A futóversenyek titkos ászai: a kísérők

Jellemzően ultratávú versenyeken, de maratoni futáson is sok sportolónak nyújt stabilitást és biztonságot, ha van segítsége egy családtag, barát személyében. Ők a kísérők.

Az ultrafutóversenyeken – ha a kiírás lehetővé teszi – kerékpárral, autóval is lehet kísérni a futókat, hogy a száz-kétszáz vagy ennél is több kilométeren a teljesítő megkapja a szükséges frissítést, nem utolsósorban a mentális segítséget is.

A kísérők szerepéről igazán autentikus véleményt tud mondani Lubics György, aki több mint tíz éve frissíti és segíti a versenyeken feleségét, a világ egyik legjobb hosszútávfutóját, Szilviát.

Mikor és melyik volt az első verseny, amelyen kísérte, frissítette Szilvit?
Kétezerhét áprilisában a sárvári tizenkét órás versenyen frissítettem először. Bár akkor szó szerint kísérésről nem beszélhettünk, hiszen egy kis széken ücsörögtem. Azt hittem, halálra fogom unni magam, aztán úgy lepörgött a tizenkét óra, hogy észre sem vettem. Ekkor szembesültem vele először, bizony, nem könnyű szakma ez, főleg az ilyen körözős versenyen, ahol viszonylag gyakran, öt-tíz percenként találkozik a futó a frissítőemberével.
Mennyi idő alatt sikerült összeszokott futó-segítő párossá válni?

Ez egy folyamat, vagyis sok közösen átélt verseny kell ahhoz, hogy az ember megismerje a futóját, párját, miként viselkedik egy-egy adott szituációban, mikor van szüksége biztatásra, mikor kell inkább csendben maradni, mikor szabad, sőt kell „belenyúlni” esetleg a megbeszélt frissítési stratégiába.

Megkönnyíti a feladatot, hogy házastársként dolgozhatnak össze a versenyeken, vagy épp emiatt lesz nehezebb a futó-kísérő-frissítő szereposztás?
Részben könnyebb, hiszen Szilvivel alapvetően jól ismerjük már egymást, másrészt viszont nehezebb, hiszen egy-egy ultraverseny alatt, amikor a futó már a végletekig kifacsart, és a kísérő is nagyon fáradt, könnyebben csúsznak ki olyan mondatok, amelyeket a hétköznapokban biztosan nem mondanánk egymásnak…
Férj, orvos, kísérő: melyik a legnehezebb szerep az ultraverseny alatt?
Egyértelműen a férj. Már amennyire ezeket a „szerepeket” szét lehet választani. Orvosként az ember megszokta a kritikus helyzeteket, amelyeket csak úgy tud kezelni, ha bizonyos mértékig el tud vonatkoztatni az érzelmektől. Kísérőként „csak” tenni kell a dolgunkat, igaz, ez is sok fejtöréssel járhat.

Viszont férjként látni, hogy a párja milyen megpróbáltatásokon megy keresztül, hagyni tovább őt „szenvedni”, nem megállítani és beültetni az autóba, majd hazavinni… Ez bizony elég nehéz. Persze a célban már férjnek lenni a legjobb.

Mik azok az apró rezdülések, jelek, amelyekben a jó kísérő érzi, most szükség van rá, vagy az a jobb, ha csendben marad a háttérben, és hagyja, hogy a futó küzdjön meg a maga mumusaival?
Erre nehéz válaszolni. Szerintem ezért is kell a legjobban ismerni a futót, akit frissítünk. Sokszor elég egy pillantást vetni a másik arcára, mert a gesztus mindent elárul, de néha előfordul az is, hogy Szilvi annyit mond, most nincs szüksége semmire, csak egy kis csendre. Ez jellemzően egy már átfutott nap éjszakáján fordul elő, amikor nagyon fáradt. Ilyenkor minden apró nesz iszonyú hangosnak tűnhet, minden rezdülés zavaróan hathat. Legjobb ilyenkor csendben tenni a dolgunk, hagyni a futót befelé fordulva küzdeni és legfeljebb magunkban kiabálva szurkolni.

Nyitókép: Lubics Szilvia és Lubics György a Badwateren

Frissíteni csak pontosan, szépen…

A segítő jelenléte a pálya szélén óriási segítséget, motivációt, megnyugvást, erőt, lendületet tud adni a futónak, hogy csak magára és a teljesítésre, a sikeres befejezésére koncentrálhasson. Vagyis az a verseny van fókuszban, amelyre hősünk már régóta készült, amelynek a rajtjához a hajnali ébredések vagy épp éjjeli virrasztások utáni edzésekkel, a rengeteg befektetett energiával, pénzzel, idővel és áldozatos munkával állt oda. Kísérőnek, illetve a hosszabb versenyeken frissítőnek lenni azonban épp a fentiek miatt nagy tehertétel is lehet – egy biztos, mindenféleképpen nagy felelősség, úgyhogy a feladatot nem árt komolyan venni!
A verseny sikere múlhat azon, hogy nem összeszokott párosként állnak rajthoz a versenyzők a kísérőjükkel, így a hiányos vagy túl aktív kommunikáció is könnyen befolyásolhatja a versenyek végkimenetelét. Alapvetően a jó kísérőt akkor veszi észre a futó, amikor szüksége van rá, azt pedig sokszor inkább a kísérőnek célszerű előbb észrevenni, de még inkább megérezni, hogy az aszfaltot koptató társnak valamire szüksége vam
Azt is például, ha a hosszú magányos órák után, napkeltekor, csaknem húsz óra közös ébrenlét után a Balaton körüli úton szétázott talppal, félálomban, átfagyva döcög előre a futó, aki már eljutott az eléhezés határára; de arra is illik felfigyelni, ha a hatvan másodpercre jutó kérdések száma meghaladja a futó lélegzetvételének számát. Egy jó kísérő nem zavar, nem erőszakoskodik, nem kérdez sokat, viszont türelmes, éber és higgadt. Akkor is, ha a futó az adrenalinsokk hatása alatt nem az udvariaskodás kötelező formáit figyelembe véve kéri el aznap a huszonkettedik energiazseléjét.
Az igazán jó futó-kísérő kapcsolat kialakulásához nyilván sok együtt töltött időre, minél több közösen átélt versenyre van szükség, hogy a futó jól megismerje a kísérőjét és fordítva. A tökéletes verseny pedig nyilván sok összetevős, kezdve a mindennapos edzésmunkától, a táplálkozáson, regeneráción és mentális felkészültségen át a jó kísérő megválasztásáig. Ez is olyan, mint a verseny közbeni frissítés: gyakorolni kell. Így nem árt, ha a fő verseny előtt a futó és kísérője a közös „munkát” is próbálgatja, akár versenykörülmények nélkül, a hétvégi hosszú edzéseken. A jó kísérő megnyerheti a futóval a versenyt, de mindenekelőtt hozzásegítheti a jó élményhez.

N. B.

 

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.