Holdbéli tájon a MineKrafttal

Idén már kétversenyes a sorozat, amely nem összetévesztendő a videójátékkal, mert Márianosztrán és Solymáron valódi kihívást jelent majd a bánya területén teljesíteni az előírt távot.

Ha azt mondjuk Minecraft, a többség valószínűleg a világszerte népszerű videójátékra gondol, pedig ha azt mondjuk, MineKraft, bizony az egyetlen betű eltérés ellenére is hatalmas a különbség – a második esetben ugyanis nem virtuális, hanem valódi, kőkemény kihívások várnak ránk.

„A mine bányát jelent a kraft pedig erőt, kihívást, és ez le is fedi a történetet – kezdte a versenyt szervező Hrutka János, korábbi 24-szeres válogatott labdarúgó, aki parádés szabadrúgásgóljairól is megmaradt a szurkolók emlékezetében. – Maga a verseny, Magyarországon először, a bányák sportcélú hasznosítását célozza, ahova kívülálló egyébként nem teheti be a lábát.”

Az első MineKraft challenge-re 2017-ben Tállyán került sor, és Hrutka János mellett a Bormaratont szervező Balla Attila volt a másik ötletgazda, s mivel a helyi bánya vezetősége rögtön partnernek bizonyult, elindulhatott a különleges történet.

„Nálam egyértelmű, hogy szeretek mindig mást csinálni, mint amit a piac megszokott, és Magyarországon egyébként is rengeteg sportesemény van, főleg a futók számára, valószínűleg több is, mint amennyit a piac elbírna, ezért kellett valami különlegeset kitalálni” – folytatta Hrutka János.

A MineKraft challenge nemcsak azért különleges, mert a bányákban, holdbéli tájon vezet az út, hanem mert ezek a bányák működő létesítmények, vagyis hétvégén a résztvevők küzdenek a munkagépek között, hétköznapokon azonban folyamatosan zajlik a munka. A verseny partnere a Colas bánya, amelynek vezetése örömmel adott helyt a viadalnak, s az első promóciós videó annyira jól sikerült, hogy aki csak látta, gyakorlatilag rögtön rajthoz akart állni.

Persze a megméretés kemény fizikai kihívást jelent, rendkívül nehéz terepen kell 11 kilométert futni vagy tekerni, sőt a bringások 33 kilométeren is nevezhetnek. Az első versenynek 2017-ben Tállya adott otthont, tavaly Márianosztrán küzdöttek a résztvevők, idén pedig már két viadalból áll a 2019-es sorozat, előbb Márianosztra (május 25.), majd Solymár (június 15.) várja a vállalkozó szelleműeket.

A márianosztrai bányában egy több milliárd éve kialakult vulkán közepén lehet futni, esetleg bringázni az aszfaltos, murvás és andezites terepen. A versenyeken pedig könnyűzenei koncertek és gyermekprogramok is várják a résztvevőket.

 

A márianosztrai vagy solymári versenyen kerékpárral is lehet indulni

 

„Következő nagy feladatunk, hogy ha nem is állt rendelkezésre elég idő a szervezésre, szeretnénk emelni a nevezői létszámon, most százötven induló felett már örülnék, de célunk, hogy egyre többen induljanak, ahogy az is szempont volt erre az évre, hogy ne csak egy állomása legyen a versenynek.”

A nevezési díj május 13-ig 5900 forint volt, utána 6900, a résztvevők pólót, tornazsákot, érmet, frissítést és egyéb ajándékokat kapnak, ami pedig további különlegesség, hogy pénzdíjas a verseny, a három kategória győztesei 20-20 ezer forintot kapnak, de a két verseny alapján is rangsort állítanak fel a szervezők, a három-három legjobbat jutalmazzák 50, 25, illetve 10 ezer forinttal.

Szóval aki különleges kihívásra vágyik, azt várja a valódi MineKraft!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.