolta, segítette egy futó. Vagy tavaly az a női páros (futó és kerékpáros segítője)… Amikor éjszaka leszakadt az ég, brutális eső volt, és ők ketten, együtt bőrig ázva, egymást kérdezgették: „Bírod még? Igen. És Te? Én is!” Így próbáltak valahogy haladni, méterről méterre. Körülbelül 15 kilométerre voltak a céljuktól, úgyhogy volt még bőven előttük a távból. És itt láttam egy ötvenes éveiben járó férfit, akinek minden aszfaltérintése iszonyú fájdalommal járt, szinte már csak totyogott, de ment előre, vitte az akarata, kitartása. Fantasztikus, hogy mindezt láttam, megélhettem, a mai napig könnybe lábad a szemem, ha ezeket a pillanatokat felidézem.

5. Az összetartás. Ha csapattal, társsal nevezel be, automatikusan életbe lép a CSAPAT-üzemmód. Együtt küzdünk, támogatjuk egymást, együtt teljesítjük a feladatot, itt muszáj alkalmazkodni, figyelni a másikra.

Mert kell egy csapat! A Nemzeti Sport és a csupasport.hu munkatársai, Szalay Hédi (jobbra) és Borza-Tóth Zsuzsa a rajttól a célig együtt, egymást biztatva futott

6. A profik. Magányos futásaim során is találkozom profikkal, de amit most szombaton is láttam, hogy négyperces ezreket futó félmaratonosok milyen tempóban vágtáznak el az ember mellett, egészen elképesztő. Csodálom őket, fantasztikusak!

Még nyilván sok apró részlet van, ami miatt jó csapatban, csoportosan futni, de nekem ezek azok a futással kapcsolatos érzelmi pontok, amelyekért benevezek, és indulok.

Összefoglalva, minden magányos futót szeretnék biztatni, hogy évente néhány alkalommal lépjen ki a komfortzónájából, és menjen el bátran ilyen rendezvényre. Csodálatos élmény, a szervezés tökéletes, és az elkövetkezendő hetekben nekem is lesz min agyalnom futásaim során.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.