Brutálfutás: a leghosszabb hét kilométer

Szombaton 2400 nevező döntött úgy, hogy kipróbálja, milyen az, amikor a futáshoz az alábbi sportágak társulnak: csúszás, kúszás, úszás, kötél- és hegymászás, aquafitnesz.

Mi lesz egy dimbes-dombos motokrosszpályából, ha folyamatosan locsolják vízzel, alkalmi tavakat alakítanak ki rajta, illetve szalmabála- és autógumi-alakzatokat építenek bizonyos részein, no meg szögesdróttal és álcahálóval is felszerelik? Akadálypálya egy bulifutáshoz. Az Active O2 Brutálfutás 8.0 résztvevői a nyáregyházi motokrosszpályán kialakított 7 kilométeres útvonalat tették meg futva, a táv mentén elhelyezett 20 akadályt leküzdve, derül ki a szervező Budapest Sportiroda beszámolójából. (Hogy miként jött a Brutálfutás ötlete, arról korábbi cikkünkben írtunk.)

Az idén 2400 nevező gondolta úgy, hogy próbára teszi magát élete leghosszabb, egyben legbulisabb 7 kilométerén. A futók most is az óvodára emlékeztető vicces feladattal vághattak neki az útvonalnak: a rajtra zokniban várakozó mezőnynek előbb az önálló cipőfelhúzással kellett megbirkóznia, miközben természetesen már ketyegett az óra. A Brutálfutás mezőnyét 7 futamban indították útnak verőfényes napsütésben. Minden futamban volt olyan kamikaze futó, aki a bogáncstól szúrós réten mezítláb próbált meglógni futamának résztvevőitől, így jutva némi előnyhöz.

A Brutálfutás alapvetése, hogy kétféle résztvevő indul el az eseményen: az egyik az, aki bulizni jött, és minden percet, minden akadályt kiélvez, a másik, aki nyerni érkezik, ezért a lehetőségekhez mérten átszáguld a nyáregyházi motokrosszpályán.

A rövidített útvonalon zajló döntőben új pályacsúccsal Zsiros Márk (0:22) robogott be elsőként a célba, miután az utolsó akadályon, a cél előtt magasodó szalmabálatornyon is keresztülküzdötte magát. A nők között Csepcsányi Kiara Jázmin lett a leggyorsabb (0:26).

Az akadályok az idén is filmcímekről kapták nevüket. A Letaszítva nevet viselő feladatnál kézi irányítású, erős vízsugár kíséri a dombról hason vagy fenéken lecsúszó futókat. A szomszédos Némó nyomában című találkozási pontnál az ott csordogáló alkalmi patakon csakis teljesen alámerülve lehet túljutni. A Szakasz a katonai létet idézve egy álcahálón való túljutást feltételez. A Titanic nevű akadály ezúttal is egy jeges minióceánon történő átkelést és annak túlélését igényelte a résztvevőktől. A Drágán add az életed pedig kúszásra kényszeríti a futót, aki féltheti a bőrét, ugyanis ennél az akadálynál szögesdrót alatt vezet az út a cél felé.

Az eredménylistát itt lehet böngészni.

fotók: BSI

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.