Köszönjük mindenkinek a közös futást!

Rengetegen futottak az UB jegyében ezen a hétvégén, az NN Ultrabalaton szervezői virtuális váltófutást hirdettek május közepére a Nemzeti Sporttal és a Csupasporttal. A cikk folyamatosan frissül a csapatokkal!

A hétvégén fut a Csupasport sztárváltója, futnak a Nemzeti Sport és a Csupasport újságírói, és mint Bérces Edit, világbajnok ultrafutónk jelezte, egy nemzetközi sztárváltó is szerveződött, és fut – köszönjük!

De már van több célba érő csapatunk is, gratulálunk minden futónak!

(Legnagyobb bánatunkra a gdpr miatt a csapattagok teljes neveit, akár a járvány előtt készült csoportképeket nem tudjuk lehozni, de örömmel belinkelünk olyan oldalt, honlapot, amely jobban bemutatja ezeket a fantasztikus csapatokat. A fotók illusztrációk.)

 

TárnokSprint

idő: 20:51:21 (22 fős csapat)
Megterveztük, nekivágtunk, megcsináltuk. Pontosan úgy, ahogy az “igazi” UB-n. Beosztottuk a szakaszokat, folyamatosan futottunk, váltottuk egymást… újraterveztünk, frissítettünk, kísértük egymást… küzdöttünk a széllel, fáradtsággal, esővel és a hirtelen meleggel is. Egyszóval, minden megvolt, ami az UB-nél megszokott….csak a Balaton nem. Ezúttal itthon, Tárnokon futottuk meg.
Szenzációs csapatmunka volt….a mi UltrabalaTárnok – futásunk 🙂
(Ahogy Klemné Zabó Ágnes csapatkapitány jelezte, ezen a közösségi oldalon lehet követni a csapatot.)

The Wild Bunch

idő: 18:43:01 (15 fős csapat – 222.5 km)
Szerdán indult a szerveződés, a tagok toborzása, csoport létrehozása. A tagok nagy többsége eddig csak különböző arckönyves csoportból ismerte egymást és ez volt az első „közös” futásunk. A terepek változatosak: erdő, aszfalt, rekortán, akárcsak a helyszínek, főváros és vidék.
A futások reggel 6 órától indultak és este 18.00 -ig tartottak. A klasszikus váltóval ellentétben voltak átfedések a futások között, de úgy gondoljuk, az volt a lényeg, hogy mindenki becsülettel lenyomta és mindenki a legjobb formáját adta.
14.8 km jutott átlagban mindenkire. A legjobban teljesítő tagunk 56 perc alatt futotta meg 3:47 pace -el.
Reméljük, a csapatunk a továbbiakban is együtt marad és legközelebb élőben is lefuthatjuk együtt az Ultrabalatont. Gratulálunk minden csapatnak, végül is a futás a lényeg az egészből!

Hótmindegy

idő: 21:48:12 (14 fős csapat – 222.22 km)
Péntek reggel 8 órakor indult az első futónk, aznap megtettük a táv első részét 7 emberrel, majd szombat reggel 7-kor “álltunk újra rajthoz” a csapat második felével. A váltás telefonon történt, előre beosztott sorrend alapján. Így kicsit átélhettük a váltóversenyek izgalmát. A legtöbben, már a tervezett váltásidőben a futóhelyünkön toporogtunk és vártuk az indító telefonhívást. Az eseményeket egy messenger csoport segítségével követtük, ahol az éppen induló csapattag bejelentkezett, illetve megkaptuk a beérkezők időeredményét. Teljesen versenyélményként éltük meg ezt a váltót, bár a toi-toinál való sorban állás kicsit hiányzott belőle. :)))

Bécsi Kvartett

idő: 24:38:26 (4 fős csapat – 222.02 km)

Többen futottunk már ultratávot, megfogalmazódott bennünk, hogy kellene egy csapat és el kellene indulni az UB-n 2020-ban. Tűkön ülve vártuk a regisztráció nyitását, és … igen, sikerült, meglett a hőn áhított 4 fős csapathely! Zajlott a csapattagok felkészülése, aztán jött a vírus mizéria, sorra mondták le a tavaszi szezon versenyeit, kicsit visszább is vettünk az edzésekből. Majd jött a Virtual UB lehetősége. Elkezdtük a szervezkedést … majd névadó csapattagunk lábsérülése miatt helyettesítő csapattag keresését.

Minden csapattag GPS-es órával rögzítette a futások időtartamát, amelyet a Strava alkalmazásba töltött fel mindenki. Természetesen “Race” módban, azaz a frissítések és esetleges megállások idejeit is tartalmazzák az egyes szakaszok idejei, pont, mint a versenyen. A csapat első futója március 16-án, 5:35 perckor rajtolt el, 10 szakaszban teljesítettük a kitűzött versenytávot (ami végül is 222,02km lett), és mindezt 24:38:26-os versenyidővel messze az elvárásaink (és a tervezett szintidőnk felett).

Az időjárás igazán kedvező volt. A csapat szuper munkát végzett, hihetetlen összhangban, pontos váltásokkal (bár térben egymástól eléggé távoli helyszíneken) teljesítette a távot. A második váltásokat követően kezdtünk elképesztően elfáradni (atya ég, hogy fogjuk mi ezt megcsinálni), de a harmadik váltáskor kezdtük érezni … meglesz! Egészen biztos, hogy az őszi versenyre újragondoljuk a csapatstratégiát, ehhez a virtuális verseny egy hihetetlen nagy tapasztalatszerzés is volt egyben.

Állapotos Kőtehén

idő: 23:36:20 (20 fős csapat)

Ugyan nem váltóban futottunk, de Szegeden, Budapesten, Balatonon és az USA-ban szombat éjfél után lehetett indulni és egy google drive-ra feltölteni a futóóra/mobiltelefon által igazolt távot, időt. Az első futó, Réka szombat éjjel magyar idő szerint fél egykor indult az Egyesült Államokban. A csapat tagjai gyermekek és felnőttek egyaránt voltak, név szerint Laci, Ildi, Gergő, Réka, Kinyesz, Eszter, Judo, Zoé, Andi, Karla, Jana, Kata, Edit, Kinga, Lara, Gábor, Hajni, Tamás, Endre és Ottó.

A google-n mindenki látta, ki mit és hol futott, illetve rövid videókat, befutókat is meg lehetett nézni, ez szerintem igazi izgalmat vitt a futásba, szinte online volt. Mivel nem voltak fix váltópontok, volt aki többet, volt aki kevesebbet futott, mint amennyit vállalt, de mindenki akkor és annyit, amennyi jólesett neki, ettől igazi élményfutás volt, erőlködés nélkül.

Többen térdelőrajtból indultak, hogy jó időt fussanak , volt aki betért egy boltba egy sörért, mi egy borterasznál végeztünk, szóval ki hogy szereti. Slusszpoén volt, hogy Kenesén még Csipivel, az „igazi” UB futóval is találkoztunk és közös képet készítettünk.

Az anyagokból felrakunk majd a Youtube-ra egy videót utólag, a korábbi Állapotos Kőtehén videók mind fent vannak. Köszönjük a „szervezést”, átragadt ránk a lelkesedés, enélkül szerintem sokan nem is futottunk volna.

RunBogárd A és B csapat

A-csapat, idő: 22:12:46 (15 fős csapat, 221.29 km)

B-csapat, idő: 21:56:34 (19 fős csapat, 221.3 km)

Kis városunkban, Sárbogárdon évről-évre nő a futást kedvelők száma. Mikor megláttuk a meghirdetett eseményt, azonnal szervezésbe fogtunk, hogy a helyi futókat egy csapatba összefogjuk és megismertessük velük az Ultrabalaton feeling-et, mivel RunBogárd csapatunk azon szerencsések közé tartozik, amelyek évről-évre részt vesznek az UB versenyeken. Első körben egy csapatot szerettünk volna indítani ezen a virtuális versenyen. Meglepetésünkre két csapattal is sikerült képviselni városunkat a váltófutáson. Péntek délután indultunk, váltáskor telefonon értesítettük egymást, elkerülve a személyes kontaktust. Éjjel is futottunk (hiszen ez is hozzátartozik az UB hangulathoz) és szombat kora délutánra mindkét csapat teljesítette a távot. A sárbogárdi Rendőrkapitányság teljes vállszélességben mellénk állt, láthatósági mellényt és karpántot adott az éjszakai futóknak és odafigyeltek a biztonságunkra. A csapattársaktól rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk, bátran állíthatjuk, hogy ez idő alatt igazi futóközösség és barátság is kialakult a csapatok és csapattagok között.
A sárbogárdi futókról a honlapjukon és a facebook-oldalukon is sok érdekességet lehet olvasni.

Rákosmenti UltraPatakon

idő: 24 óra 25 perc (12 fős csapat)

Szombat délután 1 órakor rajtolt el a Rákosmenti UltraPatakon nevű 12 fős csapat. A szakaszokat a XVII. kerület utcáin és Rákos-Patak parti kerékpárúton teljesítettük, 24 óra 25 perc alatt, folyamatos váltások mellett. Orsi egy félmaratoni táv után 15:10-kor adta át a képzeletbeli stafétát Andinak, hogy 10 km futás után majd Roland „Balatonakalit” maga mögött hagyva folytathassa a utat. Rolandot valahol „Kékkút” után leváltotta Ildi 18 órakor, aki innentől éjfélig szólózott, mialatt 47 km-t juttatta előrébb a csapatot. Éjfélkor Gyuri következett és remek tempóban fordult a váltózónára, ahova én, Péter bringával, a váltótársa, Marcsi pedig már futásra készen érkezett. Marcsi a 10 km-t az általa megszokottól gyorsabb tempóban futotta. Segített nekem a bringa depózásában, és hajnali 2 órakor elindultam én is. A 4:10-es váltásig végül 20 km-t futottam össze, majd a megbeszélt váltóhelyre Attila takkra pontosan megérkezett és már tolta is a maga 25 kilométerét. A következő váltással már „Széplak” magasságában jár a staféta, onnan Claudia már esőben futotta a félmaratoni távú szakaszát, úgy „Balatonakarattyáig”. Maya váltotta őt az esőben és 10 km-t futott „Balatonfűzfő” felé. Maya után szintén egy 10 km futással Eszterre került a sor, hogy „Balatonalmádi” környékén az utolsó 20 km-re a befutó Annamária vehesse át a stafétát.

KaRUNteam

idő: 21:22:55 (17 fős csapat – 222.22 km )

Kedden, miután olvastam cikketeket, jött az ötlet, hogy mi lenne ha..? – írta nekünk Bence. – Miután két éve már teljesítettem egy 10 fős csapattal az UB-t, nem tartottam lehetetlen küldetésnek, hogy három nap alatt egy hadra fogható bandát verbuváljunk. Egy-két telefon, üzenetváltás és kis noszogatás után csütörtökre összeállt a 17 fős, kizárólag hobbifutókból álló kis csapatunk. Összesen 29 szakaszra osztottuk fel a 221 km-es távot. A előzetes vállalások alapján 5-45 km-ig terjedtek az egyénenként teljesített futások. A csapat zöme Szombathelyen tudta le kilométereit, de akadtak, akik Sárváron, Kőszegen vagy éppen Szegeden rótták az utakat. A konkrét váltásokat nem sikerült minden esetben teljesítenünk, akadtak itt-ott átfedések, de úgy gondolom, mindannyiunk nevében mondhatom, hogy igazi pluszt vitt ez a kis megmozdulás a mindennapi futásainkba. Ezúton is szeretnénk megköszönni ezt a remek kezdeményezést, hogy nem hagytatok minket UB nélkül maradni.

Csapattagok: Andi, Viki, Lili, Erzsébet, Anna, Rita, Kitti, Szandra, Máté, Márk, Áron, V. Bence, Attila, Zoli, Milán, Karesz, M. Bence

HordaLake

idő: 22:46:43 (6 fős csapat – 236.17 km)
Tekintettel a körülményekre, nem gondoltuk volna, hogy csapatunk ilyen lelkesen fogadja majd a virtuális váltó ötletét. Ahányan voltunk, annyiféle helyen szedtük a lábunkat közös célunkért, hol a félig-meddig posztapokaliptikus, de egyre élénkülő városon keresztül, hol az erdő, mező csendjén át róttuk magányos kilométereinket. Volt részünk esőben, fülledt melegben és szikrázó napsütésben is. A főpróbát sikerrel megtartottuk. Mindenképpen megérte teljesítenünk ezt a kihívást, jöhet most már októberben bármi, mi készen állunk!

FutaFertő

idő: 23 óra (12 fős csapat – kicsit több, mint 221 km)
Mi vagyunk a FutaFertő csapat. A Fertő tó mellől vagyunk, egy összetartó csajos csapat 😊 Tavaly már teljesítettük az Ultrabalatont, így mivel sajnos halasztásra került a sor, nagyon jó ötletnek tartottuk a virtuális versenyt. Egytől egyig végig élveztük ezt a versenyt, majdnem olyan volt, mintha a Balaton-parton teljesítettük volna. Kicsivel több lett, mint 221 km, reméljük, az nem probléma😊

Jani és a Csajok

7 fős csapat +2 fő bringás kísérő

Amikor megláttam a facebookon az eseményt, nem is volt kérdés, meg kell csinálni – írta nekünk Tünde. – Rögtön összeállt a csapatom, mindenki azonnal igent mondott. Elkezdődött a szervezés. Rajtidőpontot tűztünk ki, ami május 16. 9:30 volt. Elkészítettem a szakaszbeosztást. Ki kit fog váltani. Telefonszámok egyeztetése. Mivel UB, készítettem a gyermekeimmel rajtszámokat. Meglepetésként érmeket és befutó csomagokat. Szombaton elindult a buli. Mindenki lefutotta a vállalt távját. A váltások zökkenőmentesen mentek, telefonon hívtuk egymást. Eszméletlen jó hangulatban zajlott ez a hétvége. A Balaton helyett itthon Százhalombattán és Ercsiben teljesítettük a 221 km-t.

Raffi Pingvinek

18 fős csapat – 221 km

A hétvége nagyon változó volt. Az időjárás első nap kitartott, a második nap reggel esett, így páran eláztak, de megérte. Egy kicsit visszahozta az UB hangulatát. Üzenetekben értesítettük egymást, így fizikálisan nem érintkeztünk. Különleges élmény volt, de inkább futnánk a Balaton körül. Óh Balaton, Édes Balaton …. Hajrá, Raffi Pingvinek. Októberben érkezünk, már csak párat kell aludni…

#LigetUltraSzarvas2020

idő: 22 óra 43 perc (21 fős csapat)

Köszönjük a lehetőséget, hogy meghirdettétek a virtuális váltófutást. Nekem és a férjemnek 2 fős nevezésünk van az Ultrabalatonra, ezért szerettünk volna ezen a hétvégén egy kicsit legalább élményben, feeling-ben az Ultrabalatonon lenni – írta Betti. – Amikor megláttam az eseményt, szóltam a kollégáimnak, ha van kedvük bármilyen távval is, csatlakozzanak a váltófutáshoz, ami táv marad, lefutjuk mi. Nem gondoltam, hogy ennyien összejövünk, nekünk alig maradt lefutandó ahhoz képest, amennyit teljesítenünk kell majd októberben. De ezt egy cseppet sem bántuk, mert egy egészen más élményt kaptunk így 🙂 Szuperül sikerültek a váltások, annak ellenére, hogy nem voltunk helyileg együtt, egész idő alatt követtük egymást online, szurkoltunk egymásnak. Természetesen az adrenalin mindenkiben dolgozott, a tervezett időket mindenki felülmúlta, mindenki kihozta magából a legjobbat. VALÓDI Ultrabalaton élményt kaptunk, csapatépítőnek is kiváló volt. HAJRÁ LIGET!

Ati és a Haverok

8 fős csapat, 221 km

Teljes létszámban az ország hat különböző pontján sikerült végigfutnunk a 221 km-t. Volt benne maraton, félmaraton és 3/4 maraton is 🙂 A csapat jó kondiban vészelte át a karantén időszakot: 5 egyéni rekord született a hétvégén! Nagyon jól jött ez a motivációs esemény és nagyon várjuk már az októbert.

Csécsei Team

idő: 19:34:23 (7 fős csapat)
Messengeren tartottuk a kapcsolatot és igazi csapathoz illően buzdítottuk, támogattuk egymást távolról. Igyekeztünk az időbeosztást előre elkészíteni, így valóban váltóként nyomtuk le, nem párhuzamosan időben. A legkeményebb tag éjféltől 3 óráig tolta egymaga a rakparton! 😄 Köszönjük a felkészítést edzőnknek, Csécsei Zolinak!

Uborkák

idő: 23:07:51 (16 fős csapat – 221.33 km)
Köszönjük a lehetőséget! Csapatunk soproni és budapesti futókból áll. Egy hete kezdtük a szervezést, az elején nyolcan voltunk csak, hamar híre ment és mindenki kedvet kapott. Messenger csoportban tartottuk a kapcsolatot. Mindenki mégmégmég szeretett volna futni, de összejött a 221km. Kitti, a befutó írt, hogy 13.4 km-nél tart, mi legyen, megálljon? Gyors számolás….állj le….vagyis ne állj le….még 250 méter….együtt, de mégis külön-külön izgultuk végig a „célba érést”!

HRSE Iron Ladies

idő: 19:20:20 (11 fős csapat)

Csapatunk kétszer vett már részt az UB versenyén, mindig sikerült a dobogó 3. fokára állnunk. Amikor megtudtuk, hogy elmarad az UB, nagyon sajnáltuk, mert ez az egyik kedvenc versenyünk, emiatt nagyon örültünk a virtuális UB megrendezésének. A csapat több tagja szenved egy kis sérüléssel, de erre a hétvégére félretettünk minden fájdalmat, és futottunk, ahogy csak tudtunk. A szakaszok zömét Debrecenben teljesítettük, páran máshol futottak. Volt részünk melegben, napsütésben, esőben, párában, de minden percét élveztük a versenynek. Nagyon várjuk az októberi „igazi” megmérettetést, de előtte még az UTT-n is részt veszünk. Köszönjük a virtuális verseny ötletét, a hosszú karantén után jó volt ismét a csapattagokkal találkozni, igaz, most az ölelkezés elmaradt!

TintásBrigád11

11 fős csapat, 221.17 km
Mindenki erején felül próbálta teljesíteni a felvállalt távját. Lia 7 évesen csinálta meg a 6,64 km-es távját, nagy büszkeségünk 🙂 Vegyesen városi és vidéki futások voltak, ki napsütésben, ki esőzésben teljesített, de megcsináltuk 🙂
Bízunk benne, hogy egyszer sikerül a partvonalon is végigcsinálnunk! Üdvözlet Tatabányáról! 🙂

Hármas Fogat

idő: 23 óra 49 perc (10 fős csapat – 244 km)

Mi egy szlovákiai csapat vagyunk, jó hangulatban telt a hétvége, ezt az eseményt egy közös „kihívásként” éltük meg és mindenki hozzájárult a közös célhoz. Eredetileg háromfős csapat vagyunk, de sérülés és munka kicsit visszafogta a csapatot, ezért bővítettük a többi klubtárssal. Mindenki annyit és akkor futott, amikor jólesett neki. Köszönjük a lehetőséget.

Rákosmenti UtcaBalaton

idő: 22 óra 49 perc (12 fős csapat)

Szombat reggel 6 órakor rajtolt el a Rákosmenti UtcaBalaton nevű 12 fős csapat. A szakaszokat a XVII kerület utcáin és Rákos-Patak parti kerékpárúton teljesítettük, 22 óra 49 perc alatt folyamatos váltások mellett. Hogy egy kis UB-feelinget varázsoljunk az eseménybe, mindenki a korábbi évek eseménypólójában futott, a vállalt távokat pedig kiszámoltuk „balatoni mérce” alapján. Így mindenki a km-ének megfelelő város váltópontjáig futott.

Judit és Gerzson óramű pontossággal oldották meg a váltásaikat, majd Évi futott harmadik futóként. Gerzson és Évi pedig még visszatérő futók lesznek. A képzeletbeli útvonalon, „Balatonakali” után jártak akkor. Évit Erzsébet váltotta és 20 km után már Szilvia „Badacsonytördemic” felé robogott át a „Pincén”, át a „Fröccsteraszon”. Szilvit Tibi váltotta, innen egy darabig családi váltó betétfutam. Bence fia is sorra került, úton a maga 10 km-vel, hogy édesanyja, Glória válthassa majd. Így elmondhatjuk, hogy a család elfutott Badacsonytördemictől Balatonmáriafürdőig. Glória után Krisztián futott 15 km-t, hogy a második etapjára visszaálljon Évi. A 10 km teljesítése után Sanyi vette át a stafétát. Gyakorlatilag mindenki picit gyorsabb volt, mint tervezte, így 10 percet faragtak. Este 8 után Ildikó folytatta az utat „Balatonszárszóról” (UBsub140km), hogy 10 km után majd a félmaratoni távú teljesítést bevállaló Adrienn Zamárdiig fusson (UBsub174 km). Adri után ismét családi etap következett. Glória és Tibi 11-11 km-t futottak, majd Krisztián gyűjtött be 15 km-t, végül Gerzsoné volt utolsó 10 km teljesítésének a feladata.

Nagyon jó hangulatban telt a „virtuális futás”, sok chat, viccelődés, jókedv jellemezte. Jó volt, hogy ez az esemény újra összehozta a kerület néhány futóját. Köszönjük a lehetőséget, egy életre emlékezetes marad.

Bősi Futrinkák

idő: 22 óra (7 fős csapat, 224 km)

Pár tagunknak ez volt a leghosszabb futása, hiszen 30 kilométer felett jutott mindenkinek, ezért, hogy könnyebb legyen együtt mentünk, futottuk le a távot. Szóval a hangulat az megvolt, ha már nem lehettünk a Balatonnál. Frissítésre is ajánlkozott az egyik ismerősünk, ez nagyban segített, de emellett biciklis kísérőink is voltak.

42v

idő: 24:38:12 (228.29 km)

Nagyon jó volt ismét célt találni az edzéseknek. Nálunk minden megvolt, ami az UB-kon szokott lenni, hideg, meleg, eső, napsütés, reggel, este, tervezés, újratervezés, pánikolás, beérkezés. 🙂 Ismét online futhattunk egy jót a csapattal, de természetesen az UB hangulat és a többi csapat, a váltópontokon lévő feszült izgalom hiányzott. Az vigasztal minket, hogy mindjárt október.

Sanofi Hosszúlépés

idő: 20:43:31 (12 fős csapat)
Ez a verseny tényleg határok nélkül zajlott. Volt, aki az eredeti helyszínen, volt aki Nyíregyházán, Debrecenben, Budapesten, és volt, aki Barcelonában teljesítette a távját. Megszenvedtük, ugyanakkor élveztük is. Az időjárás elemekkel ugyanúgy megharcoltunk, mintha a Balatonon futottunk volna. A logisztikával is akadt egy kis probléma: véletlenül 10 km-el többet futottunk. Már a “cél”- ban ünnepeltünk, amikor az egyik csapattársunk bejelentkezett, hogy végzett még egy szakasszal, csak elfelejtett magával telefont vinni 🙂 Jó ötlet volt meghirdetni, sokat dobott a motivációnkon, szerettük így is…Köszönjük!

TEAM ABAS

idő: 23 óra 40 perc (13 fős csapat – 235 km)
Számunkra egy remek lehetőséget jelentett ez a váltó. Szinte tökéletesen indultunk, csak úgy gyűltek a kilométerek, vasárnap az utolsó órákban azt hittük, nem lesz meg a 221 km, végül mindenki elindult a csapatért és még túl is teljesítettünk! Köszönjük a lehetőséget!

SziVi

idő: 21:41:05 (2 fős csapat – 222.93 km)
Nagyon köszönjük, hogy nem hagytatok bennünket UB nélkül – küldte el nekünk hozzájárulását Kékes Szilvia és Sallainé Szalai Viktória, akik kettesben (!) teljesítették a távot. – Szuper volt, hogy virtuálisan ugyan de együtt futhattunk, váltóban. Furcsa volt, hogy jön a telefon, hogy indulás, vagy éppen az előre kijelölt idő érkezett el, és biztos indulhatok-e, illetve hogy a csapattársammal nem találkozunk a váltásnál, de mégis hatalmas élmény volt számunkra! Próbáltunk úgy futni, hogy más részeken, mint ahol eddig megszoktuk, volt benne terep, aszfalt, minden ami kell. Sok-sok nyuszi, őzike, róka, csupa-csupa csoda.

Gyermekrohamkocsi

idő: 25:30:06 (13 fős csapat – 237.44 km)
Erre a hétvégére felvettük a sárga csodapólónk és virtuálisan körbefutottuk együtt a Balatont. Jó volt közösen ismét futni és felhívni a figyelmet a Gyermekrohamkocsi munkájára. Újra bebizonyosodott, hogy milyen klassz „kis” jótékony futócsalád a miénk. Távol voltunk egymástól, de mégis lélekben közel. Már nagyon várjuk az őszt, hogy ezt élesben is teljesíthessük.
Itt pedig bővebben lehet olvasni a Gyermekrohamkocsi, Gyermekrohamkocsi, a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat Közhasznú Alapítvány munkájáról.

Reflexből Megkerüljük

idő: 63:43:03 (természetesen „bruttó” idő, 14 fős csapat, 246.57 km)
Először is nagyon köszönjük a kezdeményezést. Idén indultunk volna először a versenyen egy 12 fős csapatban és márciusban nagyon lehangolt minket, hogy nem tudjuk folytatni a közös edzéseket, nem tudni, mikor lesz a verseny. Pár hét után azonban ráálltunk az egyszemélyes futásokra és egymás hetii vállalásait látva, kis heti csapatkihívásokat szervezve lendültünk túl az új körülményen. A hétvégi versenykezdeményezésre egyből igent mondtunk,14 fővel álltunk rajthoz péntek reggel. Nem mértük mindenki időeredményét pontosan, ezért az pénteki első futó futásának kezdete és a vasárnapi befutónk idejének különbségét írtuk időeredménynek. A virtuális váltás nagyon jó élmény, összeköti a csapatot. Nem tudtuk úgy időzíteni, hogy folyamatosan fussunk, de a reggeleken, estéken időzítettünk, hogy válthassunk. Nagy élmény volt, köszönjük!

Előzni tilos!

idő: 21 óra 35 perc (9 fős csapat)
Mi, mint valószínűleg minden csapat, nagyon készültünk az UB-ra. Ez egy fantasztikus csapat-összekovácsoló verseny, ahol a hangulat, az emberek, az élmény a legfontosabb számunkra, amellett, hogy a verseny hangulata miatt mindenki sokkal jobb teljesítményt szokott nyújtani. Így volt ez most is, csak kicsit másképp. Mindenki a többiekért izgulva, egymást biztatva, videókat/képeket/eredményeket folyamatosan feltöltve csinálta végig a saját futását, szakaszait. Nagyon élveztük így is, még esőben is. (Ahogy ez majdnem minden UB-n lenni szokott!!:D) Egy élmény volt, mindenki nagyon jó teljesítményt hozott, de várjuk az októberi versenyt, EGYÜTT mégis csak másabb! 🙂 Köszönjük a szervezést, és a lehetőséget is, hogy egy kicsit így is átélhettük az UB hangulatát!

Hétköznapi hősök

idő: 23 óra 14 perc (6 fős csapat)
Hogy milyen volt? Megmondom: Szürreális! – írta nekünk Zoltán. – A csapat minden tagja részt vett már legalább egyszer az UB-n, nekem az idei lenne a hatodik… ennek megfelelően vannak emlékek, élmények, amiből tudtunk meríteni, tudtunk nosztalgiázni!
Tudjuk, hogy az egyik sporttárs akkor is lefutja a ráeső kiliket, ha utána a körmeit elhagyja, csak legyen kávé 🙂
Tudjuk, hogy az egyik sporttárs képes végig sztorizni az egész versenyt… valószínűleg két kört is bírna 🙂
Tudjuk, hogy az egyik sporttárs utál futni, de a csapatért mégis évről évre vállalja, mert szeret bennünket 🙂
Tudjuk, hogy az egyik sporttárs éjszaka is szívesen vezet bármennyit, de mint később kiderült nemigen lát 🙂
Tudjuk, hogy az egyik sporttárs elképesztően szerény, de ha futni kell, akkor a nyúl sem ellenfél 🙂
Tudjuk, hogy lehet elizgulni a váltást, hogy lehet lekésni a váltást, hogy lehet másik váltóponton várni a váltást…
Tudjuk, hogy milyen 30 fokban futni, vízszintes esőben futni, villámok között cikázni…
Tudjuk, hogy milyen kávéért futni, kávéval futni, lángost keresni hajnalban, majd nyálcsorgatva a kocsiban elaludni…
… és tudjuk, hogy milyen egy kör után célba érni!
Mindenki megvívja a maga harcát, olykor kegyetlen küzdelek nehezítik az utat… mind fizikailag, mind mentálisan komoly próbatétel, helyenként már-már szívásnak, szívatásnak érezzük 🙂 Aztán a cél után mégis minden megszépül! Jót mosolygunk magunkban, kuncogunk egymás között… ezért megéri! Jövőre is megyünk!
S most tessék! Kérem szépen, milyen messengeren együtt szenvedni, nosztalgiázni, izgatottan várni a váltást? Liveon váltani? …eddig nem tudtuk, már ezt is tudjuk.
Más volt! A csapat most is klassz, a futás is ment… de valami mégis hiányzott 🙁 Az igazi UB!
Reméljük, hogy októberben újra átélhetjük a varázst, immáron a megszokott környezetben!

KÁOSZBRIGÁD 3.0

idő: 27:44:16 (12 fős csapat – 251,34 km)

Ez lett volna a harmadik Ultrabalatonunk. Nagyon élveztük az eddigieket, és bánkódtunk, amikor kiderült, hogy a járvány miatt az idén ez a verseny is elmarad. Volt közöttünk olyan, aki sokat futott a kényszerpihenőben, volt, aki heteket kihagyva, egyáltán nem. Mégis, egy héttel ezelőtt úgy döntöttünk, megpróbáljuk és a virtuális versenyen lefutjuk a „Balatonkört”. Mindannyian erőnk felett teljesítettünk, 221 helyett több, mint 251 kilométert futottunk. Az pedig csak bónusz volt, hogy többen a lezárt pesti alsórakparton teljesítettünk egy vagy több szakaszt. Jó móka volt, büszkék vagyunk magunkra.

Träning

idő: 22 óra 30 perc (15 fős csapat)

Szomorúan vettük tudomásul és fogadtuk el a helyzetet, amit a vírus hozott magával. Ám lelkesedésünket szerencsére nem ásta túl mélyre a járvány, hamar összehozott minket, amikor megláttuk az új kihívást. Nem kellett nagyon győzködni a csapatot, hogy belevágjunk, mindenki örömmel csatlakozott a bulihoz. Beindult a megszokott szervezkedés, ki, mennyit, hol fog futni, milyen tempóban, hánykor „váltjuk” egymást. Persze ahogy az az UB előtt is lenni szokott, itt is ránk ijesztett egy sérülésnek tűnő fájdalom az egyik társunknál, azonban szerencsére a rajt napjára kiderült, csak vaklárma volt, így mindenki teljes értékűen, egészségesen állt a vállalt távjának rajtjához, ahova természetesen odaképzeltük a váltópontokat és azok hangulatát.

Hasonló izgalommal indult a nap, mintha a valódi versenyen indulnánk. Enni, inni előtte, közben, utána, időben elindulni, megérkezni, nem elfutni, nem megsérülni közben és persze ami a legfontosabb, élvezni az egészet, hisz anélkül mit sem ér, főleg egy csapatélmény! Volt napsütés és eső is, így az UB körülmények is adottak voltak 🙂 Nagyon jó hangulatban teltek a virtuális váltások, pacsizások, egész nap követtük, ki hol tart, rendben ment-e minden. Mintha csak ott, együtt lettünk volna. Persze azért az autóban közösen izzadtan ücsörgést mindannyian hiányoltuk, a rajtot megelőző jól megszokott csapatépítő közös tésztapartinkkal karöltve, de reméljük, ősszel pótolhatjuk ezeket és újra együtt élhetjük át minden pillanatát, s megölelhetjük egymást a váltópontokon és a célban is. Végül 15-en 221 km-t futottunk, tehát lélekben megkerültük a Balatont, együtt, csapatként!

Katica CsaTa és Pöttyös Zebrák

idő: 26:38:46 (20 fős csapat, 235.38 km)

Idén kis családi csapatunk harmadik alkalommal teljesítette az UB távját, sőt egy kicsit túl is teljesítette, köszönhető ez a sok lelkes gyerkőcnek, akik beszálltak hozzánk. Katica CsaTa néven indultunk tavaly és tavalyelőtt, ez egy kizárólag családtagokból álló, minden korosztályt felsorakoztató társaság, idén az újjáalakult csoport (Pöttyös Zebrák) legénysége is beállt, így lettünk virtuálisan egy csapat. Legfiatalabb futónk 6 éves, a legidősebb pedig 67, ebből is látszik, hogy ennek a családnak az élete a sport. Idén összesen 235.38 km-t tettünk meg 26:38:46 alatt, egy igazi örömfutás volt az ország minden szegletén, csak hogy a két legtávolabbit említsem, Nádudvar és Körmend.

Itt pedig többet is meg lehet tudni a remek csapatról.

FutTri

idő: 29 óra 6 perc (20 fős csapat, 303 km)

Felhívásotokra a Szombathelyi Futóklub és a Vasi Triatlon SE tagjaiból szerveződött csapatunk. Mindenki ki volt éhezve már egy kis „versenyre”. A jelentkezések és a felajánlott km-k száma nagyon gyorsan nőtt. Így egy kicsit meghaladta a 221 km-t, de kinek mondjuk, hogy nem jöhet közénk! Az időjárás a legjobb volt a hétvégén, vidám csapat vett részt a virtuális váltón!

PwC C-MÁSSZ

idő: 21:24:55 (12 fős csapat – 223.6 km)

Köszönjük szépen a szervezést! Ilyen felállású céges csapatunk „élesben” még sosem vágott neki az UB-nek, de most végre megadatott a lehetőség. Ahogy az UB-n, itt is megvolt a lehetőség, hogy elázzunk, sötétben fussunk és a végén elégedetten konstatáljuk: megcsináltuk! Köszönjük, hogy sportosabbá tettétek a hétvégét és jövőre talán… 😉

Shotokan Tigrisek

idő: picit több mint 24 óra (17 fős csapat)
Egyesületünk Ultrabalaton-csapata, kiegészülve gyerekekkel és szülőkkel, sikeresen teljesítette a távot. Összesen 17-en futottunk. A legfiatalabb futónk 8 éves volt és 2.8 kilométerrel járult hozzá a csapat teljesítményéhez. Az összidő több mint 24 óra volt, de ezzel nem is törődtünk, mert mindenki a maximumot adta. Sopronban és a környező erdőkben mindenféle terepen faltuk a kilométereket. Volt aki edzőpályán körözve, volt aki aszfalton és volt, aki erdei utakon futott.
A tagok listája: Lili, Ildikó, Andrea,Renáta, Viktória, Lilla, Hanga, Ágnes, Viktória 2., Adrienn, Bettina, Péter, Zsolt, Hunor, Dávid, György, Krisztián
Köszönjük a szervezést és az ötletet. Októberben 10 fős csapatunk ott lesz az UB-n.

Basiliscus Cursus

idő: 24 óra és 2 perc (21 fős csapat)
A távot elfeleztük kb. este/éjszaka nem futott a csapat. Szombat: Start 6:00 – Stop 17:45 – 120 km. Vasárnap: Start 6:00 – Stop 16:17 – 101 km.
Nem volt nevezésünk az UB-ra, sőt a csapatból tudomásom szerint soha senki nem is indult rajta – írta Dávid. – Majd a jövő évire valószínű érkezünk, az idei UTT nevezésünk révén. Elég last minute, múlt héten vettük észre az eseményt, és kezdtük el összeszedni a csapatot. Készült ennek apropóján Strava club, és összejött 21 ember. A csapat nagyon vegyes, van, aki a múlt héten kezdett el futni, és vannak ex-atléta gepárdjaink is. A váltások elég flottul mentek, de szerintem ez kevésbé meglepő 2020-ban. Az egyszerűség kedvéért 5 km-es etapokra osztottuk a távot, ebből vállalhatott mindenki kedvének és tudásának megfelelő részt. A legnagyobb kihívás talán a vasárnap reggeli eső volt. Kicsit beijesztette a kezdő csapattagokat, de átlendültünk rajta, és hősiesen helyt állt a csapat kevésbé szerencsés része. Sikerült meggyőzni mindenkit, hogy akkor kell futni ha jól esik 🙂 A fonyódi szakaszon gyűjtöttünk egy-két balatoni km-t is, csak az íze kedvéért.

A futók: Gábor, Áron, Dybi, Dávid, Ádám, Zsófi, Angie, Tomaj, Dórika, Viki, Saci, Huba, Sanci, Orsi, Kitti, Csabi, Bazsi, Feri, Évi, Zsolt, Atti

Szintézis

idő: 22:28:49 (11 fős csapat)
Furcsa volt együtt és mégis egymástól távol futni a km-eket, de összehoztuk :-), a végén még kicsit több is lett. Messenger csoportban tartottuk a kapcsolatot, oda érkeztek az „óraállások”, a képek, a videók. Természetesen az eredeti hangulatot semmi sem pótolja, szóval októberben találkozunk :-)!

Xilán Csajok

idő: 26 óra 30 perc (6 fős csapat, 278 km)

Először csak feldobtuk a kérdést, hogy belevágjunk-e, kinek hogy alakul a hétvégéje, aztán a kezdeti „persze, napi 10k belefér”-től odáig jutottunk, hogy hatból öten félmaratont is futottunk, sőt, egyikünk teljesített egy 30 km-es szakaszt is! Persze mindezt a napi minimum 10k/kopf betartása mellett licitáltuk a terveinkre, így a csapatot akkor sem lehetett leállítani, mikor már rég túl voltunk a 221k-n! 🙂 Végül a 278. km után voltunk hajlandóak abbahagyni! 🙂
Ilyenek ezek a Xilán Csajok! 😉

EQUINOX

idő: 36 óra 36 perc (24 fős váltó, 366.19 km)

A váltások legtöbb esetben e-mailben – a kijárási korlátozást betartva – történtek egy fotó, a futás adatainak képe és egy pár mondatos beszámoló kíséretében, de volt, ahol megfelelő távolságtartás mellett, résztávokat együtt futottak a csapattagok, máshol az egész család részt vett a versenyben, élő váltásokkal, illetve biciklis kísérettel, frissítéssel. A résztvevők visszajelzéseiből kiindulva bátran mondhatom, hogy mindannyian nagyon élveztük ezt a rendhagyó váltófutást, csapatépítést és mindannyiunk számára örök élmény marad ez a különleges alkalom.

hOBIfutók

idő: 21:17:37 (13 fős csapat plusz biciklis kísérő)

Első bálozóként, vigaszágon jutottunk be és készültünk az UB2020 versenyre! A nevezésünket céges csapatként adtuk le, hiszen mindannyian az OBI Barkács áruház áruházaiban dolgozunk az ország különböző szegletében. Mivel a verseny őszre tolódott, így remek alkalom volt egy főpróbát tartani, melyet ezen a hétvégén sikerrel meg is tettünk! Tanúbizonyságot adtunk csapatmunkából, kitartásból, elkötelezettségből, segítségnyújtásból egyaránt. Mi már büszkén és magabiztosan állunk októberben a rajthoz Balatonfüreden! Mottónk: a csapatért és magunkért! – mellyel minden Viber üzenet váltáskor motiváltuk egymást és magunkat!

KÉSZ II

idő: 21 óra 10 perc (12 fős csapat – 222 km)

A mi virtuális tókerülő versenyünk pénteken (május 14-én) éjfélkor startolt Budapesten. Két országban, Magyarországon és Romániában, 8 különböző városban futottunk. A hangulat fantasztikus volt, csak úgy égtek a telefonok a kezünkben, folyamatosan időket ellenőriztünk és biztattuk egymást. Rengeteget poénkodtunk és mindenki érezte azt a pezsgő UB feeling-et. Életélmény volt. A csapatunk megmutatta, mire képes, az összetartás fantasztikus volt! Bízunk benne, hamarosan élesben is teljesíthetünk! 🙂

D. A. S. Team

idő: 26:58:39 (21 fős csapat, 249.61 km)

Ilyen az, mikor egy jogvédő cég futóversenyre megy 🙂 Amikor megpittyen a telefon és nekiindul a vezérigazgató úr, a marketinges, az aktuárius, a compliance vezető, a könyvelők, a jogászok és asszisztensek és az értékesítési osztály apraja-nagyja. Volt, aki terepre tévedt és csodás tájakat látott, volt, aki csak az aszfaltot koptatta a lakóhelyén, vagy éppen a futógépen tett a fizikai és mentális egészségéért. Volt, aki kutyusát sétáltatta, vagy a gyerkőceivel mozdult ki a közeli parkba, volt, aki az eső elől futott vagy a szakdolgozata vagy beadandója mellől állt csatarendbe megmozgatni a végtagjait és volt, aki a szokásos üdítő sporttevékenysége részeként állt versenybe. Inspiráló és motiváló volt látni és összegyűjteni az eredményeket, amelyet a kollégák véghezvittek. Úgy gondolom, hogy az, hogy felkerekedtünk és futottunk – külön-külön, egymástól távol, de mégis együtt – már eleve maga a győzelem. Találkozunk októberben élesben!

FUTRINKATA RT

idő: 22 óra 36 perc (11 fős csapat)

Három nap futás volt, futottunk kora reggel, esőben, napsütésben, késő este. Pont mint az igazi UB-n. Azaz mégsem… 🙁 Ezt megcsináltuk, csoportot hoztunk létre ahova áramoltak a beszámolók, a statisztika alakult, de ez nem az az élmény. 🙁
Hiányzott a rajthangulat, a közös fotó, a parádés hangulatos váltópontok, a szurkolók, az idegen csapatok támogatása, a közös szenvedés és vidám összehangolódás. Hiányzott a Balaton part és a sétányok. Egyszóval, hiányzott az a filing, amit az UB mint fogalom jelent. De mivel szeretnénk jövőre is ott lenni és (idén is még) hát fogunkat összeszorítva, teljesítettük ezt a kihívást. Elfáradtunk. Ez nem titok. De letoltuk… ez pedig tény. 🙂

BlackRock

idő: 19:32:25 (16 fős csapat)

Nagyon örültünk, hogy sikerült összehozni a csapatot, ami nem volt egyszerű, mert későn vettük észre a virtuális futás meghirdetését. Azonban egy fél nap alatt összejött a szükséges ember- és kilométerszám, ahogy jelentkeztek a csapattagok, így péntek este már elkezdhettünk futni. Az egyik csapattagunk még egy UB20 mintájú útvonal lefutásával is meglepett minket. Mindenki nagyon jól teljesített, a csapatunk összideje 19:32:25 lett, így ezzel a szép eredménnyel zárjuk a virtuális UB-t, reméljük, ősszel a Balatonnál éles váltással újra futhatunk.

 

UltraJóFejek

idő: 23:59:32 (13 fős csapat)

A kis beszámolót azzal kezdem, hogy mi mindannyian tavaly vettünk részt először Ultrabalatonon teljesen spontán (Facebookon) szerveződéssel, az ország minden részéről. Annyira jó kis csapat jött össze, hogy nem volt kérdés, idén újra indulunk, mint ahogy az sem, hogy amint megjelent a felhívásotok, azonnal eldöntöttük, hogy megcsináljuk virtuálisan (is). A 13 főből egyetlen ember nem tudott részt venni családi okok miatt, de senkinek nem volt kérdés, hogy az eredetileg vállalt távját megcsinálja, sőt mindenki felajánlotta, hogy a kiesett ember kilométereiből is vállal. Ez a vállalás olyannyira jól sikerült, hogy végül picit „túlszaladtunk” a célon, a hétvégén összesen 248,49 km-t futottunk, amire nagyon büszkék vagyunk. Hétvégén a messenger csoportunkba folyamatosan jöttek a képernyőfotók a vállalt távról és időről, tájfotókról, hogy ki hol fut. Ezekkel, és futás közbeni videokonferenciákkal buzdítottuk egymást. Tegnap este már csak az volt a feladatunk, hogy megbeszéljük, kinek melyik szakaszát, távját „ejtsük” ki, amivel végül meglett a 221 km, és a célul kitűzött 24 órán belüli idő. Tudjuk, hogy nem mi vagyunk a leggyorsabbak, de nagyon jó fejek, az biztos. Szuper ötlet volt a részetekről, köszönjük, hogy részt vehettünk.

Egri Tűzoltók

idő: 21:20 (10 fős csapat)

Egerben is megrendezésre került egy virtuális Ultrabalaton-kihívás. 7 csapat nevezett, a mi csapatunk 10 tűzoltóból állt össze. Reggel 6 órakor volt a rajt a Dobó térről, egyórás váltásban hajnali 3:20-ig futottunk. Óriási csapatépítő ereje volt, egymást buzdítva futottuk le az embert próbáló távot. Kísértük egymást hol biciklivel, hol “Kolbásszal” (RUNtasztikus kutyus), hol tűzoltó autóval. Közben jobbnál jobb zenékre “buliztunk”. Így sikerült 6 perc alatti átlaggal lefutnunk. A csapattagok közül nem mindenki teljesített még nagyobb távokat, így nagyon ösztönző versennyé nőtte ki magát napközben a futás.

Fonyód Team

idő: 24 óra 22 perc (11 fős csapat)
Hölgyekből álló csapatunk teljesítette a hétvégén a virtuális Ultrabalatont 11 fős váltóban. A valódi verseny elhalasztását nagyon szomorúan vettük tudomásul, de tudjuk, hogy ez most mindenki érdeke. Ezért nagyon örültünk ennek a lehetőségnek, ha nem is a „szokott” körülmények között, de együtt futhat a kis csapatunk! Megbeszéltük egymással, ki mennyit és mikor tud futni. Az egyik futós applikációban külön klubot hoztunk létre annak érdekében, hogy mindenki folyamatosan lássa a másikat és tudjon róla, hogy a csapattárs éppen hol tart, és rendben van-e. Mindenki nagyon lelkesen vetette bele magát a szervezkedésbe, akár egy „igazi” versenyen. A hétvége folyamán egymással folyamatosan egyeztetve (éppen ki hol tart, mennyit futott, hogyan bírja), biztatva az összes csapattagot, hatalmas élményként megélve futottunk.
Ez is mutatja, hogy egy csapat akkor csapat ha fizikailag nincsenek is egymás mellett! Köszönjük szépen Nektek ezt a lehetőséget!

Az ÉN időm

idő: 26 óra 1 perc (11 fős csapat, 226 km)

Az utolsó pillanatban, pénteken este jött az ötlet, és gyorsan összeállt három országból „Az ÉN időm” csapat az azonos nevű, a közösségi oldalon zárt csoport – egymást személyesen többnyire nem is ismerő – tagjaiból, olyan nagyszerű, egymást folyamatosan bátorító emberekből, akiknél a mindennapjaik szerves részévé vált a sportos, egészséges élet – írta nekünk János. – A virtuális UB-n a csapatunk első tagja szombaton hajnali 5-kor stílszerűen a Balaton partjáról indult, egy balatonvilágosi csodálatos napfelkelte mellett. Előtte nem sokkal – hogy mindjárt az elején fokozódjanak az izgalmak – szombatra virradóra kiderült, hogy a félmaratonnal startoló csapattagunkat egy ronda gyomorrontás miatt nem tudja váltani reggel a következő – első futására szintén félmaratont vállaló – társunk (aki azért aznap később még hősiesen legyűrte az általa vállalt távot, sőt másnap is futott a csapatért). Viszont szombaton kora reggel rögtön beugrott helyette egy másik csapattagunk egy félmaratonnal. Éjjel nem futottunk, és a folyamatos váltásokat sem volt időnk megszervezni, ahhoz túl későn álltunk össze, és végül a csapatunk 11 fővel 26 óra 1 perc futással tett meg 226 km-t.
Az időjárásból jutott mindenféle: gyönyörű napsütés kellemes futóidővel, aztán vasárnap hajnalban didergős futás is az esőben, akárcsak egy igazi UB-n. Bizsergető érzés volt egymásért is futni.
Csatolom a startunknál készített balatonvilágosi fényképet.

MOL Runners

idő: 22:03:05 (19 fős csapat, 221, majd 380 km)

A MOL Runners csapat, a MOL-Csoport futócsapata túlteljesítve a 221 km-t 380.38 km-t hozott össze a virtuális váltó hétvégén. A 221 km-hez 22:03:05 időre volt szükség. A futócsoport facebook csoportjában és egy google sheetben rögzítettük az eredményeket, futottunk esőben, hőségben, szélben, Magyarországon, Szlovákiában betonon terepen, volt aki a track alapján belefutott egy UB 2020 feliratot a futásába. A legrövidebb táv 5,03 km, a leghosszabb pedig 42,32 km volt.

Gyerefutni

9 fős csapat, 221 km
Kilencen vállalkoztunk arra, hogy a hétvégén összehozzuk a 221 km-t – írta nekünk a Gyerefutni blog gazdája, az edző Krátky Egon. – Nem a klasszikus szakaszonkénti leosztásban, nem szorosan egymást váltva, de kihasználtuk az alkalmat arra, hogy remek edzőversenyszerű felméréseket csináljunk.
1. Pénteken este Péter kezdte egy könnyed 8 km-es futással (előtte két nappal új csúcsot futott 12km-en, így 53:30 lett azon a távon a legjobbja. Egyébként 3:30-as maratonra gyúrunk)
2. Szombat hajnalban Gábor következett, ő versenycélok nélkül fut és 17 km-t teljesített. (Gábort nem én edzem, de pártoló tagja a csapatnak)
3. Szombat reggel Anikót kísértem el élete első félmaratonjára, így mindketten 21-21 km-t futottunk. (Anikó januárban keresett meg, hogy segítsek felkészülni az első FM-re és ez most sikerült neki. 2:28-cal teljesítette a távot. Januárban 10 km-t 75 perc alatt futott le… ).
4. Szombaton délelőtt Dia futott új egyéni csúcsot FM-on (ami, így 2:05 lett). Dia egy hónapja csatlakozott a csapathoz és egyből új csúccsal tesztelte magát!
5. Vasárnap reggel Imrét kísértem el, szintén az első félmaratonját teljesítette, neki 2:09 lett, tehát mindketten 21-21 km-t tettünk a kalapba. (Imrét tavaly november óta edzem, 5 km-ről indultunk és most ez is beérett)
6. Velünk egy időben egy régebbi futó ismerősöm, Edina is lekocogott a csapatért 21-et!
7. Délelőtt vágott neki Mercédesz egy 400-as pályán és 52 kört futva új PB-t állított fel, ami most 2:12 lett. (Mercit január óra edzem, azóta ez a 3. félmaratonja, és eddig kb. 20 percet faragtunk belőle)
8. Délután Zsuzsa, akit mindössze két hónapja edzek, futott egy új csúcsot jelentő 15 km-t. ( 1:35-ös idővel)
9. A sort vasárnap este Péter zárta egy 12 km könnyű futással.
Mivel mindannyian edzésterv szerint készülnek, ezért aki első bálozó volt, vagy új egyéni csúcsra készült, előző nap 4-4 km tapering futást is csinált. Ezekkel együtt jött ki nekünk a 221 km. Hálásak vagyunk a kezdeményezésért, mert remek motiváció volt felmérni magunkat. A jelek szerint jó úton járunk, én elégedett vagyok a csapattal és büszke vagyok rájuk!

MerCanRun

Idő: 27 óra 18 perc (9 fős csapat, 228 km)

Nem készültünk versenyre az elmúlt hetekben, bánatosak voltunk az elmaradó UB miatt, nagyon ki voltunk éhezve erre az élményre, köszönet érte nektek! Megcsináltuk, sőt 228 kilometer lett, nem bírtunk leállni 😀 Motivált, feldobott ez a verseny, ami úgy kellett a karanténhetek után, mint most a kukoricának az eső! Akár a Mont Blanc tetejére is felfutottunk volna 🙂
Csapatként biztattuk egymást virtuális térben ugyanúgy, mint a pálya széléről máskor! Számolgattuk, melyik Balaton-parti településen járunk épp. Minden kilométert dédelgettünk, szuper kis út volt, bár fájdalmas is, edzettségünk helyett sokszor a makacsságunk vitt előre egészen a célig! Nem is bírok most menni pár napig, de büszke vagyok rá! – írta Orsi.

NIF FOR SPEED

idő: 26:44:04 (15 fős csapat – 259 km)
A facebook-on közzétett kiírásotok alapján a hétvégén az Ultrabalatonra nevezett két céges csapatunkat (NIF FOR SPEED I. és NIF FOR SPEED II.) összeverbuváltuk és kitűztük magunk elé a 221 km-t. Nagyon jól összehozta a csapattagokat ez a kis virtuális futás, izgatottak voltunk, hogy sikerül-e elérni a kitűzött célt. Mindenki odatette magát és így egy kicsit túl is teljesítettük a távot 🙂 Volt, aki a vasárnapi esőt is bevállalta a csapatért! Megmozgatott mindenkit, úgyhogy ezúton köszönjük a szervezést, nagyon jó móka volt!

Inkább Vitorláznék – VirtualRelay

idő: 19:09:30 (8 fős csapat)
Mindannyian meg vagyunk kicsit lőve, hogy mostanában nem találkozhattunk, nem futhattunk együtt. Ez a virtuális váltó a legjobbkor jött, az izoláció alatt már eddig is csináltunk virtuális kihívásokat, de olyan nem volt, ami az egész csapatot megmozgatta volna. Ez a legfontosabb, amit kaptunk a hétvégétől: kicsit mindenki részese lehetett valami nagyobbnak és a közös csetünkön remekül szórakoztunk a futás közben. Bár egymástól távol, mégis egy kicsit most újra olyan volt, ami miatt mi együtt futunk.

 

KORÁBBAN ÍRTUK:

A koronavírus-járvány miatt a szabadidős sportesemények jelentős része az őszre csúszhat. Bár minden májusban sok ezer futó szállja meg a Balatont, az idén mindenki csak saját lakóhelyén futhat.

És nagyon fontos: fusson is!

Nemrég már beszámoltunk róla, hogy a Nemzeti Sport-Csupasport csapata is indult volna a májusi NN Ultrabalatonon, és mert a szokott módon ezt most nem tehetjük meg, úgy döntöttünk: csak azért is lefutjuk a 221 kilométert, mégpedig virtuális váltóban, szintén előre meghatározott szakaszokkal, a beérkezésről egymást telefonon értesítve. A tervünk szerint május 16-án hajnali 5.15-kor rajtolnánk, majd az előzetes kalkuláció szerint valamikor 21-22 órával később érnénk „célba”.

Így van, a bevállalósabb kollégák hajnalban és éjszaka is futnak – minden úgy történne, mint egy Ultrabalatonon, leszámítva a helyszínt, amely mindenkinek az lesz, ahol amúgy is futni szokott.

De ha mi nekiindulunk, miért ne csábítsunk futásra másokat is?

Az ötlet pedig itt találkozott az NN Ultrabalaton szervezőinek elképzelésével. Zelcsényi Miklós és csapata is örömmel veszi, ha sokan futnak UB-fílinggel ezen a májusi hétvégén.

Nyerni is lehet

Az NN Ultrabalaton szervezői játékot is hirdetnek saját Facebook-oldalukon. Nagyon fontos, hogy a játékra csakis azok a csapatok jelentkezhetnek, amelyek vezetői regisztráltak az októberi versenyre is. Ez pluszlehetőség a futás mellett a nyerésre.

Mi a teendő?

Aki szeret futni, hívja fel néhány ismerősét, lenne-e kedve ehhez a váltóhoz. Legfeljebb 25 fős csapatok jelentkezését várjuk, de ha két futó párosban tudná le a távot, semmi gond, csak azért senki se hajtsa túl magát.

Az időpont: május 15–17.

A táv: 221 km

A váltás: javasoljuk a telefont, de ha valaki a szomszéd háztömb elől átkiabál, hogy lehet indulni, az is tökéletes. Személyes váltás, fizikai kapcsolat természetesen ne legyen a futók között. (Ha egy csapatban senki sem akar éjszaka futni, megértjük – ez esetben az éjjeli órákat hagyják ki, és másnap reggel folytatódjon a futás, a napi időeredményeket pedig adják össze.)

A helyszín: mindenkinek az, ahol futni szeret

Nem verseny, de a Csupasporton természetesen megjelenítjük azon csapatokat, amelyek letudták a 221 kilométert.

Ehhez kérünk május 18. éjfélig a csupasport@csupasport.hu címre:

  • csapatnevet
  • időeredményt
  • és 4-5 mondatos kis élménybeszámolót, hogy milyen volt ez a hétvége a virtuális Ultrabalaton-váltóval

 

Ezeket mi feltesszük a honlapra, előbb külön cikként, majd ahogy korábbi kihívásainknál is szoktuk, kint hagyjuk a címlapon, hogy később is könnyen vissza lehessen keresni.

Az már biztos, hogy a Nemzeti Sport-Csupasport stábja rajthoz áll, de máris beszámolhatunk egy másik csapatról is.

Tervezünk egy sztárváltót, amelyben szintén telefonos váltással futnak majd az ország minden pontján ismert sportolók, lesz köztük maratoni bajnok, Ub-győztes, Spartathlon-teljesítő, futóedző és korábbi válogatott futballista is.

Természetesen a következő napokban bemutatjuk a váltó tagjait is.

Nagy hajrá mindenkinek – jó szervezkedést, kellemes futást, várjuk a csapatok beszámolóit!

 

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.