BLOGRA FUTOTTUNK Felpörgött a (futó)élet!

Egyre több az élmény, egyre több beszámoló érkezik a sikeres, említésre méltó teljesítésekről – úgy tűnik, ha lassan is, de kezd éledezni a futóvilág.

Létezik boldog futás? Azt kell mondanom, hogy igen. Végre! Már alig emlékeztem rá, milyen is az, de mostanában újra és újra rácsodálkozom. Korábban többször panaszkodtam, hogy egy ideje nagyon ritkán jön a flow érzése futás alatt, az akaratom visz előre, de az élvezeti értéke nulla – vagy valahol még lejjebb… Mostanában viszont egész jól is tud esni, néha jó tempókat futok, jól érzem magam, és közben vigyorgok, mint a tejbetök. Mivel meglehetősen régen éltem át ilyet, mostanában viszont többször is, muszáj volt átgondolnom, vajon mi lehet az oka. Az egyik egészen biztosan a jobb idő. Persze megyek én télen is, meg ha esik, és hideg van, de azt kell mondjam, a futáshoz az a tökéletes és lélekmelengető, ha ragyogóan kék az ég, süt a nap, lengedezik a szél, és mindehhez 13-16 Celsius-fok a hőmérséklet.

Lehet, hogy az is jót tesz, amit éppen a negatív spirál váltott ki belőlem: elengedtem a távokat és a tempót.

Sőt amikor a pulzusom az emelkedőn kaptatva néha az egekbe szökik, vagy amikor nagyon hajtom magam, és felmegy 170 fölé is, inkább megállok, sétálgatok, és várom, jelezzen a Garminom, hogy visszaállt normál értékre. Így nem végigszenvedem a hátralevő távot, hanem újult erővel indulok neki. A harmadik ok egyértelműen az életembe visszatért TRX-edzések jótékony hatásai, aminek eredményeként kezdem érezni, hogy van hasfalam, jobban kihúzom magam, jobb a tartásom. A negyedik ok, hogy a zenéimből likvidáltam a kedvelt, ám lassú számokat, és mostanában itt-ott felcsendülő régi, de pörgős zenéket tettem be. Így fordulhat elő, hogy bár fáradt vagyok, Robbie Williams Let me entertain you száma úgy felpörget, hogy nyargalásra váltok. Ugyanez a helyzet az ősrégi 2Unlimited Tribal Dance számával, amelyet egy NBA-meccsen játszottak be a tévében, és rájöttem, hogy én ezt imádom. És akkor még ott a Sandstorm és az Ecuador. Hogy ezekre milyen jól lehet nyargalni!

Egy szó, mint száz, nagyszerű dolog úgy futni, hogy nem csak az egészségem miatt indulok neki, hanem mert élvezem! Végre!

PLANDURANCE.HU

Losonc Timi nemrég teljesítette A Kört, és megdöntötte a női pályacsúcsot is 26:54:31 órás idejével. Nagyon vártam már a beszámolóját! Timi olyan természetességgel és szerénységgel ír a 152 kilométer teljesítéséről (7100 méteres szintkülönbséggel), a patakátkelésekről, az éjszakáról, a 11 órán át tartó esőről, sárról, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Ennyit futni egyedül a Börzsönyben, hát le a kalappal, minden elismerésem!

PAPER WINGS (Facebook)

A szerző négyes csapatban az ausztriai Rax-hegységben futott 27 kilométert, 2084 méter szintemelkedéssel. Elég magasra jutottak föl, sziklát másztak, és hála az égnek, közben jó sokat fotóztak. Némelyik kép festői szépségű, teljesen érthető, hogy nagy élmény volt itt futni!

FUTÓLÉPÉS (YouTube)

Őry István futóedző a korábbi videójában összeszedte azokat a hibákat, amelyeket futás előtt szoktak elkövetni a sportolók. Bemelegítés, evés, ivás, folyóügyek, önkontroll, rendszertelenség – érdemes meghallgatni a tanácsait.

MIRŐL ÍR A FUTÓBOLOND?

Gyakoroljuk a céltempót!

KREMLICZA LEVENTE

Sokan tűznek ki célul konkrét tempót egy-egy versenyre, ami jó stratégia, ha megfelelően építik fel a felkészülési időszak során. Ehhez elsősorban az kell, hogy reális tempó legyen a cél. Ha eddig hatpercesben futott valaki, akkor nem sok eséllyel juthat el néhány hónap alatt odáig, hogy négypercesben rohanja le a félmaratoni távot. Ha ezzel megvagyunk, jöhet a tempóalap kialakítása, jó esetben túl vagyunk egy alapozáson, így következhet a gyorsítás. Jómagam kétféle módon szoktam ezt végezni: egyrészt tempós, résztávos edzésekkel, másrészt a céltempó gyakorlásával. Azaz ha ötpercesben akarom lefutni az adott távot, akkor ebben a tempóban, illetve egy picit gyorsabbak futok egyenletes időket, fokozatosan növelve az időtartalmat. Kezdetben annyit, amennyi jólesik ebben tempóban – ez lehet húsz-harminc perc is, és innen növelve addig, amíg szükséges. Maratoni távnál ez azt jelenti, hogy úgy harmincöt kilométerig, de fontos, hogy minél nagyobbat akarunk javítani tempóban, annál hosszabb lesz az ehhez szükséges időszak, akár nyolc-kilenc hónap is. Emellett pedig szükség van lassabb futásokra és tempós edzésekre is, hogy az alap-állóképességet és a magasabb tartományokat is fejlesszük.

 

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.