A leggyönyörűbb éjszakai futás

Az idén is lesz Night Run Budapest, megújult útvonallal, maratoni táv nélkül és gyerekprogramokkal. Fuss egy jót éjszaka a kivilágított fővárosban – a szervezők mindent megtesznek azért, hogy a sok ezer hobbifutónak sikerélménye legyen.

Augusztus 4-én rendezik meg a Generali Night Run Budapestet. A rendezvényt hatodik alkalommal szervezi meg a Maratonman csapata, amely a tapasztalatok és a visszajelzések alapján néhány újdonságot is beiktatott a 7, 14 és 21 kilométeres távon teljesíthető megméretésre.

„Ezúttal nem lesz maratoni táv – mondta Varga-Berecz Kriszta, a szervezőcsapat tagja. – Az volt a legkevésbé kedvelt, ezért kivettük a repertoárból. Az útvonalat is megváltoztattuk. Korábban elfutottunk a Rákóczi hídig, majd a rakparton jöttünk vissza, ám az utóbbit most teljesen kihagyjuk. Cserébe az új útvonal nemcsak a Budai várat és környékét járja be, hanem áthalad a budai Váralagúton is! Hét kilométer hosszú pályát alakítottunk ki, és attól függően ki, melyik távra nevez, ezt kell egy, két vagy három alkalommal teljesíteni.”

Az útvonal (pályarajz ide kattintva):
Várkert Bazár » Clark Ádám tér » Alagút » fordító » Alagút » Hunyadi János u. » Palota út » Váralja u. » Attila u. » fordító » Attila u. » Apród u. » Várkert rakpart » Várkert Bazár

A rendezvényre előzetesen négy-ötezer futót várnak. A rajt helyszíne a Várkert bazár, amely már kora délutántól le lesz zárva, ugyanis az esti futás előtt egyéb programok is várják a kilátogatókat. Expo keretében több, frissítőt és sportszert gyártó cég is kitelepül, illetve a verseny szponzorai is kiállítanak.

Az időt minden induló esetében chipes módszerrel mérik. Kategóriánként a leggyorsabb három futó – a nevezési díjért mindenkinek járó érmeken és egyéb ajándékokon kívül – egy-egy serleget is hazavihet. Nem maradnak ki a jóból a gyermekek sem.

„Először lesznek gyermekfutamok is. Ötszáz és ezer méteren lehet indulni, nevezési díj nincs, de regisztrálni kell. A résztvevők számának megfelelően készülünk a rajtszámokkal, a gyermekek mesetetoválást is kaphatnak. A helyszínen DJ szolgáltatja a zenét, a rajt előtt közös bemelegítésen lehet részt venni.”

Több ezer indulót várnak az éjszaka rajtoló versenyre. FOTÓK: futas.maratonman.hu

A gyermekek versenyei 17 órától, a felnőttekéi – az esemény nevének megfelelően – 21.45 és 22.05 óra között rajtolnak el. Utóbbiak esetében a szervezők szintidőket is meghatároztak, a hét kilométert legfeljebb egy, a 14 kilométert kettő, a 21 kilométert két és fél óra alatt lehet teljesíteni. Futás közben a BioTechUSA termékeivel lehet frissíteni, a nevezési díj tartalmaz érmet és egy kiváló minőségű Mizuno technikai futópólót is. A nevezésre előzetesen online, illetve a helyszínen is lehetőség nyílik.

Hogy miért éppen éjszaka kerül sor a versenyre?

„Budapest éjjel teljesen egyedi arcát mutatja meg: csodálatos látvány a kivilágított város, ami felejthetetlenné teszi a futás élményét – árulta el Zelcsényi Miklós főszervező az otprobatokioba.hu oldalnak. – Az is fontos szempont volt számunkra a szervezésnél, hogy a Generali Night Run Budapest tehermentesíti a várost, a lehető legkisebb forgalomkorlátozással jár, így nem okozunk túl nagy kellemetlenséget a lakosságnak.”

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.