Boldogság és félelem: egyedül a gáton

Az idei Korinthosz is bővelkedett emlékezetes pillanatokban: volt, aki egy segítő közbenjárásának köszönhetően tudott csak elrajtolni, más szelfizett és ölelgette a szemből futókat, és olyan nagyon senkinek sem akaródzott hazaindulni.

A Korinthosz-versenyt nagyon sokan szeretik – ahogy a 160-as távon győztes olasz Enrico Maggiola is fogalmazott, minden esélye megvan arra, hogy egy magyar Spartathlonná nője ki magát. Márkus István, Öcsi, a főszervező már elmondta, jövőre még nehezebb versenyt szeretne, de lássuk, milyennek találták az ideit maguk a futók.

Íme, a felejthetetlen emlékek.

Szkridon Gellért (a 160-as táv második helyezettje): A hangulat és a jókedv miatt mentem erre a versenyre és ki is élveztem minden pillanatát. A szembe futó barátaimat mind megöleltem, az ismerősökkel pacsiztam. Az övcsatomat az edzőmnek adtam a verseny után.

A nevezetes szelfi: Maggiola és Szkridon Gellért

Nádházi Anna (Szkridon Gellért felesége): A versenyben az volt az egyik legegyedibb pillanat, amikor Gellértet megelőzte Enrico. Azzal, hogy követni lehetett a futókat, szinte ott voltam végig Gellérttel. Éppen akkor, amikor már fent volt a neten az utolsó csekkolásuk az előzés előtt, és tudni lehetett, hogy helycsere lesz, elküldte a szelfit és hívott, hogy most előzték meg. Vidám volt, tele lendülettel. Még arra is maradt ideje, hogy nekem tanácsokat adjon a 40 kilométeres távra. Ilyen „vidáman” nem sokan élik meg az első hely elvesztését.

Jakabházy Miklós: A legfelemelőbb pillanat a gálavacsorán a rendezőknek szóló állva tapsolás volt. Nagyon megérdemelték. A legkínosabb emlékem pedig az, hogy amikor kivittek Keselyűsbe a kisbusszal, ott vettem észre, hogy elhagytam valahol a chipemet, így nem indulhatok el.

Szerencsére a kisbuszt vezető srác volt olyan rendes, és visszavitt a versenyközponthoz, ahol az autóm mellett megtaláltam a chipet, és még vissza is értünk időben. Ezután már a 40 kilométer lefutása apróságnak tűnt…

Azon mosolyogtam még egy jót magamban, hogy még egy futóversenyen is engem találnak meg a vaddisznók: a rajt után két kilométerrel átfutott előttem egy konda a töltésen. (Jakabházy Miklós sokszor megy terepre, ahol úton-útfélen vaddisznókba botlik, lelkesen fotózza őket, és teszi közzé a közösségi médiában.)

Magyar Péter, vagyis Magpet, a Garmin Team emblematikus tagja: Nagyszerű volt a banketten a segítők, háttéremberek ünneplése. Ahogy Öcsi sorolta az érdemeiket, az ünneplés pedig tapsból vastapsba, majd álló tombolásba fordult… A hideg futkosott a hátamon, és majdnem meg is könnyeztem. Amikor mindennek vége lett, és vasárnap indultunk volna, akkor még egy gyors kávéra begurultunk a belvárosba. Az autóból kiszállva Öcsi jött velünk szemben, majd több versenyző és crew-tag is felbukkant. Már a kávét ittuk, mikor Oertel Nándor sétált el mellettünk, aki egy órája sietve indult a gyerekekért… De senki nem tudott elszakadnia helyszíntől. Hosszas kávézás után már tényleg indultunk, két autóval a városszéli körforgalomnál jártunk, amikor jött egy telefon, esetleg maradjunk még! Hezitáltunk, és mentünk néhány kört a körforgalomban, aztán persze visszafordultunk Szekszárdra.

Gelányi Attila: Kisebb-nagyobb dolgaim miatt letértem a gátról Sükösd környékén éjszaka, majd visszanéztem Baja felé, és egy sötét árny közelített. Hát, eléggé ijesztő volt abban a pillanatban, pedig biztos, vagy legalábbis remélem, hogy csak egy másik kivilágítatlan futó volt.

Hallgató-Csík Ivett: A legviccesebb pillanat az volt, amikor felriadtam delíriumos állapotomból valahol a százharmincadik kilométer környékén arra, hogy teljesen egyedül maradtam a gáton – persze nem így volt, de se előttem, se mögöttem nem láttam fejlámpák fényét. Egyszerre volt bizarr, felemelő és félelmetes érzés, iszonyú bátornak éreztem magam néhány pillanatig, hogy itt baktatok teljesen egyedül, ezt ezer százalék, hogy magamtól soha, de soha nem tenném meg.

Másrészt átfutott a fejemen, hogy mi minden történhetne itt velem és még csak el sem tudnék gyorsan szaladni, pedig most is épp futok! A legfelemelőbb érzés ezek után az volt, hogy Öcsi a gáton egyszer csak mellém ért autóval és megkérdezte, jól vagyok-e. Ez hihetetlenül jólesett.

És hadd említsem meg a büszke férjem, aki a célban várt és vár minden egyes versenyemen! Olyan biztonságot ad, hogy ott van mindig velem, hogy félszavakból, sőt szavak nélkül is ért, ismer, tud mindent.

Csillag Balázs szervező: A legviccesebb az volt, amikor a verseny éjjelén az egyik kísérő autóját a sárból kellett kihúznom, ahova féltengelyig elsüllyedt. Igaz, ő nem nevetett. És csodálatos volt a kísérők ünneplése a banketten, ahol a taps vastapssá erősödött, ez nekünk nagyon sokat jelentett.

nyitó kép: korinthosz.hu

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.