Ha futott, a traktor sem tudta megelőzni

Dr. Rácz Erika nyugdíjas pedagógusként sem hagyta abba a futást, sőt, idén újra rajthoz áll az Ultrabalatonon, és akkor boldog, ha a kordély lehagyja a szamarat.

Rácz Erika hatvannyolc esztendősen is aktívan sportol, profi edzővel készül a versenyekre, idén újra rajthoz áll az Ultrabalatonon. Az általános iskolai testnevelés, matematika, pedagógia és horvát szakos tanár már nyugdíjas, ám emellett még tanít, és persze futóversenyeket szervez a murakeresztúri iskolában.

„Gyerekkorom óta aktívan sportolok, az általános- és középiskolában rendszeresen részt vettem atlétikai versenyeken, és kézilabdáztam is – kezdte mondandóját dr. Rácz Erika, aki egyetemista korában igazolt tájékozódási futó volt. – Szerettem erdőben, terepen futni. Felnőttkoromra is megmaradt a sport szeretete, egész életemben a magam kedvéért futottam. Egy ideje már divat lett a futás, azóta én is indulok amatőr versenyeken, addig csak a tanítványaimmal és a gyermekeimmel mozogtam.”

A mai napig együtt fut a diákokkal, és van egy harminc-negyven tagú futócsoportjuk is a százötven diákot számláló murakeresztúri általános iskolában, a vírushelyzet előtt heti kétszer edzettek közösen. A pedagógus az utóbbi években már futóversenyeken is részt vesz, és a legnagyobb öröm számára, ha a tanítványaival mozoghat.

Mint mondja, az elmúlt tíz-tizenöt évben lettek felkapottak az amatőr futóversenyek, amelyeken ő is egyre többször elindult. Tagja a nagykanizsai futóklubnak, amelynek szintén részt vesz a versenyein, valamint az iskolában, ahol tanít, rendszeresen szerveznek versenyeket, amelyeken szintén elindul.

„A Zrínyi- és a Mura-kupán több mint száz induló van általában. A résztvevők harmada az iskola tanulója és a szülők, a többi futó Nagykanizsáról érkezik, de Horvátországból is jönnek a versenyeinkre. A gyerekek szeretnek futni, mindig engem akarnak legyőzni, én pedig akkor vagyok elégedett, ha ez sikerül, tehát ha a kordély lehagyja a szamarat” – tette hozzá nevetve.

Van, aki öt, van, aki tizenegy kilométeren jobb nálam, sőt, van olyan tizennegyedik életévét betöltött nyolcadikos diák, aki lefutja a félmaratonit is. Ügyesek a tanítványaim, és mindegyikükre nagyon büszke vagyok.

A pedagógus-sportoló több félmaratoni mellett már kétszer a maratonit is lefutotta – a legjobb ideje tíz kilométeren 47:40, a félmaratonin 1:43:50 –, sőt, hagyományt teremtett a születésnapi futásából. Erika Lubics Szilvia hosszútávfutó hatására vágott bele a maratoniba.

„A nagykanizsai futóklub elnökhelyettese, Léhart Zoltán és Lubics Szilvia környékeztek meg, hogy nem gondolkozom-e a maratoniban, mert biztosan meg tudnám csinálni – mesélte. – Először nemmel válaszoltam, mondván, elég nekem a félmaratoni. Még egy-két dicsérő szó is elhangzott rólam, és már meg is voltam győzve. Ráadásul a futóklubunkból többen is indultak a kiszemelt versenyen, ez is motivált. Szilvia felajánlotta, hogy kísér a versenyen, ám végül orvos férje, Lubics György volt a kísérőm, de szerencsére nem volt semmi probléma.”

Az első maratoniját 2018-ban futotta, 4:17:00-es idővel ért célba, a másodikat egy év múlva, azzal a feltett szándékkal, hogy négy óra alá szorítja az idejét, amiben sajnos lábkörömproblémája megakadályozta, a futás gyengébbre sikerült, mint ahogy eltervezte, de örült, hogy célba ért. Tavaly születésnapi futást szervezett magának: 67. születésnapján hatvanhét kilométert futott, és a sikeren felbuzdulva úgy gondolta, hagyományt teremt, így idén március 12-én lefutott hatvannyolc kilométert.

„Mivel minden évben csupán egy kilométerrel kell többet futni, ameddig lehet, megcsinálom” – mondta Rácz Erika, aki több mint egy éve profi edzővel dolgozik, hetente kap edzésterveket, amelyeket lelkiismeretesen teljesít is.

Hetente ötször-hatszor edz, nagyjából hetven kilométert fut egy héten, és ameddig nem volt a koronavírus-járvány, eljárt TRX-ezni is a futás mellett. Edzőjével, Stokinger Zoltánnal személyesen még nem találkozott, telefonon szoktak konzultálni, a tréner elküldi a heti edzéstervet, ő pedig az órájára feltölti a teljesítéseket, amelyeket aztán kielemeznek.

Idén nyáron kis csapatával részt vesz az Ultrabalatonon, a legutóbbi versenyen nagyszerű eredményt értek el. Körülbelül ötször indult már az Ub-n a futóklubosokkal, tavaly októberben fiatal együtteseket megelőzve harmadikak lettek úgy, hogy csak ötven év felettiek alkották a csapatukat. Az esemény buli is, szurkolnak egymásnak, kísérik egymást az éjszakában, és örömünnepként élnek meg minden váltást, pláne a célba érkezést.

„Kisgyerekként nagyon boldog voltam, hogy nem tud megelőzni az autó vagy a traktor. Később rájöttem, hogy mivel az úttest közepén futottam, csupán nem akartak elütni” – zárta a beszélgetést Rácz Erika.

MIT MOND AZ EDZŐ?

„Erika legfőbb célja az volt a közös munkánk kezdetekor, hogy segítsek neki felkészülni az életkorával megegyező táv teljesítésére – kezdte Stokinger Zoltán, a Plandurance szakembere, aki öt éve dolgozik futóedzőként. – Erika Nagykanizsán él, én Budapesten, azonban az online edzéstervezésnek és a rendszeres telefonos kapcsolattartásnak köszönhetően ez nem jelent akadályt. A Plandurance-nél alkalmazott edzéstervező programban rögtön látom, ha a sportoló elvégezte az aznapi edzését. Erika esetében főként a hosszútávú állóképesség fejlesztésére figyelünk, amivel nagyon szépen haladunk, ezen felül fókuszba kerül az életkori, természetes leépülést megakadályozni célzó erőnléti munka. Az edzőnek a szakmai felügyelet mellett fontos felismerni egy sportoló adottságait, ami az ő esetében a kiváló alapokban rejlik, tekintve, hogy egész életét meghatározta a futás. Az életkor csak egy szám, Erika kifejezetten fiatalos kívül-belül. Az állóképességi sport, mint például a hosszútávfutás is, rendkívül jót tesz a keringésnek, a tüdőkapacitásnak és erősíti az immunrendszert is. Ahogy azt Erika példája is igazolja, sohasem késő a sportot választani. Vannak tanítványaim, akik ötvenéves kor felett kezdték el a mozgást. A szakmailag felügyelt edzésmunkával felkészített sportolók esetében akár években mérhető pluszt jelenthet a kitartó és rendszeres sport.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Tippek a túrahátizsák könnyítéséhez
Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.