Balboa? Kemény, mint a szikla!

Kremlicza Levente a terepfutás szerelmese, új sorozatunkban a főváros vonzáskörzetében található erdőkbe kalauzolja el az emelkedők és lejtők szerelmeseit – ezúttal sokak kedvencét, a Balboa-kört futotta be.

A Balboa-kör szinte kultikus útvonal a Budai-hegyekben. Szokták mondani, egyszer minden terepfutónak teljesítenie kell. A kör 2009-ben született a „Lúdtalp” becenevű terepfutó által, nevét pedig onnan kapta, hogy kitalálója a János-hegyre vezető emelkedő után az Erzsébet-kilátó lépcsőjén magasba lökte kezét, mint a filmben Rocky Balboa.

Ezzel a futással és mozdulattal elkezdődött az útvonal legendás története, így tíz évvel később már szinte minden terepfutó ismeri, rendszeresen szerveznek oda közösségi futásokat, és évente megrendezik a Classic Balboa nevű közösségi eseményt.

A Balboa-kör: 19 kilométer és 829 méter szint

A kör, ami valójában nem is kör, hanem oda-vissza útvonal tizenkilenc kilométerrel és 820 méter körüli pozitív szintemelkedéssel.

A Kaán Károly-kilátó lépcsőit is érdemes megmászni

A Fenyőgyöngye étteremtől indul a Hármashatár-hegy mellett, a Szépvölgyi úton keresztül a Határ-nyeregre, majd a Nyéki-hegyen át a Hűvösvölgybe, és onnan a sárga sávjelzést követve a Nagy-Hárs-hegyen álló Kaán Károly-kilátóhoz viszi a futót a hosszú emelkedőkön, s ha nem rohanunk, érdemes felmenni a kilátóba, mert páratlan látvány tárul elénk. A sárga sávon köves lejtő vezet el a a Gyermekvasút Szépjuhászné megállójához, ahonnan kezdődhet a mászás (néha szó szerint is…) a János-hegyre vezető sziklás, piros jelzésen.

Ez a legkeményebb szakasz, itt már csak az igazi hegyi zergék futnak, földi halandó nagyrészt csak vánszorog.

Mikor zihálva felérünk, tiszteletkört lehet futni az Erzsébet-kilátó körül, majd a lépcsőnél felugrani, magasba lökni az öklünket – Balboa, a fele már megvan!

Erzsi mindig türelmesen vár minket – félúton az Erzsébet Kilátó

Visszafelé ugyanazon az útvonalon teszi meg az ember a távot, csak éppen a nehéz emelkedő technikás lejtővé válik, és az előbb még oly kellemes lanka lassú, fárasztó emelkedővé. Ugyanazok az ösvények, mégis más a táj, s ami mellett odafelé elsuhantunk, azt visszafelé a lassabb tempó miatt szemügyre lehet venni, hiszen ahol könnyedén szökdeltünk a köveken, ott muszáj küzdeni, mintha a Mount Everest magasodna.

A „hegyi zergék” ezt imádják: sziklás ösvény

Kemény pálya ez, de ha megfutjuk, akkor tudhatjuk, hogy igen, nekünk való a terepfutás.

Időről időre jó visszatérni ide, a fejlődésünket is fel lehet mérni ezzel az útvonallal, érdekes és motiváló érzés, mikor felismerjük, hogy tavaly ezen, vagy azon az emelkedőn még zihálva küzdöttünk, de immár simán megfutjuk.

Ez a hullámzó oda-vissza útvonal olyan, mint maga a terepfutás, egyszer fent, egyszer lent, néha könnyű, néha nehéz, de mindig ad valami pluszt.

Aki teheti, egyszer mindenképp fussa meg a legendást Balboa-kört, a nagy rajongók – és a Classic Balboa résztvevői – Rocky legendájához méltón szürke szerelésben teljesítik a távot. A terepfutás.hu oldal jóvoltából pedig azt is megnézhetjük, másokhoz képest, hogy állunk, mert az oldalon „becsületkassza” alapon gyarapodik a teljesítők listája, ehhez nem kell mást tenni, mint e-mailben elküldeni az aktuális időeredményünket.

Az útvonal trackje az alábbi linkről a megfelelő futóórára, GPS-es eszközre letölthető: Balboa-kör.

A sorozat eddigi részei itt olvashatók: Spartacus-ösvény.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.