Boldogság hegymenetben

Háromgyermekes családanyaként kezdett rendszeresen sportolni Tiricz Irén, aki az utóbbi két évben az egyik legjobb hazai terepfutó lett, a legendás Piros 85-ös versenyen pályacsúcs fűződik a nevéhez.

Nem szokványos történet az övé. Mielőtt 2012-ben megszületett a legnagyobb lánya, nem sportolt rendszeresen, most pedig háromgyermekes anyaként sorra hódítja meg a terepfutóversenyeket. A tavalyi Piros 85 terepfutóversenyen – amelyen 87.61 kilométert tesznek meg a résztvevők és 3205 méter szintet futnak meg – a nők mezőnyében pályacsúccsal, azaz 8:36:14 órás idővel végzett az első helyen (a férfiaknál 2016 óta Muhari Gáboré ez a dicsőség 7:21:04 órával), legutóbb pedig a június 2-án rendezett 21. Kékes Csúcsfutást nyerte meg. Mégpedig úgy, hogy a futásra továbbra is csak hobbiként tekint, nincs edzője, pulzusmérőt sem használ, ellenben heti hatszor minimum nekivág a távoknak – közben otthon férje, valamint három tüneményes kislánya várja.

Nem csoda, ha Tiricz Iréntől rendre megkérdezik: mi a titka?

„Erre általában azt felelem, próbáljon meg valaki három kisgyereket felnevelni anélkül, hogy közben saját magára is időt szakítana – mosolygott Tiricz Irén, majd így folytatta:

– Három kislány mellett nehéz bármilyen hobbit is rendszeresen űzni, ugyanakkor szerintem sem a gyereknevelésnek, sem a párkapcsolatnak nem tesz jót, ha az ember nem talál valamit kizárólag magának.

Engem a futás teljesen kikapcsol. Megesik, hogy mozgás közben gondolom át a legfontosabb teendőket, de gyakoribb, hogy olyankor teljesen kizárom a külvilágot. Ráadásul miután hazaérek, sokkal energikusabbnak érzem magam a nap hátralévő részére.”

A Kevélyek lábánál lakó családanya harmadik gyermeke születése után kezdett rendszeresen futni, másfél éven át rendszerint hajnali négykor kelt, hogy amíg gyerekei alszanak, nekivághasson az erdőnek, s reggel hétre hazaérjen ébredező lányai mellé.

A terepfutásban megtalálta, amire vágyott, így idővel a versenyzésbe is belevágott, és a sikerek sem maradtak el – pedig a hétköznapokban nem edzésként, hanem kikapcsolódásként tekint a futásra.

Csak a terep lehet nehéz: Tiricz Irén számára a futás kikapcsolódás, nem kötelezettség

„Számomra a futás továbbra is hobbi, ezt nem akarom elfelejteni. Reggelente azért töltök az erdős terepen egy-két órát, mert nagyon élvezem„

Ez kulcsmondat, ugyanis Tiricz Irén esetében a futás szabadsága jelenti a boldogságot, örömmel csinálja, nem napi kötelezettségként tekint rá.

„Ha valaki megmondaná, mit csináljak, és mennyit fussak, ha olyan pulzustartományban kellene kocognom, ami nem esik jól, az elvenne a sportolás élvezeti értékéből. Annyira szeretek terepen és erdőben futni, ha pedig aznap valamiért nem esik jól a mozgás, legfeljebb kocogok vagy túrázgatok. Ritka, hogy valami miatt haza akarjak menni, legfeljebb rövidebb távokat teljesítek. Egyedül azt tekintem edzésnek, ha aszfalton futok rövidebb távokat.”

A Piros 85 terepfutóverseny távját tavaly kicsivel több mint nyolc óra alatt teljesítette Tiricz Irén – övé a női pályacsúcs!

A hétköznapokban indulás előtt rendszerint összeáll a fejében az aznapi útvonal, a terepfutóversenyeken viszont nem mindig gondolkozik időeredményben.

„Két éve járok terepversenyekre, így mostanában indulok először olyan futamokon, amelyeken esetleg korábban már részt vettem. Márpedig viszonyítási pont nélkül nehéz célkitűzést állítani magunk elé. A sík félmaratonira általában konkrét időcéllal érkezik az ember, terepen ezt helyismeret nélkül, csak a versenykiírás alapján nehéz kikalkulálni. Megtörténhet, hogy adott két verseny, mindkettőnél harminc kilométer vár a versenyzőkre nyolcszáz méter szintemelkedéssel, de teljesen más terepviszonyok mellett.”

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.