Hajómodell, futás, zene – szerelem

Varga József a magyar terepfutó-közösség kiemelkedő alakja. Eredményessége ellenére is nagyon szerény, közvetlen ember, aki hatalmas odaadással, alázattal áll a sportoláshoz.

Egy közösségi edzésen találkoztunk először, és már ott feltűnt, hogy nem hétköznapi személyiség: mindig is vonzotta a futás, a terepfutás világa?

Gyerekként a modellezés vonzott. Ez az ifjonti szenvedély a Városligetben kezdődött, ahol annak idején versenyeket is rendeztek, s ott nyertem egy „Így építs hajómodellt” című könyvet. Ügyes kezem volt, míg a lábamat csak kicsivel később, tizennégy évesen „fedeztem fel”, akkor kezdtem ismerkedni az atlétikával. Lejártam pályaedzésre, versenyeken is szerepeltem, és szép lassan magával ragadott a sportág.

Kipróbáltam magam sokféle távon, futottam síkon, mezei versenyeken, de idővel a terepfutás lett az igazi szerelem.

Nekem ez a minden. Az erdőben érzem magam otthon, igazán szabadnak, sőt a feleségemet is a futás révén ismertem meg, szóval ez a fajta tevékenység tényleg a mindenem.

Varga József szívesen fut be az erdőbe, mert neki a terepfutás jelenti az igazi örömöt, a teljes feltöltődést

Ilyen sokféle érdeklődéssel, változatos futómúlttal milyen kihívásokat lehet keresni és találni?

A legfőbb cél a harmincegy évnyi tapasztalat átadása a fiatalabb futógenerációnak. Persze vonzanak a kihívások is, így például az idei Eurafrica Trailen szeretnék jól teljesíteni.

Ez a viadal három versenyből álló sorozat, egy-egy félmaratoni, maratoni és vertikál távból áll, amit Marokkóban, Malagán és Gibraltáron rendeznek.

Mindhárom verseny nehéz, a terepviszonyok elég technikásak, és valószínűleg a meleggel is meg kell majd küzdenem. Ezenkívül szeretnék az idén is tagja lenni a terepfutó-válogatottnak, és igyekszem minden versenyen, amelyen elindulhatok, odaadó, becsületes helytállással jól szerepelni.

Nemrégiben csatlakozott egy a futóéletben újnak számító klubhoz, a Titans of Hungary csapatához. Gyanítom, az vonzotta a csapathoz, hogy a futás minden területéről érkeznek az egyesülethez sportolók.

Így van! Tóth Tamást, az egyesület egyik vezetőjét korábbról ismerem, ő mesélt a Titánról, és megtetszett, hogy nem szokványos, úgymond egypólusú egyesületet terveznek felépíteni, hanem a tagoknak rengeteg lehetőséget, közös edzéseket, versenyeket, támogatást akarnak adni.

Csatlakoztam hozzájuk, és eddig úgy tűnik, nagyon jó csapat kezd kialakulni, sok-sok kiváló futóval.

A hétköznapokban is segíti futók felkészülését. Tudatosan készült az edzői pályára?

Mindig is szerettem segíteni másoknak, átadni a tapasztalataimat a fiatalabb futóknak, és amikor az edző nem tudott jelen lenni, én tartottam meg a gyakorlásokat az egyesületben, ahol futottam. Úgy tűnt, hogy a társak szeretnek együtt dolgozni velem.

Korábban már szereztem két szakirányú végzettséget a Testnevelési Egyetemen, és azóta is igyekszem folyamatosan tanulni, hogy a lehető legjobb képzést tudjam a tanítványoknak adni. Jelenleg a magyar atlétika jeles, világhírű szakemberének, Iglói Mihálynak a munkásságát tanulmányozom.

Fontosnak tartja a régi, mára szinte elfeledett szakmai módszerek adaptálását?

Manapság az online edzéstervezés dívik, ugyanakkor a régi nagy edzők módszereihez hasonlóan például fontosnak tartom a személyes jelenlétet is, azaz ha van rá lehetőségem, együtt edzek a tanítványokkal, ráadásul nagyon sokat beszélgetek minden futómmal. Próbálom minél jobban megismerni őket, hogy valóban a hozzájuk passzoló edzéseket tudjam megtervezni, ehhez pedig sok kommunikáció és odafigyelés kell.

Nem lehet hetente, kéthetente néhánymondatnyi visszajelzés alapján megírni az edzésterveket. Szerencsére elég jó elemző, emberismerő vagyok, ami ebben a hivatásban nagyon jól jön.

A legendás magyar atlétikai iskolát a gyakorlatban is tanulmányozhatja Varga József, aki edzőként beáll a tréningekbe is

Tehát lényeges a futás mentális, lelki oldala is?

Nekem az edzősködés nemcsak munka, pénzkereseti mód, hanem lehetőség arra, hogy segítsek a futóknak elérni az álmaikat, hogy fejlődhessenek, s valóra válthassák, amit elterveztek. Nem írok előre egy hónapra edzéstervet, gyakran változtatok akár hétközben is a penzumokon, ha arra van szükség, hiszen a tanítványok nincsenek mindennap egyforma élethelyzetben. Szóval igen, egy edzőnek oda kell figyelnie az élettani és a mentális részletekre is.

Nemcsak a sportban keresi az önkifejezés lehetőségét, hanem zenél is: ahogy gyerekkorában a modellezésnél, úgy most is elkezdte használni a kezét.

Basszusgitározom egy ideje.

A természetem nem változott, vagyis a mai napig minden érdekel, nagyon szeretek tanulni, megismerni az élet új kihívásait.

Hajómodellezés, futás, zene – ez mind-mind szerelem, szép időszaka az életemnek, úgyhogy nem lehetek elégedetlen…

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.