ultrafutás

A Spartathlon csak egy vállalás

Bár egy ideig várólistán szerepelt, végül eldőlt, hogy idén is indulhat a Spartathlonon a már ötszörös teljesítő Simonyi Balázs, aki az elmúlt hétvégén megnyerte a Korinthosz.hu 81 kilométeres futóversenyét.

„Örültem, hogy ismét Bajáról Szekszárdra futottunk, ez volt az útvonal első változata, amit korábban megnyertem, és annak is, hogy éjjel futottunk, így viszonylag hűvös volt, és nem láttuk a végtelen gátat – kezdte a Korinthosz.hu kapcsán Simonyi Balázs. – Az igazi királyok persze a százhatvan kilométeres indulók voltak, meg az önkéntesek, akik a kánikulában segítettek. Jó formában voltam, sok résztávval a lábamban érkeztem, ideális nekem a nyolcvan kilométer körüli »babatáv«. Az utolsó húsz kilométeren megközelített egy kemény ellenfél, Rácz Róbert, szorongatott, volt, hogy csak tíz másodperccel vezettem, de a végén egy perc lett a különbség. Kicsit talán ciki volt így ez a győzelem, mert a Korinthosz »reklámarca« voltam a hangulatkeltő videókban. Igazából viszont lényegtelen, hogy nyertem vagy sem, fontosabbnak tartottam, hogy ez a futóesemény sok embert megmozgatott, pozitív löketet adott az életünkhöz, világszínvonalú volt a szervezés, és persze remek volt a hangulat, vidám, szolidáris és teljesítményalapú.”

A 37 esztendős magyar ultrafutó – az Ultra című dokumentumfilm rendezője – hozzátette, a Korinthosz.hu már most fontos hazai és regionális verseny, sőt még évekig, évtizedekig az lehet, mivel júliusban és augusztusban szinte semmilyen rangos versenyt nem rendeznek, így nyárra ez jelentős erőpróba és tesztverseny a maga 81 és 40 kilométeres távjaival, valamint az idén bevezetett, unikális 100 mérfölddel (160 km).

„A Korinthosz nyolcvanegy kilométere csak a Spartathlon harmadát modellezi, a kettő tempója, menedzselése teljesen más. A Spartathlon első nyolcvanegy kilométere, a prológ arra jó, hogy bemelegedj, felmérd, mire lehetsz képest, és ironikusan elfogadd, hogy még kétszer annyi van hátra. Nagy következtetést nem vonnék le a hétvégi versenyből, mert a Korinthoszon nem a spártai poroszkálós tempóban futottam, és amíg a Baja–Szekszárd út teljesen sík, a Spartathloné fájdalmasan hullámzik.”

 

Némi segítséget jelenthet, hogy nem kizárólag nappali hőségben tartják a versenyt.

 

Simonyi Balázs tavasszal még a Spartathlon várólistáján szerepelt, végül azonban felszabadult néhány hely, így értesítették, hogy indulhat a kőkemény megméretésen. Már elkönyvelte magában, hogy idén kimarad a viadal, ezért tavasszal teljesített három 200 kilométer körüli versenyt is (SakuraMichi, Aethlios, Békéscsaba–Arad) amolyan „gyászmunkából”, aztán kiderült, mégis rajthoz állhat a szeptember 28-29-én esedékes Spartathlonon.

„A Spartathlon szenvedős és legendás, bár vannak nála nehezebb versenyek, Magyarországon viszont hatalmas a presztízse. Pedig ez is csak egy vállalás, aki odamegy, vállalja, hogy lefutja, nem kell nagy műsort keríteni, pedig egykor én is ezt tettem. Előtte jó, utána jó, közben pedig meg kell oldani. A magyarok körében az indulók többsége be van feszülve, mintha valami hatalmas dolog múlna rajta. Ha teljesítik, akkor örök élet, ha nem sikerül, akkor kárhozat, szégyen?! Ez nem igaz, nem szabad így hozzáállni. Át kell élni a kalandot, a vállalás minden velejáróját, a magunkra hagyatottságot, no meg persze lehet élvezni a szép árkádiai tájat, és nem a pulzusmérő órát figyelni.”

Simonyi Balázs hozzátette, mivel a Spartathlon-indulás szigorú kvalifikációhoz kötött – különböző versenyeket kell teljesíteni a rajthoz –, ezért aki odakerül, elvileg képes a táv teljesítésére. A filmrendező-futó vallja, az ultrafutás elsősorban mentális sport, maximum tíz százalék, ami a fizikai tapasztalaton, adottságon és képességen múlik. Bármilyen 200 kilométeres viadalt teljesítheti, aki fejben erős, s erre is lehet edzeni.

 

Simonyi Balázs (jobbra) remek felkészülésnek tartotta a hazai versenyt a Spartathlon prológjához

 

A verseny nagy nehézsége, hogy hetvenöt ellenőrző pont van, az elején szigorú szintidőkkel, amelyek később sem lesznek sokkal lazábbak, és nem az van, hogy kijelölnek például öt pontot az úton, ahova oda kell érni időben, közben meg mindegy, milyen tempóban haladsz. Aki csak kísérővel tud futni, hozzá kell szoknia, hogy a kísérő sem tud mindig segíteni. Hogy mi lehet a cél? Lehozni a meccset. Sok nő szerint rosszabb, mint szülni. Sok férfi pedig inkább szülne, mint a Spartathlonon futna. A futó ember mindig jobbat akar és persze komfortosan, ami kizárja egymást. Azért jó lenne egyszer harminc órán belül végezni, meg többet futni, mint sétálni. A teljesítést illetően viszont nincs kétségem. Sok sikert kívánok mindenkinek.”

 

 

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.